2017. január 1., vasárnap

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon sms-t (semmiképpen ne mms-t, mert azt nem tudjuk továbbküldeni!) a 06-20-6633-572 telefonszámra. Az sos szolgálat koordinátora, Lica, sürgősen továbbítja annak a  kb. negyven  embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, küldje el  Licának  a telefonszámát. 

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata
 
Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással. 

- Köszönjük, hogy a család együtt ünnepelhette a karácsonyt. 
 
- Köszönöm, hogy egy rendezvény alkalmából együtt lehetett a családom. 
 
- Köszönöm, hogy Károlynak jók lettek a vizsgálati eredményei.

Imaszándékok  2017. január 2 - 8.

Kedves mindenki, nincs időm az ékezetek és központozás nélkül küldött kéréseket javítani, így ezeket a kéréseket nem tudom feltenni.  

- A GEBETSDIENST FÜR STERBENDE sikeréért és az ott szereplő kérésekért. 
- Hogy Mónika a betegségében kapjon szakszerű segítséget és, hogy rendeződjön az élete, találjon egy szerető társat. 
- A balesetet szenvedett Péterért, hogy minél teljesebben felépüljön, és kapjon erőt a nehéz helyzete viseléséhez.
-  Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Hogy a nagyon nehéz helyzetünk hatására a férjem ne legyen depressziós, hanem helytálljon, jó döntéseket hozzunk és talpra tudjunk állni.
- Hogy a berlini projekt sikerüljön.
- Hogy nagyon gyorsan és jól megtanuljak németül.
- Hogy a vállalkozásom sikerüljön és meg tudjam keresni a családfenntartáshoz szükséges pénzt belőle.
- A családunkat érintő súlyos fenyegetés ellen védelmet.
- Hogy a kapcsolatunk megerősödjön.
- Férjemért, hogy minden körülmények között kitartson a jóban.
- Édesapámnak betegségében minden segítséget és védelmet.
- Hogy József ügye kedvezően oldódjon meg.
- Hogy a párom ne szorongjon, rendbe jöjjön lelkileg. 
- Hogy Balázs élete rendbe jöjjön. Erőért, vigasztalásért neki. 
- T-nek minden segítséget nehéz helyzetében, hogy tudjon Istenbe kapaszkodni.
- Hogy M. ne zárkózzon be a nehézségek hatására, hanem megmaradjon a szeretetben.
- Hogy a kazánunkkal minden rendben legyen.
- Hogy Nóra kapjon egy jó állást és egy jó férjet.
- M-ért, hogy szeretetben, biztonságban éljen.
- Hogy a problémákat meg tudjuk mindig beszélni.
- Hogy sikerüljön a kapcsolatunkat A-val rendezni.
- Hogy a férjem lelki sebei begyógyuljanak  és maga is megtegyen ezért mindent.
- Világosságért.
- Megkapjuk azokat a további munkákat, amelyeket szeretnénk és meg tudjuk ezeket csinálni.
- Hogy férjem hite erősödjön és egyre közelebb kerüljön Istenhez. 
- Hogy ne legyen rajtam seb.
- Hogy Gyuri sorsa jól rendeződjön, kérünk neki minden védelmet és segítséget.
- Beáta lelki üdvéért.
- Hogy sikerüljön a kert. 
- A szomszédainkra áldást, hogy megtérjenek, s hogy amíg ez nem történik meg, korlátozza Isten őket a rosszban. 
- Hogy a mellettünk lakott család gyerekei minden szeretetlenség és rossz bánásmód ellenére ép felnőttek legyenek, és megtalálják Istent.
- Hogy adó és biztosítási ügyeink jól  rendeződjenek.
- Hogy találjunk jó - ha lehetne, hívő - barátokat.
- Hogy biztonságosan biciklizzek, ne történjen velem baleset.
- Hogy gyorsan le tudjak adni tíz kilót.
- Extra védelmet kérek az apukámnak a gonosz minden támadásával szemben.
- Hogy Annalisa meggyógyuljon, hogy semmilyen ezoterikus dolgot ne csináljon. Hogy merje a saját életét élni, túl tudjon jutni az őt ért rosszakon.
- Hogy Réka távol tartsa magát az ezotériától. Nagyon erős védelmet kérünk neki ezügyben.
- W. megtéréséért, és hogy amig ez nem történik meg, erősen korlátozza őt Isten a rosszban. Külön kérek védelmet magamnak vele szemben.
- Ilonáért, hogy talpra tudjon állni és megszabaduljon egy nagyon negatív befolyástól. Hogy megtérjen és találjon igazi szeretetet.
- Hogy Monika kapjon segítséget ahhoz, hogy meg tudja magát védeni. Hogy érezze Isten szeretetét és erre tudja alapozni az identitátást.
- Hogy M. találjon egy jó férjet, akivel szentségi házasságot köthet. 
- Edit lelkiüdvéért.
- Katiért, aki súlyos beteg. Betegségében segítséget, s hogy megtérjen mielőtt meghal.
- Dariusz atyáért és missziós munkájáért. 
- Nórának erőt és békét és sok örömöt!
- Hogy Laci megtérjen mielőtt meghal és üdvözüljön! S hogy Isten hálálja meg neki azt a jót, amit nekem tett.
- Hogy Ákos megszabaduljon a szorongásaitól, rendbejöjjön, rendeződjön az élete, találjon egy szerető társat és megtérjen. Az ő és a családja megtéréséért, s amig ez meg nem történik, korlátozza Isten az apját a rosszban. Védelmet és segítséget az anyjának.
- Árpiért.
- Gyurinak, akinek nyirokrákja van, minden áldást, védelmet és segítséget!
- Hogy Zsófi lelki sebei begyógyuljanak. 
- Hogy adjon Isten nekem olyan munkát, amivel Őt tudom szolgálni.
- Hogy ne fulladjak.
- Hogy jól bírjam a terheléseket.
- Laura gyógyulásáért, szabadulásáért, megtéréséért.
- Hálás szívvel jelentem be a csodás hírt, hogy az őszi szünetben elültettünk 7 gyümölcsfát, és 12 rózsát. A rózsák közül 4 Bonica. Boldog vagyok. Légyszíves, mondjatok egy fohászt, hogy szépen megéledjenek. Máriára bíztam a rózsákat, és a fákat Szent Józsefre, de azért csak imádkozzatok kicsit, jó?
- Hogy a munkámat jól tudjam csinálni és  teljes mértékben Isten eszköze legyek. 
- Hogy tudjak rendszeresen és hatékonyan sportolni. 
- Hogy jó legyen a háziorvos.
- Hogy ha Anna párkapcsolata nem lenne a javára, akkor lássa és kiszálljon belőle. Segítséget, hogy rendeződjön az élete.
- Hogy Thomasnak sikerüljön megszerezni a megfelelő képesítést és egyenesbe kerüljön az élete. 
- Marionnak és Martinnak áldást, segítséget a gondjaikban, s hogy megtérjenek.
- Hogy a projektjeink szervezésével minden rendben legyen és nagyon jól sikerüljenek.
- Péter lelkiüdvéért.
- Hogy Jutta élete rendbejöjjön, megtérjen. 
- Sidoniáért, akinek kiújult a rákbetegsége.
- Kolosék lelki sebei begyógyuljanak, kapcsolatuk erősödjön. 
- A szabó feleségéért, aki nagyon beteg és az egész családért is.
- Anita szabadulásáért, gyógyulásáért és megtéréséért. 
- Krisztina és Margit szabadulásáért és megtéréséért, s amíg ez nem történik meg, korlátozza Isten őket a rosszban.
- A volt csoportom tagjaira áldást, szabadulásukért, megtérésükért kérek imát.
- Hogy a projektem eredményes legyen, kérem Isten védelmét és segítségét!
- Hogy a tető ügyében jó döntés szülessen, hogy  a munkálatok a legkevesebbe kerüljenek, ne tegyék tönkre a kertet.
- Hogy M-nek tudjanak  segíteni, felelős és szertő döntést hozzanak az ügyében.
- Hogy a gázművekkel minden rendben menjen.
- Hogy a csoportfoglalkozások jó légkörben zajoljanak, eredményesek legyenek. És mindenkinek kérünk áldást, védelmet és segítséget.
- Hogy K. talpra tudjon állni, megtalálja Istent és kiteljesedjen az élete. Kérünk neki minden védelmet és segítséget.
- Hogy K. kapcsolata sikerüljön, minden védelmet, áldást és támogatást kérünk neki.
- Hogy sikerüljön jó melléktevékenységet és kiegészítő munkát kapnom.
- Tünde lelki sebeinek gyógyulásáért, élete rendeződéséért.
- Hogy tudjam tartani a diétát.
- Hogy Patricia abbahagyja a jógát és az ezotériával való foglalkozást, megtérjen és rendeződjön az élete. S míg ez nem történik meg, korlátozza Isten őt a rosszban.
- Ágnes lelki gyógyulásáért, bántalmazó kapcsolatból való szabadulásáért, élete kibontakozásáért és megtéréséért.
- Hogy Anett felhagyjon az ezotériával, helyette jó, természetes módszereket használjon. Amíg ez nem történik meg, kérjük Isten védelmét neki és minden páciensének. Hogy tényleg megtalálja Istent és kiteljesedjék az élete.
- Hogy jól dolgozzak, nagyon meg legyenek elégedve velem és jól be tudjak illeszkedni. 
- Laura lelki gyógyulásáért, megerősödéséért.
- Andrásért és a partneréért, lelki gyógyulásukért, rosszaktól való szabadulásukért, megtérésükért. 
- Hogy Monika új munkahelye beválljon, jól érezze ott magát, elfogadják, elismerjék a munkáját.
- Monika és Simon kéréseiért. 
- Férjemért. házasságunk boldogságáért, gyermekáldásért, jogi munkáért 2017- ben, felsőfokú német nyelvvizsgámért. 
- Hogy férjem közelebb kerüljön Istenhez és Rá tudja bízni az életét, házasságunkért.
- Hogy fiaim világosan lássanak és jól tudjanak dönteni az életüket érintő kérdésekben, lelkileg egyensúlyban legyenek, és Isten útján járjanak.
- Hogy fiamnak legyen önbizalma a tanuláshoz, merjen egy segítő közeget keresni, és találjon egy hozzá illő lányt.
- Hogy családunk tagjai meg tudjanak bocsátani egymásnak, jobban megértsék és elfogadják egymást.
- Mamának a jó halál kegyelmét.
- Hogy édesanyám jobban el tudja viselni az időjárás kilengéseit, közelebb kerüljön Istenhez, és Rá bízza magát, az atya mindig el tudjon menni hozzá megáldoztatni.
- Unokaöcsémért, hogy megkapja a munkát, amit ígértek neki, és elfogadóbb legyen a családtagjaival szemben.
- O. gyógyulásáért.
- É. közelebb kerüljön Istenhez és érettebbé váljon, testi-lelki erőt feladatai ellátásához, és hogy képes legyen nemet mondani.
- Hogy Kati teljesen Istenre bízza magát, mindig legyen, aki gondozza, meggyógyuljon, vagy enyhüljenek a bajai; P.-nek lelki erőért; hogy G. közelebb kerüljön Istenhez, a házasságuk megújuljon.
- Gy. lelki sérüléseinek gyógyulásáért.
- Hogy E. meggyógyuljon a lelki sérüléseiből, jól tudjanak együtt élni a párjával. Megkapja a hit ajándékát és védelemért a kétes szellemiséggel szemben.
- Hogy keresztfiam továbbra is Isten tervei szerint tudja alakítani az életét, találjon egy hozzáillő párt magának, utazásai során a Gondviselés óvja meg minden bajtól.
- Péter teljes gyógyulásáért.
- Hogy a sógorom lányai tartsák a kapcsolatot a nagyanyjukkal. E. sérüléseinek gyógyulásáért, s hogy megbocsásson az anyósának.
- Hogy András megtalálja lelki békéjét Istenben.
- Hogy Á. közelebb kerüljön Istenhez, állapota stabil maradjon. Érettebbé váljanak a családi kapcsolataik. Testi-lelki erőt a gondok-bajok elviseléséhez.
- Hogy Zs. megszabaduljon a függőségeiből, törődjön az egészségével, és betartsa az orvosa tanácsait.
- Hogy M.-ék és L.-ék közelebb kerüljenek Istenhez.
- Hogy unokaöcséim meggyógyuljanak lelki sérüléseikből, tartsák a kapcsolatot, és a családot érintő ügyek megnyugtatóan rendeződjenek.
- A. számára védelmet a rossz szellemi hatásoktól.
- Z. visszataláljon Istenhez.
Hogy közösségünk tagjainak felnőtt gyerekei megéljék hitüket, illetve megtérjenek.
- Férjemnek kegyelemért a változáshoz, hogy kitartson benne, nagyobb önismeretért, és hogy megtanuljon bocsánatot kérni és megbocsátani. Erős védelmet a rossz szellemi hatások ellen.
- B.-nak lelki erőért és segítségért, hogy legyen megfelelő lakása és munkája; megálljon a saját lábán; hogy a lánya megértést és elfogadást kapjon tőle, tartsa a kapcsolatot a kislányával és fizesse a gyerektartást.
- Bea lelki sérüléseinek gyógyulásáért. Hogy megszabaduljon a minden valószínűség szerint bántalmazó kapcsolatából.
- Egy házaspárnak kegyelemért, hogy megújítsák a házasságukat, az egész családért, hogy javuljanak a kapcsolataik.
- Hogy Á. mindig megkapja a megfelelő egészségügyi ellátást, és állapota stabil maradjon. Elmúljanak v. csökkenjenek a fájdalmai.
- Ferencnek erőért az újabb vizsgálatokhoz, hogy a terápiák használjanak neki, és javuljon az állapota. Bélának lelki erőért, hogy továbbra is Istenre bízzák magukat.
- Hogy fiunk sérüléseiből meggyógyuljon, lelkileg érettebbé váljon, és megtérjen.
- M. unokanővéremért, K.-ért és Juliért, hogy lelkileg egyensúlyban legyenek.
- Fiaink mindig épségben elérjék úti céljukat.
- Családunknak védelemért a gonosz minden hatása ellen.
- Hogy megszabaduljak minden haragomtól.
- Hogy G.-ék vagyonelosztása korrekt módon rendeződjön.
- Hogy M. fiam sérülése teljesen begyógyuljon, és ne legyen semmiféle maradandó káros hatása, a háta ne fájjon, legyen rá gondja, és ne terhelje túl.
- A., Gy., L., L. atyákért.
- Lelki erőért és bátorságért, hogy meg tudjam húzni a határokat a családtagjaimmal szemben, és mindenfajta segítségért az elkövetkező időszakra.
- J.-ért, hogy jól legyen, a sebe begyógyuljon, és le tudjon fogyni.
- Á.-ért, hogy tudjon hinni.
- Marinak lelki békéért, és hogy megtalálja Istent.
- Hogy J-nak az adósa megfizesse a tartozását.
- Erzsi bajára sikerüljön megtalálni a megfelelő gyógymódot.
- K-ért és főnökéért, hogy javuljon köztük a viszony.
- Annának testi-lelki erőért a mindennapokhoz.
- Hogy L. és Gabi, András, Károly jól legyen, Évának és Gábornak használjon a terápia.
- István, Vali, Zsuzsa és Nóra néni lelki üdvéért.
- I.-ért, teljes lelki gyógyulásáért, és hogy megtalálja helyét az új helyzetében.
- É-éknek Isten segítségét, mély hitet, lelki erőt.
- K-ért és M-ért, a Szentlélek világosságáért és kegyelemért számukra, hogy a kialakult helyzeten Isten segítségével és akaratának megfelelően tudjanak úrrá lenni.
- M. függőségből való szabadulásáért.
- A zenekar hosszú távra találjon egy gitárost és énekest.
- Erőt a tornázáshoz és diétához.
- Hogy fejlődjenek, őszintébbé és szeretettelibbé váljanak a családunk tagjai közötti kapcsolatok.
- Az asztalos hamar felépüljön, és sikerüljön végre befejeznie és elhoznia a komódot.
- Hogy a húgom ne hagyja magát manipulálni.
- Kinga testi-lelki gyógyulásáért.
- Fiainknak jól sikerüljön az új munkakörbe, közösségbe való beilleszkedés. 
- Házasságomért. Hogy újra boldog házasságban éljünk a férjemmel. A problémákat meg tudjuk beszélni és újra bízzunk egymásban. 
- Sikerüljön Svájcban egy nagyon jó gondozói munkát találnom egy kedves, rendes családnál. Köszönöm! 
- Férjemért. Hogy tudjon I.T. csábítására nemet mondani. Ne hagyja magát tovább manipulálni, befolyásolni általa. Fejezze be vele a kapcsolatát és őszinte, tiszta szívből újra a családjának éljen! Köszönöm és hála!
- Kérlek imádkozzatok fiatal rákbeteg barátnőmért. Teljes gyógyulást kérjünk, hogy a kislányukat fel tudják nevelni. Jól bírja a kezeléseket, erősödjön meg a kapcsolata Istennel, és a férjével is. Isten adjon bátorságot a férjének, oltalmazza a kislányukat.
- Imát kérek Zsófiért és férjéért, hogy egészségesek legyenek, és minél hamarabb kisbabának örülhessenek. Imádkozzunk, hogy a lakhatásuk is megnyugtatóan rendeződjön, és jó döntéseket hozzanak az életükkel kapcsolatban, szeressék Istent, találjanak lelki atyát.
- Imádozzunk D-ért, hogy békét találjon, tudja meg, hogy szeretett és elfogadott, és Istennel barátkozzon, Isten oltalmazza őt a kísértésekben. 
- Imádkozzunk Á és I házaspárért, akik két gyerek örökbefogadásáról döntöttek. Hogy a barátkozás időszaka jól sikerüljön, tudjanak egy hónapon belül megfelelő lakásba költözni, kapjanak mindenben kellő segítséget. Imádkozzunk a gyerekek testi-lelki gyógyulásáért is.
- Imádkozzunk Zs, G, és E. kisasszonyokért, hogy szerető társat találjanak, és családot alapítsanak, minél hamarabb.
- Kérlek imádkozzatok, hogy ha Isten akarja, adjon a férjemnek más, jobb munkahelyet. 
- Kérlek imádkozzatok érettségiző osztályomért, fogadják el és tiszteljék önmagukat és egymást is, fedezzék fel, hogy megismerhetik és megszerethetik egymást, és ismerjék meg Isten szeretetét. 
- Édesapámért, hogy teljesen felépüljön, lábra tudjon állni, rendbe jöjjön a bal oldala, testben és lélekben egyaránt meggyógyuljon
- Hogy az orvosi diagnózis ellenére lehessen gyermekünk, az Úr megajándékozza családunkat a gyermekáldás boldogságával. A pajzsmirigy-, és hormonértékeim visszaálljanak a normál értékre, megszabaduljak a betegségemtől.
- Férjem megtéréséért, hogy megnyíljon a szíve Isten előtt, elmenjen gyónni.
- Szüleim házasságának gyógyulásáért, szabadulásukért, hogy megszűnjenek a veszekedések.
- Zsuzsika testi-lelki gyógyulásáért, számára erőért.
- Hogy a gyökérkezelésre váró fogamban megszünjön a gyulladás és fájdalommentesen lehessen tovább kezelni.
- Károly teljes gyógyulásáért. 
- H. K. professzor teljes gyógyulásáért. 
- K. édesanyja teljes gyógyulásáért. 
- Zoli gyógyulásáért. 
- Édesapám teljes gyógyulásáért, évtizedekig tartó jó egészségéért. 
- Iván tisztánlátásáért, gonosz általi kötöttségeinek feloldásáért.
- Azért, hogy magánéletemben és munkámban is megtaláljam és beteljesítsem küldetésemet, amit a Jóisten nekem szán. Elmúljanak a rosszulléteim, tudjak és merjek is szabadon mozogni.
- Vállalkozásaink sikeréért.
- Anna középiskolai felvételijének sikeréért.
- Szeretteim testi-lelki-szellemi egészségéért.
- Azért, hogy jól tudjam szeretni a szeretteimet, az embereket, a Jóistent és önmagamat és a jót felhőtlenül meg tudjam élni.
- H. Marikáért, aki valószínűleg sajnos nehéz családi terhet cipel. Szabadítsa fel őt terhei alól a Jóisten és mutassa meg neki az igazi szeretet csodáját, hogy Marika is követni és érezni tudja, valamint szeretettel elfogadjon másokat.
- Azért, hogy apu is akarjon gyógyulni, teljesebb életet élhessen, helyesen kezeljék.
- Anyukámért.
- Mozaikcsaládunkért.
- Elhunyt szeretteink lelkiüdvéért, hogy bűnbocsánatot nyerjenek.
- Andiért és gyermekeikért, valamint Zoliért, az elhunyt családfőért. 
- Hogy Anna megtérjen.
- Hogy Kriszta veséje működjön, ha lehet, ne kelljen dializisre  járnia.
- Hogy a szomszédaink tekintettel legyenek másokra.
- Hogy ne legyek semmilyen körülmények között agresszív.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy Andrea és Miklós mély kapcsolatba kerüljenek Istennel, mindig az Ő szeretetében éljenek és abban is haljanak meg.
- Hogy Ági megszabaduljon a beteges világvége várástól és egészséges, mély kapcsolatba kerüljön Istennel és találjon magához illő társat.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni és Isten adjon erőt és bátorságot neki ahhoz, hogy tudjon a férjének segíteni.
- Hogy az öcsém és a családja megtérjen és megmeneküljenek.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy apám megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy Bandiék meg tudjanak kapaszkodni Németországban.
- Hogy Endréék megtérjenek, szentségi házasságot kössenek és a kegyelem állapotában éljenek, és abban haljanak meg.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és Rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy anyagilag rendbe jöjjünk.
- Hogy Emi élete rendeződjön.
- A volt kertünkben lévő állatokért és növényekért.
- Nóráért és Andrásért, hogy igazán megtalálják Istent és az Ő szeretetével meg tudják újítani a kapcsolatukat.
- Hogy Misi meggyónjon, visszatérjen az Egyházba és szentségi házasságot tudjon kötni.
- Hogy sikerüljön megoldani a számítógépes anyagok biztonságos tárolását.
- Hogy Antal elmenjen gyónni és járjon misére és áldozzon. Hogy úrrá legyen az életében lévő nehézségeken és elmúljon a depressziója.
- Hogy Anna megtérjen, hogy Isten segítségével úrrá legyen a cukorbetegség okozta súlyos pszichés problémákon és örömben szeretetben éljen.
- Hogy barátaink házassága megerősödjön, szeretetben tudják hordani egymás terheit, újra sok örömet találjanak egymásban és a jóban erősítsék egymást.
- Hogy gyorsan végig tudjam olvasni és jól megértsem a szakirodalmat.
- Hogy Béla megszabaduljon az alkoholtól való függésétől, hogy szakítani tudjon az életében a bűnnel, megtérjen és megtapasztalja Isten szeretetét és arra tudja építeni az életét.
- Hogy Tünde és Kati lelki sebei begyógyuljanak, akarják a jót és mély kapcsolatba kerüljenek Istennel.
- Hogy Benjámin megtalálja a pályáját és ne kallódjon el.
- Gézáért és a kollégáiért, hogy jól menjen az üzletük, áldás legyen az életükön és megtérjenek.
- Anitáért, hogy igazán mély kapcsolatba kerüljön Istennel, meggyógyuljanak a lelki sebei és megújuljon az élete.
- Teriért hogy soha ne szakadjon el Istentől és szeretetben, hitben, szép családi életet éljenek.
- Katiért, hogy megerősödjön az Istennel való kapcsolata, begyógyuljanak a lelki sebei, és megújuljon az élete. Hogy minél gyorsabban megtalálja az útját.
- Gézáért és Noémiért, hogy szeretetben megújuljon a kapcsolatuk és a nehézségeik, különösen Géza elbocsátása után, jól oldódjanak meg, hogy meg tudjanak élni, anyagilag rendbejöjjenek.
- Kérünk Ferencnek segítséget, hogy az új cége megerősödjön és jól működjön. Kérjük, hogy ő és a családja is megszabaduljanak minden esetleges démoni hatástól, megtérjenek és Isten szeretetében éljenek.
- Krisztának kérünk súlyos betegségeiben segítséget és hogy a nehézségek közelebb vigyék őt Istenhez, és eljusson az Ő teljes szeretetére.
- Kérjük, hogy Vili ne hamis dolgokban, hanem Istenben találja meg a biztonságát.
- Johannáért, hogy belsőleg megerősödjön, jó döntéseket  hozzon,  megtalálja a kapcsolatot Istennel. Hogy a szakmájában öröme és sikere legyen, a párjával szeretetben éljen.
- Hogy a veseműködésem és a vérnyomásom rendben legyen.
- Hildáért, akinek fiatalon meghalt a férje és egyedül maradt két pici gyerekkel. Kérjük, hogy ne veszítse el a hitét, hanem ez a tragédia közelebb vigye őt Istenhez, kérjük neki és és a gyerekeinek is Isten segítségét, áldását, védelmét.
- B-ért, hogy a jó útra térjen, megtalálja Istent, rendbejöjjön az élete. És amíg ez meg nem történik, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Monikának kérünk segítséget, hogy tudja az életét jól rendezni és mindig Isten mellett döntsön.
- Hogy M. ki tudjon lépni a bántalmazó kapcsolatából, és meg tudja csinálni a saját, független életét. Találjon egy jó férjet.
- Hogy Nóra lelki sebei begyógyuljanak, rendeződjön az élete, megtalálja a társát és megtérjen.
- Hogy Balázs lelki sebei begyógyuljanak, mindenkinek meg tudjon bocsátani, visszataláljon Istenhez és rendeződjön az élete. 
y a családtagjaim megtérjenek.
- Hogy Ferenc felhagyjon az ezotériával, megtérjen, betegségében segítségért.
- Eszter belső gyógyulásáért és megtéréséért.
- Melinda belső gyógyulásáért és megtéréséért. Hogy rendeződjön az élete és találjon egy jó társat.

- Hogy az elajándékozott növények jól fejlődjenek.
- Hogy Zsófi lelki sebei meggyógyuljanak, megtérjen és boldog élete legyen.
- Hogy Kriszti talpra tudjon állni és jó anya legyen.
- Ágiért, aki rákos.
- Hogy Christian demenzes anyja és nagynénje jól érezzék magukat az otthonban.
- Hogy Panka lelki sebei meggyógyuljanak, rendeződjön az élete. 
- Panniért és Ferkóért, mindenben áldást és védelmet nekik, s hogy megtalálják Istent.  
- Anikó lelki sebei gyógyulásáért, élete rendeződéséért.
- Mariért, aki rákos. Mindenben kérünk neki segítséget. Hogy tudja rendezni az életét, megtérjen, ha lehet, meggyógyuljon, ha nem lehet, a jó halál kegyelmét. 
- Attiláért, hogy ne igyon, talpra tudjon állni, rendeződjön az élete, megtérjen.
 - Brigiért, gyógyulásáért, élete rendeződéséért.
- Csilla lelki sebei gyógyulásáért, élete rendeződéséért.
- Az apukámnak minden segítséget és védelmet a betegségében. 
- Hogy a férjem ne terhelje túl magát.
- László és Judit lelki gyógyulásáért, kapcsolatukért, Istennel való viszonyukért. 
- Gábor gyógyulásáért, megtéréséért, élete rendeződéséért.
- Marián  gyógyulásáért, megtéréséért, élete rendeződéséért.


- Hogy Ani kapjon munkát és meg tudjon élni.
- Suse-ért, aki rákos. Minden védelmet és segítséget neki. Ha lehet, gyógyuljon meg.
- Hogy Anikó nyakfájását sikerüljön kezelni, enyhüljenek a fájdalmai. 
- Hogy Theo kezelése jól sikerüljön, jobban legyen fizikailag. Férje halálát fel tudja dolgozni, rendbejöjjön az élete. Áldást az életére, s hogy megtérjen. 
- Angelika lelki gyógyulásáért.
- András és a partnere lelki gyógyulásáért, életük rendeződéséért. 
- Alexandra lelki gyógyulásáért, élete rendeződéséért, megtéréséért.
- Péter lelki gyógyulásáért, élete rendeződéséért.

Nincsenek megjegyzések: