2016. július 26., kedd

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon sms-t (semmiképpen ne mms-t, mert azt nem tudjuk továbbküldeni!) a 06-20-6633-572 telefonszámra. Az sos szolgálat koordinátora, Lica, sürgősen továbbítja annak a  kb.  harmincöt embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, küldje el  Licának  a telefonszámát. 

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata
 
Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással. 
  
- Köszönöm szépen, jól sikerült az utazásom!
 
- Szeretném megírni  az imacsoportnak, hogy Anna növendékem, aki a második tüdőátültetésen ment már át, jól van!!Nincs kilökődés, és jól működik a tüdő. Ha minden jól megy, ősz elején megyünk a Kékesre Annával, ez most a nagy célja, ezért edz, dolgozik.Mindez, tudva egy kicsit arról, hogy mi mindenen ment keresztül a transzplantáció óta, hatalmas csoda! Istennek hála!
 
- Köszönöm szépen imáitokat, édesanyám jobban van. 
 
- Hála Istennek és imáitoknak, édesapámnak szebb lett a szeme. 

- Köszönöm szépen az imákat, egy héten belül sikerült új munkát találnom és oda, ahová szerettem volna menni dolgozni.

Imaszándékok  2016.  július 25 - 31.

Kedves mindenki, nincs időm az ékezetek és központozás nélkül küldött kéréseket javítani, így ezeket a kéréseket nem tudom feltenni.  

- A GEBETSDIENST FÜR STERBENDE sikeréért és az ott szereplő kérésekért. 
- Hogy Mónika a betegségében kapjon szakszerű segítséget és, hogy rendeződjön az élete, találjon egy szerető társat. 
- A balesetet szenvedett Péterért, hogy minél teljesebben felépüljön, és kapjon erőt a nehéz helyzete viseléséhez.
-  Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Hogy a nagyon nehéz helyzetünk hatására a férjem ne legyen depressziós, hanem helytálljon, jó döntéseket hozzunk és talpra tudjunk állni.
- Hogy a berlini projekt sikerüljön.
- Hogy nagyon gyorsan és jól megtanuljak németül.
- Hogy a vállalkozásom sikerüljön és meg tudjam keresni a családfenntartáshoz szükséges pénzt belőle.
- A családunkat érintő súlyos fenyegetés ellen védelmet.
- Hogy a kapcsolatunk megerősödjön.
- Férjemért, hogy minden körülmények között kitartson a jóban.
- Édesapámnak betegségében minden segítséget és védelmet.
- Hogy József ügye kedvezően oldódjon meg.
- Hogy a párom ne szorongjon, rendbe jöjjön lelkileg. 
- Hogy Balázs élete rendbe jöjjön. Erőért, vigasztalásért neki. 
- T-nek minden segítséget nehéz helyzetében, hogy tudjon Istenbe kapaszkodni.
- Hogy M. ne zárkózzon be a nehézségek hatására, hanem megmaradjon a szeretetben.
- Hogy a kazánunkkal minden rendben legyen.
- Hogy Nóra kapjon gyorsan egy jó állást és egy jó férjet.
- Hogy Nóra megkapja az állást.
- M-ért, hogy szeretetben, biztonságban éljen.
- Hogy a problémákat meg tudjuk mindig beszélni.
- Hogy sikerüljön a kapcsolatunkat A-val rendezni, hogy meg tudjuk a problémákat beszélni, újra tudjunk egymásban bízni.
- Hogy a férjem lelki sebei begyógyuljanak  és maga is megtegyen ezért mindent.
- Világosságért.
- Megkapjuk azokat a további munkákat, amelyeket szeretnénk.
- Hogy férjem hite erősödjön és egyre közelebb kerüljön Istenhez. 
- Hogy ne legyen rajtam seb.
- Hogy Gyuri sorsa jól rendeződjön, kérünk neki minden védelmet és segítséget.
- Beáta lelki üdvéért.
- Hogy az utazásom jól sikerüljön és otthon is minden rendben legyen.
- Hogy sikerüljön a kert. 
- A szomszédainkra áldást, hogy megtérjenek, s hogy amíg ez nem történik meg, korlátozza Isten őket a rosszban. 
- Hogy a mellettünk lakott család gyerekei minden szeretetlenség és rossz bánásmód ellenére ép felnőttek legyenek, és megtalálják Istent.
- Hogy adó és biztosítási ügyeink jól  rendeződjenek.
- Hogy találjunk jó - ha lehetne, hívő - barátokat.
- Hogy biztonságosan biciklizzek, ne történjen velem baleset.
- Hogy gyorsan le tudjak adni tíz kilót.
- Extra védelmet kérek az apukámnak a gonosz minden támadásával szemben.
- Hogy Annalisa meggyógyuljon, hogy semmilyen ezoterikus dolgot ne csináljon. Hogy merje a saját életét élni, túl tudjon jutni az őt ért rosszakon.
- Hogy Réka távol tartsa magát az ezotériától. Nagyon erős védelmet kérünk neki ezügyben.
- Hogy a sürgős munkánkat meg tudjuk időre csinálni, s jól.
- W. megtéréséért, és hogy amig ez nem történik meg, erősen korlátozza őt Isten a rosszban. Külön kérek védelmet magamnak vele szemben.
- Ilonáért, hogy talpra tudjon állni és megszabaduljon egy nagyon negatív befolyástól. Hogy megtérjen és találjon igazi szeretetet.
- Hogy Monika kapjon segítséget ahhoz, hogy meg tudja magát védeni. Hogy érezze Isten szeretetét és erre tudja alapozni az identitátást.
- Hogy M. találjon egy jó férjet, akivel szentségi házasságot köthet. 
- Edit lelkiüdvéért.
- Katiért, aki súlyos beteg. Betegségében segítséget, s hogy megtérjen mielőtt meghal.
- Dariusz atyáért és missziós munkájáért. 
- Nórának erőt és békét és sok örömöt!
- Hogy Laci megtérjen mielőtt meghal és üdvözüljön! S hogy Isten hálálja meg neki azt a jót, amit nekem tett.
- Hogy Ákos megszabaduljon a szorongásaitól, rendbejöjjön, rendeződjön az élete, találjon egy szerető társat és megtérjen. Az ő és a családja megtéréséért, s amig ez meg nem történik, korlátozza Isten az apját a rosszban. Védelmet és segítséget az anyjának.
- Árpiért.
- Hogy Monika  helyt tudjon állni a munkahelyén és elismerjék.
- Gyurinak, akinek nyirokrákja van, minden áldást, védelmet és segítséget!
- Hogy Zsófi lelki sebei begyógyuljanak. 
- Hogy adjon Isten nekem olyan munkát, amivel Őt tudom szolgálni.
- Hogy ne fulladjak.
- Hogy jól bírjam a terheléseket.
- Hogy felismerjem és megfelelően kezeljem az ártó szándékú embereket. 
- Aggodalmaimat, szorongásaimat tudjam az Úr Jézusnak odaadni, hogy ezen keresztül is róla tegyek tanúságot. 
- Ildikóval jó munkakapcsolat alakuljon ki. 
- Felismerjem Isten szándékát a tisztasági fogadalomtétellel kapcsolatban. 
- Lelki vezetőimért. 
- Egy katolikus iskola ügyéért. 
- Judit és férje gyermekáldásáért. 
- Párt kereső munkatársaimért. 
- Ellenségeimért, Isten korlátozza a gonosz működését bennük, én meg értük ajánlva viseljem a nehézségeket.
- Laura gyógyulásáért, szabadulásáért, megtéréséért.
- Hálás szívvel jelentem be a csodás hírt, hogy az őszi szünetben elültettünk 7 gyümölcsfát, és 12 rózsát. A rózsák közül 4 Bonica. Boldog vagyok. Légyszíves, mondjatok egy fohászt, hogy szépen megéledjenek. Máriára bíztam a rózsákat, és a fákat Szent Józsefre, de azért csak imádkozzatok kicsit, jó?
- Monikának nehéz ügyeiben minden védelmet és segítséget. 
- Hogy a munkámat jól tudjam csinálni és  teljes mértékben Isten eszköze legyek. 
- Hogy Ákos merjen keresni és kapjon egy jó, szerető társat.
- Hogy tudjak rendszeresen és hatékonyan sportolni. 
- Hogy találjunk jó háziorvost a környéken.
- Hogy ha Anna párkapcsolata nem lenne a javára, akkor lássa és kiszálljon belőle. Segítséget, hogy rendeződjön az élete.
- Hogy Thomasnak sikerüljön megszerezni a megfelelő képesítést és egyenesbe kerüljön az élete. 
- Marionnak és Martinnak áldást, segítséget a gondjaikban, s hogy megtérjenek.
- Hogy a projektjeink szervezésével minden rendben legyen.
- Péter lelkiüdvéért.
- Hogy Jutta élete rendbejöjjön, megtérjen. 
- Ferenc lelkiüdvéért.
- Sidoniáért, akinek kiújult a rákbetegsége.
- Hogy sikerüljön a társadalombiztosítással végre jól elintézni az ügyünket.
- Kolosék lelki sebei begyógyuljanak, kapcsolatuk erősödjön. 
- A szabó feleségéért, aki nagyon beteg és az egész családért is.
- Anita szabadulásáért, gyógyulásáért és megtéréséért. 
- Krisztina és Margit szabadulásáért és megtéréséért, s amíg ez nem történik meg, korlátozza Isten őket a rosszban.
- A volt csoportom tagjaira áldást, szabadulásukért, megtérésükért kérek imát.
- Hogy a projektem eredményes legyen, kérem Isten védelmét és segítségét!
- Hogy a tető ügyében jó döntés szülessen, hogy  a munkálatok a legkevesebbe kerüljenek, ne tegyék tönkre a kertet.
- Hogy M-nek tudjanak  segíteni, felelős és szertő döntést hozzanak az ügyében.
- Hogy a gázművekkel sikerüljön jól elintézni az ügyünket. 
- Hogy a csoportfoglalkozások jó légkörben zajoljanak, eredményesek legyenek.
- Hogy sikerüljön A-nak és Á-nak segíteni. Kérünk minden áldást, védelmet és segítséget.
- Kérlek benneteket, imádkozzatok édesapám teljes gyógyulásáért. 
- Károly teljes gyógyulásáért. 
- Édesanyám teljes gyógyulásáért. 
- Egy emberi kapcsolatért és barátságért, azért, hogy mindkettőnk elismerje igazi barátságként.
- Azért, hogy szeressenek és úgy szeressenek, ahogy nekem jó és én is másokat.
- Azért, hogy megmaradjon az állásom, ne kelljen 4. diplomát szereznem azért, hogy legyen mit ennem, valamint ne legyen furkálódás senki ellen és rivalizálás sem.
- Azért, hogy a kollégáimnak is megmaradhasson az állása.
- Azért, hogy tudjak érvényesülni, az informatika szakosnak és így nekem is ugyanolyan lehetőségei legyenek és meg is kapjam azokat.
- Igazságosságért és megfelelő új kollégákért.
- Azért, hogy az osztályom jó legyen, szeretetteljes legyen a légkör, maradjanak az iskolámban, ha valaki pedig végképp nem tud beilleszkedni, akkor találja meg a neki megfelelő iskolát és a kollégák ismerjék el a nehéz munkámat.
- Két tanulómért kiemelten.
- Békességért és megnyugvásért.
- Védelmet kérek a gonoszlélek minden támadásával szemben.
- Azért, hogy a 4/6-os szívzörejem mögött ne álljon szervi elváltozás, csak múló probléma legyen.
- Azért, hogy megfelelő legyen az informatika órák száma és az informatika tagozatra könnyebben kezelhető, megfelelő létszámú és tudású gyerek jelentkezzen, és maradjon meg. 
- Azért, hogy teljesüljön a szívem vágya.
- Azért, hogy Isten segítsen nekem és védjen meg a munkahelyemen. 
- Családom megtéréséért és édesanyám gyógyulásáért. Közös családi imáért. 
- Iván tisztánlátásáért, gonosz általi kötöttségeinek feloldásáért.
- Azért, hogy magánéletemben és munkámban is megtaláljam és beteljesítsem küldetésemet, amit a Jóisten nekem szán. Egészséges életért.
- Szeretteim testi-lelki-szellemi egészségéért.
- H. Marikáért, aki valószínűleg sajnos nehéz családi terhet cipel. Szabadítsa fel őt terhei alól a Jóisten és mutassa meg neki az igazi szeretet csodáját, hogy Marika is követni és érezni tudja, valamint szeretettel elfogadjon másokat.
- Azért, hogy Apukám jó gyógyítót kapjon, aki helyes diagnózist ad, kezeli őt ha szükséges és azért, hogy Apu is akarjon gyógyulni, teljesebb életet élhessen.
- Mozaikcsaládunkért.
- Zoliért, aki nagyon beteg és feleségéért Andiért, aki az elmúlt másfél év nehéz gondjai miatt a betegség hírére lelkileg összetörni látszik. Minden segítséget és jót kérünk nekik és gyermekeiknek, hogy mindannyian bírják a megpróbáltatásokat és ha lehet megerősödve, egészségesen kerüljenek ki ebből a helyzetből.
- Istvánért, hogy felvételt nyerjen a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetemre.  
- Férjemért, házasságunk megerősödéséért, gyermekáldásért. 
- Hogy kedvvel és örömmel tudjak finomakat főzni a családomnak, mert valamiért csak nagyon nehezen tudom magam rávenni, és akkor sem túl jól sikerülnek az ételek.
- Angelikáért, aki súlyosan és halmozottan fogyatékos, a szülei elfordultak tőle, ezzel együtt próbál tanulni és el is kell tartania magát. Nagyon magányos. Imádkozzunk a megtéréséért, s hogy segítő barátokra találjon.
- Olivér angliai munkavállalása jól sikerüljön, és a családja ne essen szét emiatt, és terveit meg tudja valósítani.
- N. és gyermeke édesanyja kapcsolatának gyógyulásáért, hogy mindketten közös gyermekük érdekeit, szükségleteit tartsák a legfontosabbnak, és a kapcsolatukat ehhez alakítsák, ha a házasságuk már nem is állítható helyre.
- Leépítés alanya lettem a volt munkahelyemen, leginkább az egészségi állapotom miatt. Imát kérek, hogy találjak megélhetést, mert a férjem fizetése nem elég kettőnknek. Itthonról végezhető, esetleg internetes munkát tudnék ellátni.
- Egy magzatot elveszítettek a szülei. Imádkozzunk, hogy fel tudják dolgozni a veszteséget, továbbá gyermekáldásért számukra.
- István meg tudja találni a közös hangot két munkatársával, hogy színvonalas munkát végezhessenek együtt.
- Elkezdtem egy internetes projektet, legyek benne kitartó, hogy jól sikerüljön.
- Liláért, hogy hite megerősödjön, és kilátástalannak tűnő helyzete megoldódjon, lánya gyógyulásáért az alkoholizmusból és agresszivitásból, kapcsolatuk rendeződéséért.
- Zsuzsa lelki gyógyulásáért, rögeszméitől való szabadulásáért, lelki békéjéért.
- István édesapjának alkoholizmusból való szabadulásáért, elhunyt édesanyja halálát mindketten fel tudják dolgozni, megtérésükért, párkapcsolatának Isten tetszése szerinti alakulásáért.
- A négyéves Olika helyzete rendeződjön az óvodában, ahol állítólag kezelhetetlen, de az óvónők sem állnak a helyzet magaslatán sem szakmailag, sem emberileg.
- Rózsáért, aki szeretné, ha hite lenne, de nem tudja, hogy az hogyan lehetséges.
- Unokahúgom tudjon változtatni a kihívó öltözködésén.
- Ízületi és egyéb betegségeimből való gyógyulásért.
- Hogy szolgálatom anyagi háttere mindig biztosított legyen.
- Józsefért, aki börtönben megtért, hogy valóban élő hitre jusson, és lelkileg megerősödve kerüljön majd ki a kinti életbe, fogadja el és szeresse meg a Katolikus Egyházat. Jussanak el hozzá katolikus missziósok és pap.
- Egy szerzetes pap testvérünkért, aki a hivatását elhagyta, hogy homoszexuális párkapcsolatban élhessen.
- Iza és Zsóka valódi megtéréséért, kibékülésükért, velük való kapcsolatunk rendeződéséért.
- B. István igazi megtéréséért, az Egyházba való hazatéréséért, kapcsolatunk gyógyulásáért.
- Kata és Attila kapcsolatának gyógyulásáért, megtérésükért.
- Edit testi gyógyulásáért, hogy halláskárosodása megszűnjön.
- Véghez tudjam vinni azokat az étkezési változtatásokat, amelyekre szükségem van az egészségem jobbítása érdekében.
- O. Anett megtalálja a hozzá illő házastársat, akivel szentségi házasságban élhet.
- Aladár megtéréséért, és hogy találjon jó szakembert, aki segít neki a súlyos pszichiátriai betegségből való gyógyulásban, drogfüggőségből való szabadulásáért. Legyen hivatásos gyámja, aki hatékonyan és lelkiismeretesen intézi ügyeit, képviseli érdekeit.
- Kriszta kapcsolata gyógyuljon meg édesapjával és annak rokonaival, akik a legutóbbi időkig egyáltalán nem törődtek vele. Kriszta tudja megbocsátani édesapjának, hogy apa nélkül kellett felnőnie.
- Zsolt és Fatime megtéréséért, hogy a polgári esküvőt mielőbb kövesse majd az egyházi is.
- V és P kapcsolatáért, hogy mindig Istennek tetszően alakuljon, hogy mindketten komolyan megtérjenek, kitartsanak a tisztaságban.
- Hogy minél gyorsabban megtaláljam a megfelelő munkát, megélhetést, amit itthonról tudok végezni.
- Hogy kis imacsoportunk kitartóbb legyen az imádságban, és hogy bővüljünk újabb tagokkal.
- Egy iszonyú sorsú 14 éves fiúért, aki megtért, és pap szeretne lenni, hogy ha Isten is úgy akarja, teljesüljön ez a vágya. Nekünk pedig útmutatásért, hogy hogyan tudnánk a legjobban segíteni ezt a fiút.
- T. Gáborért és élettársáért, megtérésükért, kapcsolatuk gyógyulásáért, hogy gyermeküket közösen tudják felnevelni. Gábor hagyjon fel az italozással.
- Elemér gyógyulásáért, megtéréséért, és hogy újra tudjon önállóan élni, kiköltözhessen a pszichiátriai intézetből.
- Márta depresszióból való gyógyulásáért, és hogy meg tudjon bocsátani magának azokért a cselekedetekért, amelyek elkövetéséről nem is tehet, és helyreálljanak az emiatt megromlott családi kapcsolatai.
- Éva depresszióból való gyógyulásáért, és hogy felismerje hivatását. Meg tudjon bocsátani volt munkaadójának, találjon új munkát.
- Férjemmel ki tudjunk tartani a közösen elhatározott imában, hogy Isten segítségével megoldjuk házassági és megélhetési problémáinkat.
- Kinga, Évi és Anita hitének megerősödéséért, és megtalálják házastársukat, akivel szentségi házasságban élhetnek.
- Férjem ne essen bele a munkahelyi leépítésekbe, vagy találjon jobb állást a mostaninál.
- Marikának legyen jobb kapcsolata a menyével, láthassa gyakrabban az unokáit.
- Erzsóca és férje és gyermekeik megtéréséért, kapcsolatuk gyógyulásáért. László szelídüljön, és tudjon a felesleges kacatoktól megszabadulni, törődjön a lakásukkal, megélhetésükkel.
- Hogy férjem képessé váljon a bocsánatkérésre, hibáinak belátására, képessé váljon értelmes kompromisszumokat kötni, a vele élők igényeit figyelembe venni.
- Hogy növekedjem az alázatban, ne boruljak ki az igazságtalan kritikáktól sem.
- Olivér függőségeiből és agressziójától való szabadulásáért, megtéréséért, családi és egyéb kapcsolatainak gyógyulásáért, hogy meg tudjon bocsátani mindenkinek, akikre neheztel, ki tudjon engesztelődni mindenkivel, különösen a szüleivel, testvéreivel és feleségével való kapcsolatának gyógyulásáért, tudjon bocsánatot kérni, alázatossá és szelíddé váljon, megszabaduljon a lelki sötétségtől, és olyan munkahelyért és fizetésért, amiből el tudja tartani családját.
- Férjem testvéreinek és családjaiknak megtéréséért.
- Zsófi és férje teljes megtéréséért, házasságuk gyógyulásáért, hogy szeretetben és egységben tudják gyermekeiket nevelni.
- Elemér, Laci, Péter, Jenő és felesége gyógyulásáért és megtéréséért.
- Hogy imaközösségünk igazi szeretetközösséggé váljon, és új tagokkal bővüljön.
- Imre és felesége megtéréséért, az egyházba való hazatérésükért, ezotériától való szabadulásukért.
- Melinda és férje megtéréséért, házasságuk egyházi rendezéséért.
- Emőke és György kapcsolatáért, hogy minden akadály mielőbb elháruljon egyházi házasságkötésük elől. Sikeresen fel tudják újítani most vásárolt otthonukat. Anyagi nehézségeik megoldódjanak, és mielőbbi gyermekáldásért számukra.
- Zoltán helyt tudjon állni az új állásában, amely egyben gyönyörű szolgálat is, és megtalálja hivatását.
- Edit és István egyházba való hazatéréséért, István találjon olyan munkát, ahol fizetnek is az elvégzett munkájáért.
- Hogy C. Anita elfogadja és megszeresse a Szűzanyát, a rózsafüzért és a Katolikus Egyházat.
- Egy lakásotthon lakóiért és családjaikért, megtérésükért, gyógyulásukért, továbbá nevelőikért, hogy sokkal nagyobb szeretettel tudjanak az általuk gondozott fiatalokhoz viszonyulni.
- SZA találjon legális, bejelentett sofőrállást, emberséges légkörrel és olyan fizetéssel, amiből a családját el tudja tartani, alkoholtól való szabadulásáért, élettársi kapcsolatának gyógyulásáért, és meg tudja becsülni a párját, családját.
- T. Mihály találjon legális, bejelentett munkát, méltányos fizetéssel, szabaduljon meg alkohol- és szexfüggőségétől, hagyjon fel a hűtlenkedéssel, térjen meg, házassága gyógyulásáért.
- Kornélia megtéréséért, az Egyházba való hazatéréséért.
- Hogy B. Kata eljusson a „magánkereszténységből” az egyházba, valódi megtéréséért, férje megtéréséért, házasságuk gyógyulásáért, hogy ne váljanak el.
- Róbert és felesége megtéréséért, hogy kilábaljanak régóta tartó válságukból és házasságuk meggyógyuljon, hogy gyermekeiket szeretetben, egyetértésben tudják felnevelni.
- Férjemmel együtt tudjuk kiselejtezni a sok felesleges holmit, hogy lakásunkban csak a szükséges dolgok maradjanak, ami áttekinthető, rendben tartható. Minden felesleges tárgynak találjuk meg gyorsan a gazdáját, azt, akinek éppen arra van szüksége. Férjem gyógyulásáért, hogy megszabaduljon a gyűjtögető szenvedélyétől, nekem pedig türelmet, hogy ne őrüljek meg tőle, és ne hidegüljek el teljesen a férjemtől e probléma miatt.
- Nagyon gyorsan szabaduljunk meg a hitelünktől és minden adósságunktól.
- R. Laci gyógyulásáért, megtéréséért.
- R. Mihály megtéréséért, ki tudjon tartani a tisztaságban, találjon legális munkát, amelyből megél.
- Hogy sikerüljön olcsón (annyi pénzből, amennyit rá tudunk szánni) jó bútorokhoz és egyéb lakás-felszerelési dolgokhoz jutnunk, mindenre, amire szükségünk van.
- O és K megtéréséért, házasságuk gyógyulásáért, O váljon jó apává, férjjé és családfővé, törődjön többet gyermekével és feleségével, szabaduljon meg függőségeitől (alkohol, kábítószer).
- V. lelki gyógyulásáért, megszeresse az imádkozást, szentmisét, szentgyónást, Szentírást és állhatatos legyen az imádságban és lelki életben, legyenek keresztény barátai, találjon keresztény közösséget a maga számára, találjon keresztény házastársat, akivel szentségi házasságban élhet.
- Hogy megfelelő otthonunk legyen, a férjem számára műhellyel.
- Házassági gondjainak megoldásáért, sebeink és házasságunk gyógyulásáért.
- Hogy le tudjak fogyni és az ideális testsúlyt meg is tudjam tartani, hogy vegetáriusként megtaláljam a megfelelő módot a fehérjepótlásra.
- Ibolya testi és lelki gyógyulásáért, megtéréséért, házassága gyógyulásáért, gyerekeivel való kapcsolatai gyógyulásáért.
- Rozália gyógyulásáért, lakása megtartásáért, nehéz anyagi és családi helyzete javulásáért, családja megtéréséért, és hogy találjon olyan legális munkát, amit el is tud végezni, házassága gyógyulásáért.
- Hogy idősebb és ifjabb és legifjabb PGy, továbbá TM, VA, SzA, TO, PA, PJ, PZs, TD alkohol- és drogfüggőségeikből megszabaduljanak, megtérjenek, kapcsolataik gyógyulásáért.
- Kata megtéréséért, élettársi kapcsolatának gyógyulásáért, szentségi házassággá alakulásáért.
- K lelki gyógyulásáért és megtéréséért és az őt bántalmazó fiatalok megtéréséért.
- N. Zsolt és családja lelki gyógyulásáért, megtéréséért.
- A sátánista Klaudia szabadulásáért, megtéréséért.
- Kittiért, aki szakított a sátánizmussal, hogy ki tudjon ebben tartani, teljes szabadulásáért, depresszióból és egyéb lelki sebeiből való gyógyulásáért, kerüljön papi háttérrel rendelkező katolikus hívő lelki szakember kezébe, a megtéréséért, és találjon olyan fiatalokra, akik segítik a megtérésben, elfogadják, szeretik őt, hogy ne legyen magányos.
- Kriszta megtéréséért, házassága gyógyulásáért és egyházi rendezéséért, hogy gyermeke megkeresztelésére is sor kerülhessen.
- Marcsi és férje nehéz anyagi helyzetének javulásáért, hogy férje megtérjen és be tudjon illeszkedni a munkahelyén, gyermekáldásért számukra, akár örökbefogadással is.
- Hogy minél előbb vissza tudjuk fizetni minden tartozásunkat.
- Elhunyt gyermekem, szüleim, anyósom és rokonaim lelki üdvéért.
- Dávid megtéréséért, a függőségeiből, félelmeiből való teljes szabadulásáért, jól haladjon a nyelvtanulásban, és jól sikerüljön a külföldi munkavállalása.
- B. Lászlónak legyen tartós munkája, amely biztosítja megélhetését és az egyházba való hazatéréséért, találja meg házastársát.
- Anyagi helyzetünk javulásáért, hogy a megélhetésünk ne legyen gond.
- Hogy nagylelkűbben tudjunk adakozni a férjemmel együtt.
- Férjem testi és lelki gyógyulásáért, és hogy állhatatos legyen az imádkozásban, a rendszeres gyónásban, szentmisében, meg tudjon bocsátani mindenkinek, akire neheztel, igaz, élő hitre jusson, megszűnjön benne az emberek iránti nagy bizalmatlanság, higgyen az isteni gondviselésben.
- Hogy Anett megtérjen, és megtalálja a házastársát, akivel szentségi házasságban élhet.
- Anikó és élettársa megtéréséért, kapcsolatuk gyógyulásáért, polgári és egyházi rendezéséért.
- Mária megtéréséért, házasságtörő kapcsolatának megszűnéséért.
- Gyógyulásomért, és hogy jól fizető, itthonról végezhető munkát találjak, továbbá vissza tudjak térni a komoly imaélethez, napi szentmiséhez, havi gyónáshoz, találjak megfelelő helyet a rendszeres szentségimádáshoz, az élő hit kegyelméért.
- Hogy tudjak rendszeresen böjtölni, és megtaláljam a megfelelő böjtformát.
- Családomért, amelyben nagy a békétlenség, hogy a családi kapcsolatok meggyógyuljanak, igazi szeretetkapcsolatokká alakuljanak.
- Ilona gyógyulásáért, és hogy az Istennel kapcsolatos téves ismereteit ki tudja javítani.
- Hogy háziasszonyi és feleségi feladataimat képes legyek jól ellátni és örömmel végezni.
- Edináék kilábaljanak megoldhatatlannak tűnő, nagyon nehéz anyagi helyzetükből, munkát találjanak, kölcsöneiket meg tudják adni. 
- B. Bence, B. Adrián, J. Olivér állami gondozott fiatalokért és családjaikért, gyógyulást, szabadulást, megtérést, kiengesztelődést kérve számukra.
- K. Ferenc ki tudjon tartani a tiszta életben, rendeződjön kapcsolata a nevelőszüleivel, és mindannyian megtérjenek.
- Szilvia és gyermeke találjon megfelelő lakhatási lehetőséget, hogy ne kelljen elszakadniuk egymástól.
- a skizofrén Tímea gyógyulásáért, hogy ne akadályozza gyermeke fejlődését, és ne támadja azokat, akik helyette gondozzák a gyermekét.
- Niki és édesanyja gyógyulásáért, Niki sorsának rendeződéséért.
- Hogy növekedjek a bizalomban Isten iránt.
- Hogy tudjam tapasztalni, észrevenni és értékelni Isten segítségét.
- Hogy Isten valahogy korrigálja ki, amit elrontottam, és G. számára hozzon ki jót a helyzetből.
- Aranka néni megtéréséért.
- Azért, hogy szembe tudjak nézni a rosszaimmal és kész legyek küzdeni ellenük.
- Hogy meg tudjam védeni a határaimat; hogy ne csináljam meg, amit nem akarok.
- Hogy megértsem, amit G. mond.
- Hogy olyan munkákat kapjunk, amilyeneket szeretnék.
- Legyen vége ennek a sorozatnak. Ha nem lenne vége, akkor ez növekedésemre szolgáljon, ne csüggedjek el.
- Hogy Péter és két munkatársnője meg akarják és tudják érteni egymást.
- Hogy G. ki tudja pihenni magát, tudjon regenerálódni.
- A fogínyműtéteimmel minden rendben legyen.
- Hogy férjem közelebb kerüljön Istenhez és Rá tudja bízni az életét, házasságunkért.
- Hogy fiaim világosan lássanak és jól tudjanak dönteni az életüket érintő kérdésekben, lelkileg egyensúlyban legyenek, és Isten útján járjanak.
- Hogy fiam találjon egy hozzá illő lányt.
- Hogy családunk tagjai meg tudjanak bocsátani egymásnak, jobban megértsék és elfogadják egymást.
- Hogy Mamával ne történjen semmi baj, lelki békét számára, és hogy teljesen rábízza magát Istenre.
- Hogy édesanyám jobban el tudja viselni az időjárás kilengéseit, közelebb kerüljön Istenhez, és Rá bízza magát, az atya mindig el tudjon menni hozzá megáldoztatni.
- Unokaöcsémért, hogy megkapja a munkát, amit ígértek neki, és elfogadóbb legyen a családtagjaival szemben.
- O. gyógyulásáért, és hogy felvegyék a választott szakra.
- É. közelebb kerüljön Istenhez és érettebbé váljon, testi-lelki erőt feladatai ellátásához, és hogy képes legyen nemet mondani.
- Hogy Kati teljesen Istenre bízza magát, mindig legyen, aki gondozza, meggyógyuljon, vagy enyhüljenek a bajai; P.-nek lelki erőért; hogy G. közelebb kerüljön Istenhez, s a házasságuk megújuljon.
- Gy. lelki sérüléseinek gyógyulásáért.
- Hogy E. meggyógyuljon a lelki sérüléseiből, jól tudjanak együtt élni a párjával. Megkapja a hit ajándékát és védelemért a kétes szellemiséggel szemben.
- Hogy keresztfiam továbbra is Isten tervei szerint tudja alakítani az életét, találjon egy hozzáillő párt magának, utazásai során a Gondviselés óvja meg minden bajtól.
- Hogy a sógorom lányai tartsák a kapcsolatot a nagyanyjukkal. E. sérüléseinek gyógyulásáért, s hogy megbocsásson az anyósának.
- Hogy András megtalálja lelki békéjét Istenben.
- Hogy Á. közelebb kerüljön Istenhez, állapota stabil maradjon, a lányáékért, hogy továbbra is minden rendben legyen velük. Érettebbé váljanak a családi kapcsolataik.
- Hogy Zs. törődjön az egészségével, és betartsa az orvosa tanácsait.
- Hogy M.-ék és L.-ék közelebb kerüljenek Istenhez.
- Hogy unokaöcséim meggyógyuljanak lelki sérüléseikből, tartsák a kapcsolatot, és a családot érintő ügyek megnyugtatóan rendeződjenek.
- A. számára védelmet a rossz szellemi hatásoktól.
- Z. visszataláljon Istenhez.
- Hogy közösségünk tagjainak felnőtt gyerekei megéljék hitüket, illetve megtérjenek.
- Férjemnek kegyelemért a változáshoz, hogy kitartson benne, nagyobb önismeretért, és hogy megtanuljon bocsánatot kérni és megbocsátani. Erős védelmet a rossz szellemi hatások ellen.
- B.-nak lelki erőért és segítségért, hogy legyen megfelelő lakása és munkája; képes legyen változtatni a helyzetén; hogy a lánya megértést és elfogadást kapjon tőle, tartsa a kapcsolatot a kislányával és fizesse a gyerektartást.
- Bea lelki sérüléseinek gyógyulásáért. Hogy megszabaduljon a minden valószínűség szerint bántalmazó kapcsolatából. 
- Egy házaspárnak kegyelemért, hogy megújítsák a házasságukat, az egész családért, hogy javuljanak a kapcsolataik.
- K. vérnyomása stabilizálódjon.
- Hogy Á. mindig megkapja a megfelelő egészségügyi ellátást, és állapota stabil maradjon. Elmúljanak v. csökkenjenek a fájdalmai.
- Ferenc és Béla gyógyulásáért, hogy továbbra is Istenre bízzák magukat.
- Erzsike állapotának javulásáért.
- Hogy fiunk sérüléseiből meggyógyuljon, lelkileg érettebbé váljon, és megtérjen.
- M. unokanővéremért, K.-ért és Juliért, hogy lelkileg egyensúlyban legyenek.
- Fiaink mindig épségben elérjék úti céljukat.
- Családunknak védelemért a gonosz minden hatása ellen.
- Hogy megszabaduljak minden haragomtól.
- Hogy G.-ék vagyonelosztása korrekt módon rendeződjön.
- Hogy M. fiam sérülése teljesen begyógyuljon, és ne legyen semmiféle maradandó káros hatása, a háta ne fájjon, legyen rá gondja, és ne terhelje túl.
- M-nak lelki erőért a munkájához, hogy jól tudjon dönteni ezzel kapcsolatban. Hogy megkapja az új állást.
- A., Gy., L., L. atyákért.
- Lelki erőért és bátorságért, hogy meg tudjam húzni a határokat a családtagjaimmal szemben, és mindenfajta segítségért az elkövetkező időszakra.
- J.-ért, hogy jól legyen, és le tudjon fogyni.
- Á.-ért, hogy tudjon hinni.
- Marinak lelki békéért, és hogy megtalálja Istent.
- Hogy J-nak az adósa megfizesse a tartozását.
- Erzsi bajára sikerüljön megtalálni a megfelelő gyógymódot.
- K-nak, ha lehet, megmaradjon a munkaköre, és ne akarják kitúrni belőle.
- Annának testi-lelki erőért a mindennapokhoz.
- Hogy L. és Gabi, András, Károly és Éva jól legyen, Marikának beváljon a diéta.
- István, Vali és Zsuzsa néni lelki üdvéért.
- I.-ért, teljes lelki gyógyulásáért, és hogy megtalálja helyét az új helyzetében.
- É-éknek Isten segítségét, mély hitet, lelki erőt.
- K-ért és M-ért, a Szentlélek világosságáért és kegyelemért számukra, hogy a kialakult helyzeten Isten segítségével és akaratának megfelelően tudjanak úrrá lenni.
- M. függőségből való szabadulásáért.
- A zenekar találjon gitárost.
- Erőt a tornázáshoz és diétához, a vizsgálatok eredményei negatívak legyenek.
- Hogy fejlődjenek, őszintébbé és szeretettelibbé váljanak a családunk tagjai közötti kapcsolatok.
- Az asztalosnak sikerüljön végre készre csinálni és elhozni a komódot.
- Hogy a húgom ne hagyja magát manipulálni.
- Kinga testi-lelki gyógyulásáért.
- Balesetet szenvedett fiam felépüljön, egészséges legyen. 
- Térdeim meggyógyuljanak, egészséges legyek. 
- Erős bizalomért Isten gondviselésében. 
- Hogy F. ne legyen depressziós, ha esik az eső.
- Hogy helyesen tudjunk dönteni munka/költözés ügyben, de nem tudjuk, merre lépjünk.
- Férjemért szeretnék imát kérni. Isten adjon neki nyugalmat, békességet, reménységet, s hogy megtalálja az örömet, a jókedvet. Hogy lásson értelmet az életben. Kevesebbet aggodalmaskodjon, és jobban bizzon.
- Hogy nővérem meggyógyuljon betegségeiből,és példa lehessen családja számára.
- Hogy G. szeretettel bánjon feleségével.
- Hogy sikerüljön minél hamarabb megfelelő információkat és jó állást kapnom.
- Megfelelő munkáért családjainkhoz közelebb.
- Sógoromért kérek imákat, aki ártatlanul és segítőkészsége miatt szenved egy banki tartozás miatt. Hogy vigyázzon rá a jó Isten, és adjon valamiféle megoldást a bajban. Hogy az adós is tegyen meg mindent ennek érdekében.
- Gyógyítsa meg a jó Isten a férjemet a fülzúgásából is, Jézusunk nevében.
- Hogy az Isten szerinti utat válasszuk az előttünk álló nehéz döntésben. Hogy megtudjuk, hogy mi az Ő akarata számunkra, és megnyugodjunk abban.
- Hogy Istenben bízva bátran hozzá merjünk fogni a gyermekvállaláshoz, és Isten irányitsa azt is, hogy mikor engedi meg, hogy babánk lehessen.
- Hogy tanuljunk meg a fontos, az odafentvaló dolgokkal törődni.
- Anyukám szédülése megszűnjön.
- Testvérem bokája, sarka rendbe jöhessen.
- Gábor újra tudjon járni, mozogni, hasznosnak érezze magát családja számára. És feleségéért, hogy egészséges maradhasson, ne terhelje túl magát. Kegyelemért számukra.
- Hogy anyukám Isten szeretetére összpontosítson, és ne a nehézségekre, aggodalmakra.Hogy tudjon aludni.
- Hogy férjem meggyógyuljon, testileg, lelkileg is. Ki tudja magát pihenni, és bizakodó lehessen.
- Azért, hogy tudjam férjemet úgy szeretni, hogy Isten szerethesse általam.
- Anyósom és apósom gyógyulásáért.
- Hogy megismerjük Istent, és Őt kövessük. Hogy családjaink igazán, szívből megtérjenek, velünk együtt.
- T. néniért, hogy lehessen mindennapi öröme, és hogy Istenben bizakodva viselje a fájdalmait. Hogy jól érezze magát az otthonban.
- Imre testvérért, hogy családja szeretettel és tisztelettel vegye körül és ez segítse abban, hogy ne alkoholizáljon. Isten kegyelméért és vezetéséért számukra.
- Hogy szeretettel legyünk egymás iránt,és ne ítélkezzünk, főként hitbeli meggyőződés miatt.
- J. megtalálja minden napban az örömöt, ne aggodalmaskodjon, idegeskedjen annyit, hanem tudjon minél több mindent Isten gondviselésére bízni.
- Hogy tanuljunk meg a fontos, az odafentvaló dolgokkal törődni.
- Férjemért, hogy megszabaduljon a sok stressztől, a bizalom által.
- Hogy testvéremék leszokjanak a legkisebb mennyiségű alkoholról is. Hogy meggyőzhetőek legyenek.
-Hogy ne csak szívünkben,de eszünkkel is tudjuk,hogy ne aggodalmaskodjunk az anyagiak miatt, hanem Isten országát keressük.
- Sarah-ért és Julie-ért,hogy szomorúságukban rátaláljanak Isten szeretetére.
- Haragtól való szabadulásért.
-Hogy szokásommá váljék az ima,az imádság általi küzdés, és a hálaadás.
- Hogy ne szalasszam el a lehetőségeket a jóra, jó cselekedetekre, és jó sza-vakra. Hogy bár ilyen későn életemben kérem ezt, de Isten fel tudjon hasz-nálni az Ő munkájában, hogy nyitott legyek erre.
- Zsókáért, hogy békét kaphasson apukája halála után.
- Attila bácsiért, hogy megreformálja az étrendjét, felesége segitse őt ebben, hogy még sokáig családjával lehessen, jobb egészségben.
- Helkáért, hogy megtalálja a helyét, Istentől jövő feladatát.
- P-ért és családjáért, hogy Isten vezetésére odafigyeljenek, és lelki értékekre törekedjenek. 
- Egy számomra kedves ember felhagyjon a kisebb-nagyobb lódításokkal, de a fenyegetésekkel is. Vegye észre, hogy fájdalmat okoz a hirtelen szavaival. Tudjon szelídebbé válni.
- Hogy le tudjunk szokni a trágár szavakról.
- Azért, hogy anyósom és apósom között helyreálljon a béke és a szeretet, bocsássanak meg egymásnak, ne róják fel egymás hibáit,és törődjenek egymással.
- Azért, hogy a saját családomban szeretet-teljesebben tudjunk egymáshoz szólni, egymást megérteni.
- Hogy J-m kapjon egy nagyon jó állást hamarosan.
- S. le tudjon szokni a disznóhúsról, meggyógyuljon a lába.
- Józsi bácsit sikerüljön kimozdítani a depresszióból, és rávenni,hogy elmenjen egy kivizsgálásra, hogy majd a testi fájdalmait tudják kezelni, és tornáztassák. Hogy lelkileg is vigaszt és békességet kapjon.
-Anyukám és testvéreim, velünk együtt, a Biblia szerinti reformálást hajtsák végre, táplálkozásban is.
-A. merje fegyelmezni gyermekét, hogy igaz emberré tudja nevelni.
-Margitka néni betegségeiből meggyógyuljon, átélhesse Isten segitségét, és gyermekei, férje szeretetét, és ez megnyugtassa Őt.
- Isten adjon egyértelmű jelet, eligazítást a döntésünkhöz, mert magunktól nem tudjuk, mi az,ami jó és az Ő dicsőségére lesz. Bizzuk Rá teljesen magunkat.
- Imádkozzunk K-ért,aki nagyon megnehezíti a saját életét is, de másokét is a hazugságai által. Adja meg az Úr,hogy rendbe hozza a kapcsolatait, őszintén és tisztán, hozza meg a fontos döntéseket, bármilyen nehéz is.
-Marika néniért ( aki most kórházba került) és Feri bácsiért, akik már annyi tragédiát megéltek, Isten adjon nekik hitet, erőt, s hogy érezzék az Ő szeretetét.
-Gyermekáldásért.
-Szeretnénk egy megfelelő albérletet találni, de nagyon nehéz.
- Azért, hogy a munkahelyi álmaim teljesüljenek. Ha nem lehetséges megfelelő módon, akkor azért, hogy találjak magamnak olyan munkahelyet, ahol igen. 
- Hogy édesanyám vállalja a kórházi gyógyszerátállítást és annak sikeréért. Megtéréséért. 
- Hogy Anna megtérjen.
- Hogy a tervemet meg tudjam valósítani, találjak hozzá megfelelő segítőket.
- Hogy Annalisáék nagyon jól tudjanak lakást vásárolni. 
- Hogy Kriszta veséje működjön, ha lehet, ne kelljen dializisre  járnia.
- Hogy a szomszédaink tekintettel legyenek másokra.
- Hogy jól sikerüljön a kert.
- Hogy ne legyek semmilyen körülmények között agresszív.
- Hogy tudjunk rendszeresen sportolni.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy Andrea és Miklós mély kapcsolatba kerüljenek Istennel, mindig az Ő szeretetében éljenek és abban is haljanak meg.
- Hogy Ági megszabaduljon a beteges világvége várástól és egészséges, mély kapcsolatba kerüljön Istennel és találjon magához illő társat.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni és Isten adjon erőt és bátorságot neki ahhoz, hogy tudjon a férjének segíteni.
- Hogy az öcsém és a családja megtérjen és megmeneküljenek.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy apám megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy Bandiék meg tudjanak kapaszkodni Németországban.
- Hogy Endréék megtérjenek, szentségi házasságot kössenek és a kegyelem állapotában éljenek, és abban haljanak meg.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és Rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy anyagilag rendbe jöjjünk.
- Hogy Emi élete rendeződjön.
- A volt kertünkben lévő állatokért és növényekért.
- Nóráért és Andrásért, hogy igazán megtalálják Istent és az Ő szeretetével meg tudják újítani a kapcsolatukat.
- Hogy Misi meggyónjon, visszatérjen az Egyházba és szentségi házasságot tudjon kötni.
- Hogy a szorongásaim ne ziláljanak szét, hanem a szorongások ellenére tudjak dolgozni.
- Hogy az elromlott winchesterről megkapott anyaggal minden rendben legyen.
- Hogy sikerüljön megoldani a számítógépes anyagok biztonságos tárolását.
- Hogy Antal elmenjen gyónni és járjon misére és áldozzon. Hogy úrrá legyen az életében lévő nehézségeken és elmúljon a depressziója.
- Hogy Anna megtérjen, hogy Isten segítségével úrrá legyen a cukorbetegség okozta súlyos pszichés problémákon és örömben szeretetben éljen.
- Hogy barátaink házassága megerősödjön, szeretetben tudják hordani egymás terheit, újra sok örömet találjanak egymásban és a jóban erősítsék egymást.
- Hogy gyorsan végig tudjam olvasni és jól megértsem a szakirodalmat.
- Hogy Béla megszabaduljon az alkoholtól való függésétől, hogy szakítani tudjon az életében a bűnnel, megtérjen és megtapasztalja Isten szeretetét és arra tudja építeni az életét.
- Hogy tudjunk  böjtölni.
- Hogy Tünde és Kati lelki sebei begyógyuljanak, akarják a jót és mély kapcsolatba kerüljenek Istennel.
- Hogy Benjámin megtalálja a pályáját és ne kallódjon el.
- Gézáért és a kollégáiért, hogy jól menjen az üzletük, áldás legyen az életükön és megtérjenek.
- Anitáért, hogy igazán mély kapcsolatba kerüljön Istennel, meggyógyuljanak a lelki sebei és megújuljon az élete.
- Teriért hogy soha ne szakadjon el Istentől és szeretetben, hitben, szép családi életet éljenek.
- Katiért, hogy megerősödjön az Istennel való kapcsolata, begyógyuljanak a lelki sebei, és megújuljon az élete. Hogy minél gyorsabban megtalálja az útját.
- Gézáért és Noémiért, hogy szeretetben megújuljon a kapcsolatuk és a nehézségeik, különösen Géza elbocsátása után, jól oldódjanak meg, hogy meg tudjanak élni, anyagilag rendbejöjjenek.
- Kérünk Ferencnek segítséget, hogy az új cége megerősödjön és jól működjön. Kérjük, hogy ő és a családja is megszabaduljanak minden esetleges démoni hatástól, megtérjenek és Isten szeretetében éljenek.
- Krisztának kérünk súlyos betegségeiben segítséget és hogy a nehézségek közelebb vigyék őt Istenhez, és eljusson az Ő teljes szeretetére.
- Kérjük, hogy Vili ne hamis dolgokban, hanem Istenben találja meg a biztonságát.
- Johannáért, hogy belsőleg megerősödjön és megtalálja a társát. Hogy megtalálja a kapcsolatot Istennel. Hogy a szakmájában öröme és sikere legyen. 
- Hogy a veseműködésem és a vérnyomásom rendben legyen.
- Hildáért, akinek fiatalon meghalt a férje és egyedül maradt két pici gyerekkel. Kérjük, hogy ne veszítse el a hitét, hanem ez a tragédia közelebb vigye őt Istenhez, kérjük neki és és a gyerekeinek is Isten segítségét, áldását, védelmét.
- B-ért, hogy a jó útra térjen, megtalálja Istent, rendbejöjjön az élete. És amíg ez meg nem történik, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Monikának kérünk segítséget, hogy tudja az életét jól rendezni és mindig Isten mellett döntsön.
- Hogy M. ki tudjon lépni a bántalmazó kapcsolatából, és meg tudja csinálni a saját, független életét. Találjon egy jó férjet.
- Hogy rendszeresen tudjak edzésre járni, megerősödjek és rendben legyen az egészségem. 
- Hogy Nóra lelki sebei begyógyuljanak, rendeződjön az élete, megtalálja a társát és megtérjen.
- Hogy Balázs lelki sebei begyógyuljanak, mindenkinek meg tudjon bocsátani, visszataláljon Istenhez és rendeződjön az élete. 
y a családtagjaim megtérjenek.
- Hogy Ferenc felhagyjon az ezotériával, megtérjen, betegségében segítségért.
- Eszter belső gyógyulásáért és megtéréséért.
- Melinda belső gyógyulásáért és megtéréséért. Hogy rendeződjön az élete és találjon egy jó társat.

- Hogy az elajándékozott növények jól fejlődjenek.
- Hogy nagyon jól haladjak a nyelvtanulással.
- Hogy Zsófi lelki sebei meggyógyuljanak, sikerrel befejezze az egyetemet, megtérjen és boldog élete legyen.
- Hogy Kriszti talpra tudjon állni és jó anya legyen.
- Hogy Anita szembenézzen a problémáival és hogy helyre tudja hozni az életét. Hogy megtalálja Istent.
- Ágiért, aki rákos.
- Hogy Christian demenzes anyja és nagynénje jól érezzék magukat az otthonban.
- Hogy Panka lelki sebei meggyógyuljanak, rendeződjön az élete. 
- Panniért és Ferkóért, mindenben áldást és védelmet nekik, s hogy megtalálják Istent.  
- Anikó lelki sebei gyógyulásáért, élete rendeződéséért.
- Mariért, aki rákos. Mindenben kérünk neki segítséget. Hogy tudja rendezni az életét, megtérjen, ha lehet, meggyógyuljon, ha nem lehet, a jó halál kegyelmét. 
- Attiláért, hogy ne igyon, talpra tudjon állni, rendeződjön az élete, megtérjen.
 - Brigiért, gyógyulásáért, élete rendeződéséért.
- Csilla lelki sebei gyógyulásáért, élete rendeződéséért.
- Az apukámnak minden segítséget és védelmet a betegségében. 
- Hogy a férjem ne terhelje túl magát.
- Hogy meggyógyuljak és megerősödjek.
- Balázs lelki gyógyulásáért, hogy helyt tudjon minden nehézség ellenére állni, élete rendeződéséért, megtéréséért.
- László és Judit lelki gyógyulásáért, kapcsolatukért, Istennel való viszonyukért. 
- Gábor gyógyulásáért, megtéréséért, élete rendeződéséért.
- Marián  gyógyulásáért, megtéréséért, élete rendeződéséért.


 
 
 

Nincsenek megjegyzések: