2009. szeptember 26., szombat

Mindig imádkozom a pácienseimért. De az egyikért most különösen aggódtam és ezért különösen sokat imádkoztam érte. Legközelebb, amikor jött, feltűnően jobban volt.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Visszajelzett kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Kati néni tegnap(19-én) meghalt, szentségekkel megerősítve. Köszönünk minden imát ezalatt a hónapok alatt, amik kísérték utolsó idejét! Hisszük, hogy közbenjárónk lett ő. Dicsőség az Úrnak érte!

- Máj.3-án jelzett sürgős kérés volt, az intenzívre került kisfiú. Jelenthetem: egészséges, hatalmas baba. Tegnapi vizsgálat teljesen rendben találta, sőt azt mondták, hogy ilyen rossz paraméterekkel született babát(4/7)még nem láttak ilyen egészségesnek! Mit is mondhatunk? Leborulhatunk hálával!

- Kislányomnál a sok, tavasszal beszedett antibiotikum gyomorproblémákat és savtúltengést okozott. Azonban minden erre adott gyógyszerre rosszul reagált. Kértük - veletek - hogy gyógyszer szedése nélkül is problémamentes legyen, s immár hosszabb ideje nincsenek panaszai. Istennek hála ! És köszönöm az imában nyújtott segítséget.

- Régóta, félve halogatott, önerős tatarozáshoz tudtunk most hozzáfogni az imák hatására. Nagyon köszönöm. És még kérek sok kitartást hogy sikeresen a végére is érjünk, és az összes felfordulással járó nyugtalanságot békével és türelemmel viselje a család. Isten áldjon meg benneteket !

Imaszándékok 2009. szeptember 28 - október 4.:

Sos kérés:
szeptember 28.:
- Kérem, imádkozzanak értem. Hibát követtem el a munkahelyemen és itt akarok még dolgozni. Köszönöm.
szeptember 29.:
- Kérlek, imádkozzatok a férjemért: komplikációmentes beavatkozásért és jó leletért. Köszi.

- A szüleim verítékkel fölépítették a házat és most szeretném eladni. Az Atyám küldjön vevőt, aki fölkínál 50000 eurót. ebből adhassak a templomnak is. Köszönöm!
- Kérném, hogy a Teremtő világosítsa föl gyermekeim értelmét, könnyebben, jobban tanuljanak, iskoláikat sikeresen befejezhessék.
- Erőt, egészséget a családomnak. Köszönöm.
- Kérnék erőt, egészséget, boldogságot Cs.K.A.J-nak és édesanyjuknak.
- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai.
- Ilonkáért, hogy a lelki problémáiban segítse meg őt Isten.
- Szeretném ha elmúlna az orrmelléküreg-gyulladásom, félelmeim és a lányom, férjem influenzája. Köszönöm.
- Szeretnék imát kérni, hogy Isten erősítsen meg, hogy vélt testi - lelki tüneteimmel foglalkozzak, hanem életemmel példát mutatva, szeretettel, mind több embert tudjak az Úr felé terelni, hogy minél több ember fogadja be Istent a szívébe, többek között férjem és lányom is. Köszönöm!
- Autoimmun beteg testvérem rosszul van, kórházban, lázas és egyéb tünetek gyötrik. Láz miatt a tervezett csípőműtétét sem tudják elvégezni. De: felvette a betegek szentségét, amiért már oly rég könyörgünk! Imádkozzunk érte, hogy megtapasztalhassa a gyógyító Jézus irgalmas jelenlétét az életében: lelkében és testében ! Köszönöm!
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya találjon megfelelő állást, oda felvegyék és ott helyt tudjon állni. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy pajzsmirigy problémám gyorsan, tünetmentesen meggyógyuljon és tökéletesen egészséges legyek.
- Kérem imáitokat, hogy új munkahelyemen helyt tudjak állni, a főnököm és minden érintett megelégedésére.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi és hasi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm
- Kérem imáitokat, hogy Répáshután felépüljön a katolikus templom. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy kolléganőm rátaláljon a párjára, összeházasodjanak és családot alapítsanak. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy Édesanyám nyitottabb legyen, többet mozogjon és érdeklődőbb legyen. Köszönöm.
- Hogy fiam és én megszabaduljunk az ellenségeskedéstől, veszekedéstől, széthúzástól.
- Dóriért hogy egészséges, jó étvágya legyen és válogatás nélkül tudjon enni, napközben is, és ha nem nógatja senki akkor is. Hogy fizikailag megerősödjön és elmúljon a gyomorfájása.
- Hogy kitartsak böjtben és imában, és az imakilencedeket végig tudjam csinálni.
- Kérek imát, hogy Isten megmutassa az utat vagy a lehetőséget amely által 630.000 FT tartozást valahogyan rendezni tudnék.
- Kislányomért, hogy a tanító néni elfogadja őt, és az elutasítás ami körülveszi megszűnjön körülötte.
- Hogy kitartsunk lakás felújításban.
- Kérek erőt Istentől a sok feladathoz, munkához ami esténként odahaza vár rám.
- Fiamért hogy képes és hajlandó legyen időre bejárni az iskolába és rendesen ellátni a feladatait.
- Anna nagymamáért, hogy Isten megáldja a kapcsolatát velünk, és minden szándékát irányunkban.
- Brankoért hogy ha lejár az alkalmi munkamegbízása szeptemberben, találjon további elhelyezkedési lehetőséget, és eltarthassa családját
- Hogy a házunk süllyedése megálljon.
- Hogy a férjem megtérjen.
- Hogy jól sikerüljön a rokontalálkozónk.
- Hogy G. képes legyen szakítani szerelmével, aki nem a házastársa.
- Dodó, a háromgyerekes anyuka, rákos, több metastazisa van. Kérjük neki Isten segítségét.
- Dóri, négy gyermekes édesanya, májban és tüdőben több áttéte van. Az egész család hitben megrendült. Kérjük Isten segítse meg őket.
- Vikiért, akinek agysorvadása van. A gyógyulásáért kérek imát.
- Balázsért, hogy meg tudja írni a PhD. dolgozatát és meg tudja védeni.
- Balázs születendő kisgyermekéért, hogy ne legyen semmilyen veleszületett rendellenessége.
- Kérem Isten irgalmát, hogy megszabaduljunk minden családi és egyéni átoktól, ami miatt most anyagi katasztrófában élünk.
- Kérem a kegyelmet és áldást Emesére, hogy gyereke lehessen.
- Kérem Isten irgalmát, hogy megszabaduljak a rémálmoktól és egyszer jót álmodjak.
- Kérem a kegyelmet, hogy találjak állást, munkahelyet Montrealban, ahol megbecsülnek
- Kérem, hogy imádkozzatok fiamért, aki skizofréniától szenved. 26 éves és 2006 decembertől gyötri. Köszönöm nektek az Úr Jézus Nevében!
- Hogy szüleim üdülése jól sikerüljön, testileg-lelkileg gazdagodjanak, és minden baj nélkül hazatérjenek.
- Uram kérlek segíts és gyógyítsd meg a szemem lecsökkent látásélességét és add, hogy a leányom, Anna depressziója meggyógyuljon és a továbbtanulási szándéka is sikerüljön! Add,hogy a kapcsolatom a volt férjemmel teljesen helyreálljon és újra egy családban élhessünk!
- Testvérem skizofréniából való gyógyulása érdekében szeretnék imát kérni.
- Ina nevű kutya fogainak épségéért szeretnék imát kérni. Tudom, hogy Jézusnak az állatok is fontosak.
- Merja barátnőm álmatlanságának gyógyulásáért.
- Egy többször elvetélt lányért kérek szépen imát, hogy ezt a babáját egészségben ki tudja hordani és világra hozni.
- Egy egyedül élő idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Hogy Andris és Ricsi megtérjenek, és értelmes életet tudjanak élni.
- Négy gyermekes sógoromékért, hogy megtérjenek, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit, szakítani tudjanak a homeopátiával és ne kerüljenek a New Age befolyása alá!
- A baráti körünkben többi fiatal házaspár is van, akik gyermeket szeretnének, egyelőre sikertelenül. Imádkozzunk értük, hogy legyenek gyermekeik. Köszönöm!
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi szakítani tudjanak elanyagiasodott életükkel, s észrevegyék az élet igazi értékeit.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy a kertünkben lévő dísz- és haszonnövények egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostoha anyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjáért és családjáért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, aggodalmaktól mentes nyugalmáért.
- Egyedül élő apósomért, hogy jól döntsön az életét érintő fontosabb kérdésekben.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egy idős házaspár lelki nyugalmáért.
- Zsoltért és Péterért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Egyik szomszédunk árulja a házát. Azért kérek imát, hogy ha lehet, jó szomszédokat kapjunk.
- Lelki beteg szomszédaim gyógyulásáért kérek szépen imát.
- Szilvi ezotériától való szabadulásáért.
- Egy idős, beteg, egyedül élő néniért.
- Hogy anyukám lábára ne térjen vissza a bőrbetegség.
- Egy erdélyi testvérpár boldogulásáért, nyugodt és boldog életéért.
- Hogy kisfiam nyugodtan átaludja az éjszakákat.
- Testvéremért, hogy a veséi jól működjenek.
- Hogy kislányom megszeresse az óvodát és legyenek barátai.
- Egy daganatos beteg ismerősöm gyógyulásáért és családja lelki megerősödéséért kérek szépen imát.
- Timiért, hogy megtalálja a társát.
- Egy ismerősömért, akit két gyerekkel otthagyott a férje. Mindannyiukért kérek szépen imát.
- Egy ötéves kislányért, aki nyár eleji mandulaműtétje óta egy szót sem beszél. Gyógyulásáért és szülei lelki erejéért kérek szépen imát.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni és Isten adjon erőt és bátorságot neki ahhoz, hogy tudjon a férjének segíteni.
- Két barátnőnkért, hogy ne szakadjanak el Istentől, hanem visszatérjenek Hozzá és Rá bízzák az életüket.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak és tudják egymást elfogadni és támogatni.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy továbbra is meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat, s hogy jól fel tudják újítani az új lakásukat és gyorsan és jól el tudják adni a régit.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Gyurinak sikerüljön januárra megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy apám és anyám megtérjenek mielőtt meghalnak.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a Kálvária erdő sorsa jól rendeződjön.
- Kérünk imát Tányáért, hogy családi problémáik megoldódjanak.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy le tudjak fogyni.
- Hogy tudjak pénzt keresni.
- Hogy Bandiék el tudják érni, hogy nyereséges legyen a vállalkozásuk és Isten mentse meg őket minden bajtól, ami a vállalkozáson keresztül érhetné őket.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy Isten gyógyítsa meg Palit, aki rákos lett vagy adja meg, hogy jól fel tudjon készülni a halálra. Kérjük, hogy akár meggyógyul akár meghal, ez a betegség vigye el őt oda, hogy megtérjen.
- Hogy utol tudjuk érni magunkat a munkáinkban.
- Hogy Tamás és Zsuzsa visszatérjenek Istenhez és meg tudják újítani a házasságukat.
- Tibornak - aki rákos - kérünk a betegségében minden segítséget és ha Isten magához akarja venni, azt hogy jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy a belső problémáimat át tudjam adni Istennek és így azok valóban megoldódjanak.
- Hogy Emi élete rendeződjön.
- Hogy a növényeink legyőzzék a verticillium fertőzést.
- Hogy sikerüljön olyan kerttervet csinálnom, amivel a megbízók nagyon elégedettek lesznek és sok örömet okoz majd nekik.
- Hogy a macskák ne tudjanak kárt tenni a kertünkben lévő mókusokban.
- Hogy a kiadó időben kifizesse Tamásnak az eddigi fordításait.
- Hogy utolérjem magam a kerti munkában és meg tudjam a nehéz munkákat is gyorsan csinálni.
- Hogy Tamás gyorsan meg tudja csinálni a spanyol emblémáskönyv kiadását.
- Nóráért és Andrásért, hogy igazán megtalálják Istent és az Ő szeretetével meg tudják újítani a kapcsolatukat.
- Hogy a fontos dolgokkal tudjunk foglalkozni.
- Juditért, hogy fel tudjon épülni a válás okozta sebekből.
- Hogy a homeopátiáról készített bejegyzést sokan elolvassák és így megértvén, hogy mi, elutasítsák azt.
- Hogy Misi meggyónjon és visszatérjen az Egyházba.
- Hogy az autónknak, ne legyen semmi baja, amíg meg nem tudjuk javíttatni a hibáját.
- Hogy Balázs megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy a rendelt növények minden baj nélkül, gyorsan megérkezzenek.
- Hogy Musza macskánknak, akit kiengedtünk, ne legyen semmi baja és ő se csináljon semmi bajt.
- Hogy jól el tudjon indulni Sanyiék élete Amerikában.
- Hogy Kati meg tudjon bocsátani az anyjának és meg tudja csinálni a saját önálló életét.
- Hogy Juli ne jöjjön haza felelőtlenül, hanem megcsinálja kint a diplomáját és ott keressen magának állást is. Hogy találjon egy hozzá való fiút, aki szereti és nem visszahúzza, hanem emeli. Köszönöm.
- Hogy Dodónak sikerüljön jól beilleszkedni, jó barátokat találni és jól teljesíteni a középiskolában.
- Az 5 évvel ezelőtt ellopott igazolványaimmal visszaélők miatt még mindig engem zaklatnak a " hitelezők".Segítségre van szükségem, mert én nem tudom leállítani.
- Hogy tudjam szeretni az ellenségeimet és tudjak imádkozni értük, akik "üldöznek".
-Megfelelő orvost és gyógykezelést szeretnék kérni, Uram.Köszönöm.
- Hogy ne féljek és múljanak el a fóbiáim az autóvezetéssel kapcsolatosan, szerdán indul az elméleti oktatásom.
- Hogy legyen végre hívő testvérekből álló közösségem, ahová tartozhatnék.
- Hogy édesanya testileg-lelkileg erősödjön meg,hogy akarjon sétálni és aktív életet élni.
-Köszönöm, hogy Stefike teljesen megváltozott és kérem az Urat, hogy továbbra is vigyázzon rá,erősödjön testileg-lelkileg és tudjon a tavasszal jönni.Az elszenvedett balesetbeli traumát gyógyítsa meg az Úr.Ann-Marie albérlete jó legyen.
- Hogy Isten gyógyítsa meg a bátyámat, szabadítsa meg a félelemeitől és tudja rendezni a kapcsolatát az élettársával.
- Hogy a még nem hívő rokonaim, ismerőseim térjenek meg.
- Ákosért és a fiaiért, hogy ismerjék meg az Urat, fogadják el a Megváltójukat és rendeződjön a kapcsolatuk egymással is.
-Isten bocsássa meg Ákos ellen elkövetett bűnömet és minden érintett felé őszinte, szívbéli bűnbánatot adjon.
- Katica barátnőm lelki sebei gyógyulásáért, az édesanyja testi-lelki megerősödéséért, megtéréséért, a keresztfia buddhizmusból való szabadulásáért.
- Júlia rákból való teljes meggyógyulásáért,és a fiai lelkiállapotának javulásáért,hitéért az Úrban.
- A rákban elhunyt Jancsi családtagjai lelki megerősödéséért.
- Éva a látott és átélt baleset miatti lelki traumából való teljes gyógyulásáért.
- Egy ortodox fiúért, hogy amit megértett Isten akaratából, abban a döntésben kitartson.Hála Istennek a belső sebek gyógyulásáért is!Legyen áldott a magyarországi tartózkodása, találjon munkát.
- A falunkban az alkoholistáknak szabadulást és gyógyulást kérek, továbbá megtéréseket: Janka, Misi, Borika, a szomszédaink, Ani, Gyuri és a többiek.Aniért most különösen, mert nagyon rossz állapotba került., de Misiért is aki szintén nagyon rossz testi-lelki állapotban van-de akar velem beszélgetni., tudjak az Úr szeretetéről beszélni.
- Erika, az anyukája és a családjuk megtéréséért,munkáért,a mama állapotának javulásáért, a megfelelő orvos és kezelés megtalálásáért.
- Miklóst gyógyítsa meg Isten a leukémiából és tudja a családjával a kapcsolatát rendezni.
- Csillu barátnőmnek igazi társért.
- Erzsike nénit a négyéve tartó mély gyászából és a depressziójából akarjon meggyógyulni és akarjon élni.
- Józsi tudjon megtérni és Isten hozza ki a depresszióból és legyenek végre barátai.
- Jázmina, Mary, Eugénia megtéréséért és a gyermekeikért, családjaikért.
- Magdika teljes testi-lelki gyógyulásáért és hogy szeretetteljes családi kapcsolata alakuljon ki.
- Kati barátnőm kapjon munkát, és legyen Isten szerinti párkapcsolata.
- Nóra barátnőm az Urat fogadja el egyedül, hogy ki tudjon jönni az ezotériából, okkultizmusból és hamis vallásokból.A balesetéből gyorsan gyógyuljon fel, legyen Isten szerinti segítsége és a kiállítását áldja meg az Úr gazdagon.
- Karcsi testi -lelki gyógyulásáért,hogy a kedden várható leletek jók legyenek,hitért az Úrban, megtérésért, családi kapcsolatai rendeződéséért.
- Azért az asszonyért, aki nagy lelki krízisen megy át, nem találja a helyét, hogy Isten adjon mellé valakit, akivel beszélhet a problémájáról és kapjon szeretetet.
- Kérnék imát édesanyámért, a testvéremért, Magdikáért hogy az Úr óvja meg és őrizze meg őket a nehéz frontokkal teli időjárási hatásoktól, legyen rendben a vérnyomásuk, a pulzusuk és minden ami érintve lehet. Köszönöm. Ámen.
-A vidéki házunk vevője október 31-ig fizesse ki a teljes vételárat, hogy a banki adósságot mi is törleszteni tudjuk
-Ildikó okkultizmusból való szabadulásáért és megtéréséért.
-A szabómester rákból való teljes gyógyulásáért, hitre jutásért és a lelki sebei gyógyulásáért,az Úr szeretetéért könyörgöm.
- Szeretnék imát kérni Jutkáért, aki rákbeteg, három felnőtt lány édesanyja. Vezesse őt az Úr!
- Hogy elkerüljék családomat a súlyos őszi-téli betegségek és járványok.
- Hogy a következő egy hétben minden feladatomat jól el tudjam látni.

Nincsenek megjegyzések: