2009. november 21., szombat

Tegnap Tamás bement a városba ügyeket intézni. Mielőtt elindult kiderült, hogy a ködben a sok baleset miatt az összes bemenő út be van dugulva és valószínű, hogy a városban is tumultusok lesznek. Én itthon csináltam a dolgomat, de közben elmondtam egy-egy röpimát azért, hogy Tamás minden baj nélkül tudjon közlekedni. Délután valamiért felhívtam, de a telefon azt jelezte, hogy a készüléke ki van kapcsolva. A telefonja sajnos elég rossz és a legváratlanabb pillanatokban tud csődöt mondani. Kicsit elkezdtem aggódni, hogy hátha most, amikor a sok ügy meg a rossz közlekedés miatt éppen szükség lenne rá, megint ezt történt. Éppen elkezdtem a háromórás imát és ezért ebben azt is kértem, hogy minden rendben legyen és ha lehetne, Tamás hívjon is fel, hogy ne aggódjak feleslegesen. Befejeztem. Letettem a rózsafüzért. Csöngött a telefon. Tamás hívott. Minden rendben volt.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Visszajelzett kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Ahogy felkerült a lista, egy félóra múlva rendeződött az adósságom, és vele együtt a párkapcsolatom is. Köszönet minden imáért. Istennek legyen hála!

- Köszönöm szépen mindenkinek az SOS-imát. A bélrendszeri fertőzésből igen hamar meggyógyultam, másnapra már teljesen jól lettem, és a feladataimat is el tudtam látni. Köszönöm!

- Hála Istennek, az orvos azonnal rájött, hogy mi a lábfájásom oka és tudott megfelelő tanácsot adni, így már sokkal jobban vagyok. Nagyon köszönöm az imáitokat.

- Az a beteg, akinek az egyik lábát amputálták, testileg és lelkileg is sokkal jobban van. Nagyon köszönjük Istennek! Köszönjük mindenkinek a közbenjárást.

Imaszándékok 2009. november 23 - 29.

Sos kérés november 23.:
- Kérek szépen szépen imát azért, hogy kiderüljön ki tüntette el az eredeti hajóraklevelet, aminek hiányáért engem akár fegyelmivel el is küldhetnek. Köszönöm.

- Munkahelyemen a főnököm titkárnője rendszeresen rágalmaz. Imát kérnék, hogy derűmet megőrizzem, a rágalom következményeitől megszabaduljak. Köszönöm!
- Isten adjon teljes lelki békét, szabadítson meg az összes vélt és valós problémámtól, orrdugulástól, nyelési nehézségtől. Férjem és lányom fogadja be Jézust a szívébe. Köszönöm!
- Kérek imát, hogy mielőbb találkozzak az igazimmal, hogy családom lehessen. Imádkozzatok értem, hogy az anyaság által beteljesedhessen az életem. Köszönöm.
- Kérek tőletek imát a férjem megtéréséért és a házasságunkért! Köszönöm!
- Kérem imáitokat unokahúgom házasságáért.
- Kérek szépen imát, hogy egészen kigyógyuljak az influenzából és a hörghurutból, amivel hetek óta küzdök!
- Kérem imáitokat a családomért, gyerekeinkért! Köszönöm!
- Hogy a városba való visszaköltözésünk sikerrel járjon- a család életét segítse és jobbítsa. Ehhez sikerüljön felújítani a lakást amit vettünk és el tudjunk adni egy másik lakást, ami mindehhez még szükséges lenne.
- Dodóért, aki most ősszel kezdte a középiskolás életét, hogy megtalálja helyét az iskolában, és hogy segítséget kapjon az iskolában is, hogy megbékélhessen magával és megtalálja a saját értékeit, és jól érezze magát a bőrében. És Dodó testvéreiért is, hogy erőt és kitartást kapjanak erre a tanévre az egyetemen, az érettségi előtt állva, és kamasz fiúként a középiskolában.
- Tányáékért hogy végig tudják gondolni és el tudják tervezni az életüket, hogy a három gyerekük is egészségesebb és nyugodtabb legyen.
- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai.
- Ilonkáért, hogy a lelki problémáiban segítse meg őt Isten.
- Erzsike inkontitenciából való gyógyulásáért.
- Szeretnék imát kérni négy kolleganőm meggyógyulásáért a rákból.
- Egy barátnőmért, hogy múljon el a pánikbetegsége és egy ismerősömért hogy kapjon állást. Köszönöm!
- A szüleim verítékkel fölépítették a házat és most szeretném eladni. Az Atyám küldjön vevőt, aki fölkínál 50000 eurót. ebből adhassak a templomnak is. Köszönöm!
- Kérném, hogy a Teremtő világosítsa föl gyermekeim értelmét, könnyebben, jobban tanuljanak, iskoláikat sikeresen befejezhessék.
- Erőt, egészséget a családomnak. Köszönöm.
- Kérnék erőt, egészséget, boldogságot Cs.K.A.J-nak és édesanyjuknak.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy pajzsmirigy problémám gyorsan, tünetmentesen meggyógyuljon és tökéletesen egészséges legyek.
- Kérem imáitokat, hogy új munkahelyemen helyt tudjak állni, a főnököm és minden érintett megelégedésére.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi és hasi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm
- Kérem imáitokat, hogy Répáshután felépüljön a katolikus templom. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy kolléganőm rátaláljon a párjára, összeházasodjanak és családot alapítsanak. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy Édesanyám nyitottabb legyen, többet mozogjon és érdeklődőbb legyen. Köszönöm.
- Kérek szépen imát kolléganőmért T.-ért, aki ártó befolyás alatt tartja a munkatársakat. Kérem az Úr szabadítását az életemre a családtagjaimra, otthonomra és minden munkánkra. Oltalmazza meg a fejeket és szíveket hogy ilyen erő tért ne nyerhessen itt.
- Dodó, a háromgyerekes anyuka, rákos, több metastazisa van. Kérjük neki Isten segítségét.
- Dóri, négy gyermekes édesanya, májban és tüdőben több áttéte van. Az egész család hitben megrendült. Kérjük Isten segítse meg őket.
- Vikiért, akinek agysorvadása van. A gyógyulásáért kérek imát.
- Balázsért, hogy meg tudja írni a PhD. dolgozatát és meg tudja védeni.
- Balázs születendő kisgyermekéért, hogy ne legyen semmilyen veleszületett rendellenessége.
- Kérem Isten irgalmát, hogy megszabaduljunk minden családi és egyéni átoktól, ami miatt anyagi katasztrófában élünk.
- Kérem a kegyelmet és áldást Emesére, hogy gyereke lehessen.
- Kérem a kegyelmet, hogy találjak állást 2-3 évre munkahelyet Montrealban, ahol megbecsülnek
- Az 5 évvel ezelőtt ellopott igazolványaimmal visszaélők miatt még mindig engem zaklatnak a " hitelezők".Segítségre van szükségem, mert én nem tudom leállítani.
- Hogy tudjam szeretni az ellenségeimet és tudjak imádkozni értük, akik "üldöznek".
- Hogy ne féljek és múljanak el a fóbiáim az autóvezetéssel kapcsolatosan
- Hogy legyen végre hívő testvérekből álló közösségem, ahová tartozhatnék és lássam meg végre mi az elhívásom, mi a feladatom és mi az amivel nem merek szembenézni.
- Hogy édesanya testileg-lelkileg erősödjön meg,hogy akarjon aktív életet élni,ismerje fel a céljait.
-Stefike az elszenvedett balesetbeli traumáját gyógyítsa meg az Úr.Ann-Marie akarjon és tudjon dolgozni az apjánál, gyógyuljanak a lelki sebei.
- Hogy Isten gyógyítsa meg a bátyámat, szabadítsa meg a félelemeitől és tudja rendezni a kapcsolatát az élettársával és a lányaival.Különösen Ann-Marievel tudjon beszélni, hogy a rossz útról letérítse őt.
- Hogy a még nem hívő rokonaim, ismerőseim térjenek meg.
Ákosért és a fiaiért, hogy ismerjék meg az Urat, fogadják el a Megváltójukat és rendeződjön a kapcsolatuk egymással is, szüleikkel és nagyszüleikkel is.
-Isten minden érintett felé őszinte, szívbéli megbocsátást adjon.
-Kyrának sok erőért, szeretetért, bölcsességért, hogy a beteg barátnőjét tudja ápolni és erősödjön a hite az Úr jóságában.
-Az altzheimerkórban szenvedő idős hölgyért, hogy Isten adjon megtérést, csodáltos gyógyulást, szabadulást neki.
-Béla bőrrákja és a sebek teljes gyógyulásáért, megerősödésért.
- Katica barátnőm lelki sebei gyógyulásáért, az édesanyja testi-lelki megerősödéséért, megtéréséért, a keresztfia buddhizmusból való szabadulásáért.
- Júlia rákból való teljes meggyógyulásáért, a fiai, anyósa, apósa hitrejutásáért, gyógyulásáért az Úrban.
- A rákban elhunyt Jancsi családtagjai lelki megerősödéséért.
- Éva a látott és átélt baleset miatti lelki traumából való teljes gyógyulásáért.
- Egy ortodox fiúért.
- Erika, az anyukája és a családjuk megtéréséért,munkáért,a mama állapotának javulásáért, a megfelelő orvos és kezelés megtalálásáért.
- Miklóst gyógyítsa meg Isten a leukémiából és tudja a családjával a kapcsolatát rendezni.
- Csillu barátnőmnek igazi társért.
- Erzsike nénit a négyéve tartó mély gyászából és a depressziójából akarjon meggyógyulni és akarjon élni.Ismerje fel a céljait.
- Józsi tudjon megtérni és Isten hozza ki a depresszióból és legyenek végre barátai.
- Jázmina, Mary, Eugénia megtéréséért és a gyermekeikért, családjaikért.
- Magdika teljes testi-lelki gyógyulásáért és hogy szeretetteljes családi kapcsolata alakuljon ki.
- Kati barátnőm kapjon munkát, és legyen Isten szerinti párkapcsolata.
- Nóra barátnőm az Urat fogadja el egyedül, hogy ki tudjon jönni az ezotériából, okkultizmusból és hamis vallásokból.
- Karcsi részére testi -lelki gyógyulásáért,hitért az Úrban, megtérésért, családi kapcsolatai rendeződéséért.
- Azért az asszonyért, aki nagy lelki krízisen megy át, nem találja a helyét, hogy Isten adjon mellé valakit, akivel beszélhet a problémájáról és kapjon szeretetet.
- Kérnék imát édesanyámért, a testvéremért, Magdikáért hogy az Úr óvja meg és őrizze meg őket a nehéz frontokkal teli időjárási hatásoktól, legyen rendben a vérnyomásuk, a pulzusuk és minden ami érintve lehet. Köszönöm. Ámen.
-A vidéki házunk vevője november 30-ig fizesse ki a teljes vételárat, hogy a banki adósságot mi is törleszteni tudjuk
-Ildikó okkultizmusból való szabadulásáért és megtéréséért.
-A szabómester rákból való teljes gyógyulásáért, hitre jutásért és a lelki sebei gyógyulásáért, az Úr szeretetéért könyörgöm.
-Piroska megtéréséért, testi-lelki gyógyulásáért, gyermekáldásért.
-Zsuzsa barátnőm elhalasztott perében az Úr hozzon igazságos ítéletet,a gonosz némuljon el,a hazugok, csalók térjenek meg.
-A hajléktalanokért, köztük Tóth Nikolettáért, hogy az Úr őrizze meg őket, gondoskodjon róluk a kegyelme gazdagsága szerint, indítva sok embert a megsegítésükre, munkájukra bőséges áldást kérek.
- A falunkban az alkoholistáknak szabadulást és gyógyulást kérek, továbbá megtéréseket: Janka, Borika, a szomszédaink,Gyuri és a többiek.Aniért,Misiért mert nagyon rossz állapotba kerültek.
- Egy egyedül élő idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Hogy Andris és Ricsi megtérjenek, és értelmes életet tudjanak élni.
- Négy gyermekes sógoromékért, hogy megtérjenek, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit, szakítani tudjanak a homeopátiával és ne kerüljenek a New Age befolyása alá!
- A baráti körünkben többi fiatal házaspár is van, akik gyermeket szeretnének, egyelőre sikertelenül. Imádkozzunk értük, hogy legyenek gyermekeik. Köszönöm!
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi szakítani tudjanak elanyagiasodott életükkel, s észrevegyék az élet igazi értékeit.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Tanítványaimért, hogy ne csak tudásukat gyarapítsam, hanem lelki javukat is szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy a kertünkben lévő dísz- és haszonnövények egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostoha anyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjáért és családjáért, hogy ne gyűlölködjenek, hanem megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy olyan állást kapjon, amilyet szeretne. Találja meg a társát is.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, aggodalmaktól mentes nyugalmáért.
- Egyedül élő apósomért, hogy jól döntsön az életét érintő fontosabb kérdésekben.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egy idős házaspár lelki nyugalmáért.
- Zsoltért, Péterért és Dénesért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát.
- Szilvi ezotériától való szabadulásáért.
- Egy idős, beteg, egyedül élő néniért.
- Hogy anyukám lábára és kezére ne térjen vissza a bőrbetegség. Ha időközönként mégis visszatér, hamar gyógyuljon meg.
- Egy erdélyi testvérpár boldogulásáért, nyugodt és boldog életéért.
- Hogy kisfiam nyugodtan átaludja az éjszakákat.
- Testvéremért, hogy a veséi jól működjenek, az arca gyógyuljon meg, és elkerüljék őt a súlyos betegségek.
- Hogy kislányomnak legyenek hozzá illő barátai.
- Egy daganatos beteg ismerősöm gyógyulásáért és családja lelki megerősödéséért kérek szépen imát.
- Timiért, hogy megtalálja a társát.
- Egy ismerősömért, akit két gyerekkel otthagyott a férje. Mindannyiukért kérek szépen imát.
- Egy ötéves kislányért, aki nyár eleji mandulaműtétje óta egy szót sem beszél. Gyógyulásáért és szülei lelki erejéért kérek szépen imát.
- Hogy elkerüljék családomat a súlyos őszi-téli betegségek és járványok. Ha mégis megbetegszünk, akkor gyógyuljunk meg szövődmények nélkül.
- Jutka lelki üdvéért.
- Egy fiatal édesapáért, aki egy hónapos kóma után emlékezetkiesésben szenved. Gyógyulásáért és családjáért kérek szépen imát.
- Hogy férjem pályázatát elfogadják, és minden Isten akarata szerint történjen.
- Gábor lelki üdvéért és családjáért.
- Annáért, hogy kapjon neki való munkát, és hagyja abba a jógázást.
- Kati néni felépüléséért.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni és Isten adjon erőt és bátorságot neki ahhoz, hogy tudjon a férjének segíteni.
- Két barátnőnkért, hogy ne szakadjanak el Istentől, hanem visszatérjenek Hozzá és Rá bízzák az életüket.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan mindig kitartsanak egymás mellett és szeretetben éljék le az életüket.
- Hogy egy barátnőnk és a családja megszabaduljon minden olyan negatív szellemi hatástól, amit az okozhatott, hogy otthon szült, olyan emberek közreműködésével, akik new age elkötelezettségűek.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Gyurinak sikerüljön januárra megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy apám és anyám megtérjenek mielőtt meghalnak.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a Kálvária erdő sorsa jól rendeződjön.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy le tudjak fogyni.
- Hogy tudjak pénzt keresni.
- Hogy Bandiék el tudják érni, hogy nyereséges legyen a vállalkozásuk és Isten mentse meg őket minden bajtól, ami a vállalkozáson keresztül érhetné őket.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy Isten gyógyítsa meg Palit, aki rákos lett vagy adja meg, hogy jól fel tudjon készülni a halálra. Kérjük, hogy akár meggyógyul akár meghal, ez a betegség vigye el őt oda, hogy megtérjen.
- Hogy utol tudjuk érni magunkat a munkáinkban.
- Hogy Tamás és Zsuzsa visszatérjenek Istenhez és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy Mária és Beáta megtérjenek és addig is amíg ez meg nem történik, Isten korlátozza őket a rosszban.
- Tibornak - aki rákos - kérünk a betegségében minden segítséget és ha Isten magához akarja venni, azt hogy jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy a belső problémáimat át tudjam adni Istennek és így azok valóban megoldódjanak.
- Hogy Emi élete rendeződjön.
- Hogy a növényeink legyőzzék a verticillium fertőzést.
- Hogy a macskák ne tudjanak kárt tenni a kertünkben lévő mókusokban.
- Hogy a kiadó minél gyorsabban kifizesse Tamásnak a munkáit.
- Hogy Tamás időre meg tudja csinálni a spanyol emblémáskönyv kiadását.
- Nóráért és Andrásért, hogy igazán megtalálják Istent és az Ő szeretetével meg tudják újítani a kapcsolatukat.
- Hogy a fontos dolgokkal tudjunk foglalkozni.
- Juditért, hogy fel tudjon épülni a válás okozta sebekből.
- Hogy a homeopátiáról készített bejegyzést sokan elolvassák és így megértvén, hogy mi, elutasítsák azt.
- Hogy Misi meggyónjon és visszatérjen az Egyházba.
- Hogy az autónknak, ne legyen semmi baja, amíg meg nem tudjuk javíttatni a hibáját.
- Hogy Balázs megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy Musza macskánknak, akit kiengedtünk, ne legyen semmi baja és ő se csináljon semmi bajt.
- Hogy jól el tudjon indulni Sanyiék élete Amerikában.
- Hogy Kati meg tudjon bocsátani az anyjának és meg tudja csinálni a saját önálló életét.
- Hogy Juli ne jöjjön haza felelőtlenül, hanem megcsinálja kint a diplomáját és ott keressen magának állást is. Hogy találjon egy hozzá való fiút, aki szereti és nem visszahúzza, hanem emeli. Köszönöm.
- Hogy az átültetett növények- különösen a két Sorbus - meggyökeresedjenek és szép, erős növényekké fejlődjenek.
- Hogy András kivizsgáltassa a panaszait és tudjanak neki segíteni az orvosok.
- Hogy Kingáék ki tudjanak menni Angliába és addig is jól viseljék annak a nehézségeit, hogy külön van a család.
- Hogy a vejem elmenjen gyónni.
- Hogy Lacit mindenkor segítse és védelmezze meg Isten abban a nehéz feladatban, amit vállalt.
- Hogy Isten segítse meg Ágit, akit a második babájukat várva elhagyott a férje.
- Hogy a kiadó minden baj nélkül, gyorsan meg tudja csinálni a program váltást.
- Hogy a tervezett projekteket meg tudjam valósítani.
- Julia unokahúgáért, hogy neurológiai problémája ne legyen súlyos, és sikerüljön meggyógyítani.
- Kérünk Pálnak - aki súlyos beteg - és a családtagjainak minden áldást és segítséget.
- Hogy a szorongásaim ne ziláljanak szét, hanem a szorongások ellenére tudjak dolgozni.
- Hogy sikerüljön olcsó és jó olajat kapnunk.
- Hogy Tamás meg tudja gyorsan és jól írni a cikket.
- Hogy gyorsan meg tudjam csinálni a háztartás rendbetételét.
- Hogy gyorsan és jól ki tudjam festeni a házat.
- Mariért, hogy béke legyen benne és békét tudjon teremteni a családban.
- Editért, hogy meg tudjon bocsátani az anyósának és együtt tudjanak maradni.

2009. november 15., vasárnap

A múlt hét helyett hétfőn szerettünk volna elmenni Bécsbe. Vasárnap estére begyulladt a torkom és a kezdődő influenza összes többi tünetét is mutattam. Echinacea cseppet szedtem, geránium és szantál olajjal bekentem a nyakam és főleg imádkoztunk. Optimistán felhúztuk az órát reggel ötre. Reggel jól éreztem magam. Némi tanácskozás után elindultunk. Persze azért aggódtam, hogy majd Bécsben tör ki rajtam az influenza. De azon kívül, hogy kicsit éreztem a torkom egész nap jól voltam. Na, majd holnap, gondoltam. Kedden reggel azonban azt kellett megállapítsam, hogy teljesen egészséges vagyok.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Visszajelzett kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Köszönjük az imákat, a nagymama egészséges, a rákos édesapa műtétje sikeres volt. Hála legyen Istennek! Kérlek imádkozzatok még értünk és egy beteg férfiért. Köszönöm.

- Kedves Kata és Testvérek!
Hónapok óta kérek Tőletek imát a férjem megtéréséért. Sajnos nem élünk együtt, de amíg együtt éltünk sok vita volt köztünk arról, hogy milyen káros dolgokat hallgat/néz. Múlt hét végén megtudtam, hogy mostanában ilyesmit hallgat: http://www.hagiosz.net/?q=magiaeshit
Ezt annakidején én hagytam az akkor közös számítógépünkön, egy hirtelen gondolat hatására nem töröltem le, csak átmásoltam. Nyilván messze innen a megtérés, de ez óriási haladás. Úgy érzem, Isten üzent, hogy: Kitartás! Köszönöm!

- Tegnap kaptam egy jó hírt: Balázs fiam karácsonyra hazajön és több mint két év után láthatom őt. Hála az internetnek virtuálisan láthatom, de mégis más, hogy megölelhetem. A menyem és a kisunokám már otthon vannak, karácskonykor velük is találkozhatom. Az Sos kérésemmel kapcsolatban kedden volt egy pici enyhülés. Remélek és bízok Istenben, aki jóra viszi a sorsomat. Számomra támasz az imaközösség - nem vagyok egyedül. Én is támasza szeretnék lenni azoknak, akik gyötrelmek között élnek. Szeretettel és hálával.

- SOS kérés volt egy haldoklóért: meghalt, de elötte pár héttel járt nála pap, feloldozta, felkészítette! Hála az Úrnak!

- Kisfiam meggyógyult a hörghurutból, szövődmények nélkül. Hála Istennek! Köszönöm szépen mindenkinek az imát.

- A bécsi utunk nagyon jól sikerült. Köszönjük Isten segítségét és mindenkinek az imát.

Imaszándékok 2009. november 16 - 22.:

Sos kérés
november 16.
:
- Szeretnék imát kérni. Nagy félelem fogott el, remegés, nyelési nehézség, a szívem is szúr. Köszönöm.
- Egy 52 éves haldoklóért kérem imádkozzatok velünk! Isten áldjon benneteket!
- Kérek szépen imát, hogy gyorsan meggyógyuljak egy bélrendszeri fertőzésből, hogy gyorsan el tudjam látni pici gyermekeimet. Nagyon köszönöm!
november 19.:
- Egy rákos betegért, akit most műtenek. Köszönöm.
- Sürgős imát kérnék egy házaspárért, hogy a gyűlölködés és indulatok oldódjanak. Köszönöm.

- Nagybátyámért, anyósáért, sógornőjéért kérek imát, támaszul gyászukban. Hálás köszönettel.
- Kérek imát, hogy mielőbb találkozzak az igazimmal, hogy családom lehessen. Az anyaság a hivatásom. Már csak én hiszek benne. Imádkozzatok értem, hogy beteljesedhessen az életem. Köszi.
- Szeretném ha elmúlna a náthám, kidugulna az orrom és Isten védelemmel venne körül, hogy bizonyságtevések után ne érhessenek támadások. Lányomnak múljon el az influenzája. Férjem térjen meg. Köszönöm szépen.
- Kérlek imádkozatok egy májbetegért, akin csak egy új máj segíthet, hogy a Jóisten segítsen neki a bajban. Köszönöm.
- Szeretnék imát kérni, hogy a megfogant babám egészséges legyen és ne veszítsem el!
- Hogy a városba való visszaköltözésünk sikerrel járjon- a család életét segítse és jobbítsa. Ehhez sikerüljön felújítani a lakást amit vettünk és el tudjunk adni egy másik lakást, ami mindehhez még szükséges lenne.
- Dodóért, aki most ősszel kezdte a középiskolás életét, hogy megtalálja helyét az iskolában, és hogy segítséget kapjon az iskolában is, hogy megbékélhessen magával és megtalálja a saját értékeit, és jól érezze magát a bőrében. És Dodó testvéreiért is, hogy erőt és kitartást kapjanak erre a tanévre az egyetemen, az érettségi előtt állva, és kamasz fiúként a középiskolában.
- Tányáékért hogy végig tudják gondolni és el tudják tervezni az életüket, hogy a három gyerekük is egészségesebb és nyugodtabb legyen.
- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai.
- Ilonkáért, hogy a lelki problémáiban segítse meg őt Isten.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy pajzsmirigy problémám gyorsan, tünetmentesen meggyógyuljon és tökéletesen egészséges legyek.
- Kérem imáitokat, hogy új munkahelyemen helyt tudjak állni, a főnököm és minden érintett megelégedésére.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi és hasi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm
- Kérem imáitokat, hogy Répáshután felépüljön a katolikus templom. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy kolléganőm rátaláljon a párjára, összeházasodjanak és családot alapítsanak. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy Édesanyám nyitottabb legyen, többet mozogjon és érdeklődőbb legyen. Köszönöm.
- Kedves imaközösség! Kérlek benneteket imádkozzatok házasságom megújulásáért, hogy feleségem visszalépjen válási szándékától és ismét tudjon bízni a Jó Istenben, újra járjon templomba!
- Az 5 évvel ezelőtt ellopott igazolványaimmal visszaélők miatt még mindig engem zaklatnak a " hitelezők".Segítségre van szükségem, mert én nem tudom leállítani.
- Hogy tudjam szeretni az ellenségeimet és tudjak imádkozni értük, akik "üldöznek".
- Hogy ne féljek és múljanak el a fóbiáim az autóvezetéssel kapcsolatosan
- Hogy legyen végre hívő testvérekből álló közösségem, ahová tartozhatnék és lássam meg végre mi az elhívásom, mi a feladatom és mi az amivel nem merek szembnézni.
- Hogy édesanya testileg-lelkileg erősödjön meg,hogy akarjon aktív életet élni,ismerje fel a céljait.
-Stefike az elszenvedett balesetbeli traumáját gyógyítsa meg az Úr.Ann-Marie akarjon és tudjon dolgozni az apjánál, gyógyuljanak a lelki sebei.
- Hogy Isten gyógyítsa meg a bátyámat, szabadítsa meg a félelemeitől és tudja rendezni a kapcsolatát az élettársával és a lányaival.Különösen Ann-MArievel tudjon beszélni, hogy a rossz útról letérítse őt.
- Hogy a még nem hívő rokonaim, ismerőseim térjenek meg.
- Ákosért és a fiaiért, hogy ismerjék meg az Urat, fogadják el a Megváltójukat és rendeződjön a kapcsolatuk egymással is, szüleikkel és nagyszüleikkel is.
-Isten minden érintett felé őszinte, szívbéli megbocsátást adjon.
- Katica barátnőm lelki sebei gyógyulásáért, az édesanyja testi-lelki megerősödéséért, megtéréséért, a keresztfia buddhizmusból való szabadulásáért.
- Júlia rákból való teljes meggyógyulásáért,és a fiai lelkiállapotának javulásáért,hitéért az Úrban.
- A rákban elhunyt Jancsi családtagjai lelki megerősödéséért.
- Éva a látott és átélt baleset miatti lelki traumából való teljes gyógyulásáért.
- Egy ortodox fiúért.
- A falunkban az alkoholistáknak szabadulást és gyógyulást kérek, továbbá megtéréseket: Janka, Borika, a szomszédaink,Gyuri és a többiek.Aniért,Misiért mert nagyon rossz állapotba kerültek.
- Erika, az anyukája és a családjuk megtéréséért,munkáért,a mama állapotának javulásáért, a megfelelő orvos és kezelés megtalálásáért.
- Miklóst gyógyítsa meg Isten a leukémiából és tudja a családjával a kapcsolatát rendezni.
- Csillu barátnőmnek igazi társért.
- Erzsike nénit a négyéve tartó mély gyászából és a depressziójából akarjon meggyógyulni és akarjon élni.Ismerje fel a céljait.
- Józsi tudjon megtérni és Isten hozza ki a depresszióból és legyenek végre barátai.
- Jázmina, Mary, Eugénia megtéréséért és a gyermekeikért, családjaikért.
- Magdika teljes testi-lelki gyógyulásáért és hogy szeretetteljes családi kapcsolata alakuljon ki.
- Kati barátnőm kapjon munkát, és legyen Isten szerinti párkapcsolata.
- Nóra barátnőm az Urat fogadja el egyedül, hogy ki tudjon jönni az ezotériából, okkultizmusból és hamis vallásokból.
- Karcsi részére testi -lelki gyógyulásáért,hitért az Úrban, megtérésért, családi kapcsolatai rendeződéséért.
- Azért az asszonyért, aki nagy lelki krízisen megy át, nem találja a helyét, hogy Isten adjon mellé valakit, akivel beszélhet a problémájáról és kapjon szeretetet.
- Kérnék imát édesanyámért, a testvéremért, Magdikáért hogy az Úr óvja meg és őrizze meg őket a nehéz frontokkal teli időjárási hatásoktól, legyen rendben a vérnyomásuk, a pulzusuk és minden ami érintve lehet. Köszönöm. Ámen.
-A vidéki házunk vevője november 30-ig fizesse ki a teljes vételárat, hogy a banki adósságot mi is törleszteni tudjuk
-Ildikó okkultizmusból való szabadulásáért és megtéréséért.
-A szabómester rákból való teljes gyógyulásáért, hitre jutásért és a lelki sebei gyógyulásáért, az Úr szeretetéért könyörgöm.
-Piroska megtéréséért, testi-lelki gyógyulásáért, gyermekáldásért.
-Zsuzsa barátnőm keddi perében az Úr hozzon igazságos ítéletet,a gonosz némuljon el.
-A hajléktalanokért, köztük Tóth Nikolettáért, hogy az Úr őrizze meg őket, gondoskodjon róluk a kegyelme gazdagsága szerint, indítva sok embert a megsegítésükre, munkájukra bőséges áldást kérek.
- Kérlek imádkozzatok lányomért, aki a második gyerekét várja és veszélyeztetett, de közben az utolsó egyetemi féléve is hátra van. Köszönöm.
- Unokahúgomért, a házasságáért.
- Egy depressziós kolléganőmért.
- Dodó, a háromgyerekes anyuka, rákos, több metastazisa van. Kérjük neki Isten segítségét.
- Dóri, négy gyermekes édesanya, májban és tüdőben több áttéte van. Az egész család hitben megrendült. Kérjük Isten segítse meg őket.
- Vikiért, akinek agysorvadása van. A gyógyulásáért kérek imát.
- Balázsért, hogy meg tudja írni a PhD. dolgozatát és meg tudja védeni.
- Balázs születendő kisgyermekéért, hogy ne legyen semmilyen veleszületett rendellenessége.
- Kérem Isten irgalmát, hogy megszabaduljunk minden családi és egyéni átoktól, ami miatt anyagi katasztrófában élünk.
- Kérem a kegyelmet és áldást Emesére, hogy gyereke lehessen.
- Kérem a kegyelmet, hogy találjak állást 2-3 évre munkahelyet Montrealban, ahol megbecsülnek
- Hogy a lányaim pajzsmirigye meggyógyuljon.
- Hogy a férjem veseproblémája rendeződjön.
- Hogy Kati néni rokonai megtérjenek. Köszönöm!
- Kérek szépen imát egy egyedülálló, vak asszony gyógyulásáért, aki három gyereket nevel és daganatos betegségben szenved!
- Hogy Erzsike trombózisa meggyógyuljon. Köszönöm!
- Egy többször elvetélt lányért kérek szépen imát, hogy ezt a babáját egészségben ki tudja hordani és világra hozni.
- Kérek szépen imát, hogy kisbabám testi-lelki egészségben fejlődhessen és a megfelelő időben, jól szülessen meg. Hogy jó szülők lehessünk.
- Hogy jól döntsek a tanulmányaim folytatását illetően. Jól tudjam az időmet beosztani és ne stresszeljek annyit.
- Hogy férjem egészséges és boldog legyen és a munkájában is sikereket érjen el.
- Hogy sürgősen megoldódjanak az anyagi problémáim, és adjon Isten elegendő erőt nekem, hogy anyagi stabilitásomat visszanyerve meg tudjam azt őrizni.
- Egy egyedül élő idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Hogy Andris és Ricsi megtérjenek, és értelmes életet tudjanak élni.
- Négy gyermekes sógoromékért, hogy megtérjenek, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit, szakítani tudjanak a homeopátiával és ne kerüljenek a New Age befolyása alá!
- A baráti körünkben többi fiatal házaspár is van, akik gyermeket szeretnének, egyelőre sikertelenül. Imádkozzunk értük, hogy legyenek gyermekeik. Köszönöm!
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi szakítani tudjanak elanyagiasodott életükkel, s észrevegyék az élet igazi értékeit.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Tanítványaimért, hogy ne csak tudásukat gyarapítsam, hanem lelki javukat is szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy a kertünkben lévő dísz- és haszonnövények egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostoha anyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjáért és családjáért, hogy ne gyűlölködjenek, hanem megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy olyan állást kapjon, amilyet szeretne.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, aggodalmaktól mentes nyugalmáért.
- Egyedül élő apósomért, hogy jól döntsön az életét érintő fontosabb kérdésekben.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egy idős házaspár lelki nyugalmáért.
- Zsoltért, Péterért és Dénesért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát.
- Szilvi ezotériától való szabadulásáért.
- Egy idős, beteg, egyedül élő néniért.
- Hogy anyukám lábára és kezére ne térjen vissza a bőrbetegség. Ha időközönként mégis visszatér, hamar gyógyuljon meg.
- Egy erdélyi testvérpár boldogulásáért, nyugodt és boldog életéért.
- Hogy kisfiam nyugodtan átaludja az éjszakákat.
- Testvéremért, hogy a veséi jól működjenek, az arca gyógyuljon meg, és elkerüljék őt a súlyos betegségek.
- Hogy kislányomnak legyenek hozzá illő barátai.
- Egy daganatos beteg ismerősöm gyógyulásáért és családja lelki megerősödéséért kérek szépen imát.
- Timiért, hogy megtalálja a társát.
- Egy ismerősömért, akit két gyerekkel otthagyott a férje. Mindannyiukért kérek szépen imát.
- Egy ötéves kislányért, aki nyár eleji mandulaműtétje óta egy szót sem beszél. Gyógyulásáért és szülei lelki erejéért kérek szépen imát.
- Hogy elkerüljék családomat a súlyos őszi-téli betegségek és járványok. Ha mégis megbetegszünk, akkor gyógyuljunk meg szövődmények nélkül.
- Jutka lelki üdvéért.
- Egy fiatal édesapáért, aki egy hónapos kóma után emlékezetkiesésben szenved. Gyógyulásáért és családjáért kérek szépen imát.
- Hogy férjem pályázatát elfogadják, és minden Isten akarata szerint történjen.
- Gábor lelki üdvéért és családjáért.
- Annáért, hogy kapjon neki való munkát, és hagyja abba a jógázást.
- Kati néni felépüléséért.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni és Isten adjon erőt és bátorságot neki ahhoz, hogy tudjon a férjének segíteni.
- Két barátnőnkért, hogy ne szakadjanak el Istentől, hanem visszatérjenek Hozzá és Rá bízzák az életüket.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan mindig kitartsanak egymás mellett és szeretetben éljék le az életüket.
- Hogy egy barátnőnk és a családja megszabaduljon minden olyan negatív szellemi hatástól, amit az okozhatott, hogy otthon szült, olyan emberek közreműködésével, akik new age elkötelezettségűek.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Gyurinak sikerüljön januárra megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy apám és anyám megtérjenek mielőtt meghalnak.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a Kálvária erdő sorsa jól rendeződjön.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy le tudjak fogyni.
- Hogy tudjak pénzt keresni.
- Hogy Bandiék el tudják érni, hogy nyereséges legyen a vállalkozásuk és Isten mentse meg őket minden bajtól, ami a vállalkozáson keresztül érhetné őket.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy Isten gyógyítsa meg Palit, aki rákos lett vagy adja meg, hogy jól fel tudjon készülni a halálra. Kérjük, hogy akár meggyógyul akár meghal, ez a betegség vigye el őt oda, hogy megtérjen.
- Hogy utol tudjuk érni magunkat a munkáinkban.
- Hogy Tamás és Zsuzsa visszatérjenek Istenhez és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy Mária és Beáta megtérjenek és addig is amíg ez meg nem történik, Isten korlátozza őket a rosszban.
- Tibornak - aki rákos - kérünk a betegségében minden segítséget és ha Isten magához akarja venni, azt hogy jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy a belső problémáimat át tudjam adni Istennek és így azok valóban megoldódjanak.
- Hogy Emi élete rendeződjön.
- Hogy a növényeink legyőzzék a verticillium fertőzést.
- Hogy a macskák ne tudjanak kárt tenni a kertünkben lévő mókusokban.
- Hogy a kiadó minél gyorsabban kifizesse Tamásnak a munkáit.
- Hogy Tamás időre meg tudja csinálni a spanyol emblémáskönyv kiadását.
- Nóráért és Andrásért, hogy igazán megtalálják Istent és az Ő szeretetével meg tudják újítani a kapcsolatukat.
- Hogy a fontos dolgokkal tudjunk foglalkozni.
- Juditért, hogy fel tudjon épülni a válás okozta sebekből.
- Hogy a homeopátiáról készített bejegyzést sokan elolvassák és így megértvén, hogy mi, elutasítsák azt.
- Hogy Misi meggyónjon és visszatérjen az Egyházba.
- Hogy az autónknak, ne legyen semmi baja, amíg meg nem tudjuk javíttatni a hibáját.
- Hogy Balázs megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy Musza macskánknak, akit kiengedtünk, ne legyen semmi baja és ő se csináljon semmi bajt.
- Hogy jól el tudjon indulni Sanyiék élete Amerikában.
- Hogy Kati meg tudjon bocsátani az anyjának és meg tudja csinálni a saját önálló életét.
- Hogy Juli ne jöjjön haza felelőtlenül, hanem megcsinálja kint a diplomáját és ott keressen magának állást is. Hogy találjon egy hozzá való fiút, aki szereti és nem visszahúzza, hanem emeli. Köszönöm.
- Hogy az átültetett növények- különösen a két Sorbus - meggyökeresedjenek és szép, erős növényekké fejlődjenek.
- Hogy András kivizsgáltassa a panaszait és tudjanak neki segíteni az orvosok.
- Hogy Kingáék ki tudjanak menni Angliába és addig is jól viseljék annak a nehézségeit, hogy külön van a család.
- Hogy a vejem elmenjen gyónni.
- Hogy Lacit mindenkor segítse és védelmezze meg Isten abban a nehéz feladatban, amit vállalt.
- Hogy Isten segítse meg Ágit, akit a második babájukat várva elhagyott a férje.
- Hogy a kiadó minden baj nélkül, gyorsan meg tudja csinálni a program váltást.
- Hogy a tervezett projekteket meg tudjam valósítani.
- Julia unokahúgáért, hogy neurológiai problémája ne legyen súlyos, és sikerüljön meggyógyítani.
- Hogy megtalálják a lábfájásom okát és meg tudják gyógyítani.
- Kérünk Pálnak - aki súlyos beteg - és a családtagjainak minden áldást és segítséget.
- Hogy a szorongásaim ne ziláljanak szét, hanem a szorongások ellenére tudjak dolgozni.
- Hogy sikerüljön olcsó és jó olajat kapnunk.
- Hogy Tamás meg tudja gyorsan és jól írni a cikket.

2009. november 7., szombat

Az egyik vidéki kertészetnek, akik nagyon kedvesek voltak és sokat segítettek, a szezon végén kiszedtem néhány növényt, hogy leszaporíthassák. Hetek óta beszélünk már a növények elszállításáról, de soha nem sikerült megszervezni, mert nem kaptak errefelé rendelést és így nem járt erre az autójuk. Vártuk tehát a rendelést és bátorítottuk egymást, hogy biztos kibírják addig a növények. Én közben persze folyamatosan imádkoztam azért, hogy a növények ne pusztuljanak itt el, hanem eljussanak a kertészetbe.

Hetek óta szerveztük azt is, hogy Tamás és én elmegyünk Bécsbe. Keddre végül is, sok tologatás után, kitűztük az időpontot. Nagyon meg voltunk elégedve, lelkesen készültünk az útra.

Úgy alakult azonban, hogy Tamásnak hétfőn késő éjszakáig kellett dolgoznia. Némi tipródás után arra jutottunk, hogy jobb ha újra elhalasztjuk az utat, mint hogy Tamás négy óra alvással hatszáz kilométert vezessen. Nem baj, vigasztaltuk egymást, annak is van haszna, ha gyakoroljuk a dolgok elengedését.

Kedden tizenegykor éppen a kertben dolgoztam, amikor felhívtak a kertészetből, hogy most indul a kocsi felénk, valószínű utoljára jár erre ebben a szezonban, jó-e az időpont.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Visszajelzett kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- A bokám rendbe jött, pedig tegnap is este egyig dolgoztam. Hála legyen Istennek! Mindenkinek köszönjük az imát.

- Köszönjük az imákat, megnyertük a pert! Hála és dicsőség az Úrnak, az Igaz Bírónak!

- Nekem kezdődött tegnap a válóperem. Köszönöm, hogy imádkoztatok értem. Köszönöm a Jó Isten segítségét. Még nem dőlt el semmi, a pert szüneteltették. Kérem a további segítséget!

- Hála Istennek, minden őszi munkával megvagyok. Úgy gondolom, hogy ezzel kert építését le is zártam. Elmondhatatlanul hálás vagyok Istennek a rengeteg segítségért. Köszönöm mindannyiótok imáját.

- Tamásnak az egyik megrendelő kifizette a munkáját. Nagyon köszönjük Isten segítségét. Köszönjük mindenki imáját. Kérjük imádkozzatok még velünk azért, hogy a másik megrendelő is kifizesse a tartozását.

Imaszándékok 2009. november 8 - 15.:

Sos kérés:
november 10.
:
- Egy atyáért, aki megbetegedett és lehet, hogy súlyosan. Köszönöm.
november 11.:
- Kérek szépen imát, hogy két kollégám ma kibéküljön, illetve hogy tudjak jól segíteni a békítő beszélgetésnél, ha ez lesz és ha szükséges ott lennem. Köszönöm.
november 13.:
- Egy súlyos állapotba került mániás-depressziós betegért. Köszönöm.

- Kérlek imádkozzatok lányomért, aki a második gyerekét várja és veszélyeztetett, de közben az utolsó egyetemi féléve is hátra van. Köszönöm.
- Pio atya (pécsi irgalmasrendi szerzetes) szombaton rosszul lett Pesten, saját felelősségre engedték haza, kivizsgálások következnek. Kérem imáitokat érte.
- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai.
- Ilonkáért, hogy a lelki problémáiban segítse meg őt Isten.
- Hogy Isten gyógyítsa meg az orrom, múljon el az allergiás orrdugulásom. Hogy a gonosz ne támadhasson a bizonyságtevéseim miatt. Köszönöm.
- A szüleim verítékkel fölépítették a házat és most szeretném eladni. Az Atyám küldjön vevőt, aki fölkínál 50000 eurót. ebből adhassak a templomnak is. Köszönöm!
- Kérném, hogy a Teremtő világosítsa föl gyermekeim értelmét, könnyebben, jobban tanuljanak, iskoláikat sikeresen befejezhessék.
- Erőt, egészséget a családomnak. Köszönöm.
- Kérnék erőt, egészséget, boldogságot Cs.K.A.J-nak és édesanyjuknak.
- Hogy a városba való visszaköltözésünk sikerrel járjon- a család életét segítse és jobbítsa. Ehhez sikerüljön felújítani a lakást amit vettünk és el tudjunk adni egy másik lakást, ami mindehhez még szükséges lenne.
- Dodóért, aki most ősszel kezdte a középiskolás életét, hogy megtalálja helyét az iskolában, és hogy segítséget kapjon az iskolában is, hogy megbékélhessen magával és megtalálja a saját értékeit, és jól érezze magát a bőrében. És Dodó testvéreiért is, hogy erőt és kitartást kapjanak erre a tanévre az egyetemen, az érettségi előtt állva, és kamasz fiúként a középiskolában.
- Tányáékért hogy végig tudják gondolni és el tudják tervezni az életüket, hogy a három gyerekük is egészségesebb és nyugodtabb legyen.
- Az orvosok szerint 2-3 hete van a nagybátyám feleségének. Kérlek benneteket, könyörögjünk együtt érte. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy pajzsmirigy problémám gyorsan, tünetmentesen meggyógyuljon és tökéletesen egészséges legyek.
- Kérem imáitokat, hogy új munkahelyemen helyt tudjak állni, a főnököm és minden érintett megelégedésére.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi és hasi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm
- Kérem imáitokat, hogy Répáshután felépüljön a katolikus templom. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy kolléganőm rátaláljon a párjára, összeházasodjanak és családot alapítsanak. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy Édesanyám nyitottabb legyen, többet mozogjon és érdeklődőbb legyen. Köszönöm.
- Hogy megbizonyosodjam, van e papi és szerzetesi hivatásom, ha van, akkor bátorságot és erőt a vállalására, és hűséget hozzá mindvégig. Szüleimnek tudom, bánatot okozna ez, azt kérem, hogy végül az ő javukra is váljon.
- Péterékért, hogy Péter minél hamarabb találjon neki való munkát, és, hogy megerősödve kerüljenek ki mostani nehéz helyzetükből;
- Imre családjáért, hogy gyermekük halála után megleljék a békét és a nyugalmat;
- Zoltánékért, hogy a köztük lévő szeretet erősebb legyen, mint a melankólia és a depresszió;
- Paliékért, hogy gyermekeik mihamarabb egészségesek legyenek;
- Ferencékért, akik 43(!) évnyi házasság után elváltak; hogy térjenek meg, és térjenek vissza egymáshoz;
- Attiláékért, hogy térjenek meg, annak ellenére, hogy a közvetlen környezetükben élő, veszekedő, templomba járó hozzátartozóik ellenszenvessé tették a kereszténységet;
- Magunkért, kisgyermekünk gyógyulásáért, és lehetetlenül rossz anyagi helyzetünk megoldódásáért.
- Kérek szépen imát Ági lakáshelyzetéért.
- Hogy a lányaim pajzsmirigye meggyógyuljon.
- Hogy a férjem veseproblémája rendeződjön.
- Hogy Kati néni rokonai megtérjenek. Köszönöm!
- Kérek szépen imát egy egyedülálló, vak asszony gyógyulásáért, aki három gyereket nevel és daganatos betegségben szenved! Köszönöm!
- Hogy a szürkehályog eltűnjön a szememről.
- Imát szeretnék kérni,hogy a szemem lecsökkent látása megjavuljon.
- Anna depressziója meggyogyuljon.
- A maganéletem problémai megoldódjanak.
- Dodó, a háromgyerekes anyuka, rákos, több metastazisa van. Kérjük neki Isten segítségét.
- Dóri, négy gyermekes édesanya, májban és tüdőben több áttéte van. Az egész család hitben megrendült. Kérjük Isten segítse meg őket.
- Vikiért, akinek agysorvadása van. A gyógyulásáért kérek imát.
- Balázsért, hogy meg tudja írni a PhD. dolgozatát és meg tudja védeni.
- Balázs születendő kisgyermekéért, hogy ne legyen semmilyen veleszületett rendellenessége.
- Kérem Isten irgalmát, hogy megszabaduljunk minden családi és egyéni átoktól, ami miatt anyagi katasztrófában élünk.
- Kérem a kegyelmet és áldást Emesére, hogy gyereke lehessen.
- Kérem a kegyelmet, hogy találjak állást 2-3 évre munkahelyet Montrealban, ahol megbecsülnek.
- Az 5 évvel ezelőtt ellopott igazolványaimmal visszaélők miatt még mindig engem zaklatnak a " hitelezők".Segítségre van szükségem, mert én nem tudom leállítani.
- Hogy tudjam szeretni az ellenségeimet és tudjak imádkozni értük, akik "üldöznek".
- Hogy ne féljek és múljanak el a fóbiáim az autóvezetéssel kapcsolatosan
- Hogy legyen végre hívő testvérekből álló közösségem, ahová tartozhatnék.
- Hogy édesanya testileg-lelkileg erősödjön meg,hogy akarjon aktív életet élni.
-Stefike az elszenvedett balesetbeli traumáját gyógyítsa meg az Úr.Ann-Marie akarjon és tudjon dolgozni az apjánál, gyógyuljanak a lelki sebei.
- Hogy Isten gyógyítsa meg a bátyámat, szabadítsa meg a félelemeitől és tudja rendezni a kapcsolatát az élettársával és a lányaival.Különösen Ann-MArievel tudjon beszélni, hogy a rossz útról letérítse őt.
- Hogy a még nem hívő rokonaim, ismerőseim térjenek meg.
- Ákosért és a fiaiért, hogy ismerjék meg az Urat, fogadják el a Megváltójukat és rendeződjön a kapcsolatuk egymással is.
-Isten minden érintett felé őszinte, szívbéli megbocsátást adjon.
- Katica barátnőm lelki sebei gyógyulásáért, az édesanyja testi-lelki megerősödéséért, megtéréséért, a keresztfia buddhizmusból való szabadulásáért.
- Júlia rákból való teljes meggyógyulásáért,és a fiai lelkiállapotának javulásáért,hitéért az Úrban.
- A rákban elhunyt Jancsi családtagjai lelki megerősödéséért.
- Éva a látott és átélt baleset miatti lelki traumából való teljes gyógyulásáért.
- Egy ortodox fiúért.
- A falunkban az alkoholistáknak szabadulást és gyógyulást kérek, továbbá megtéréseket: Janka, Borika, a szomszédaink,Gyuri és a többiek.Aniért,Misiért mert nagyon rossz állapotba kerültek.
- Erika, az anyukája és a családjuk megtéréséért,munkáért,a mama állapotának javulásáért, a megfelelő orvos és kezelés megtalálásáért.
- Miklóst gyógyítsa meg Isten a leukémiából és tudja a családjával a kapcsolatát rendezni.
- Csillu barátnőmnek igazi társért.
- Erzsike nénit a négyéve tartó mély gyászából és a depressziójából akarjon meggyógyulni és akarjon élni.
- Józsi tudjon megtérni és Isten hozza ki a depresszióból és legyenek végre barátai.
- Jázmina, Mary, Eugénia megtéréséért és a gyermekeikért, családjaikért.
- Magdika teljes testi-lelki gyógyulásáért és hogy szeretetteljes családi kapcsolata alakuljon ki.
- Kati barátnőm kapjon munkát, és legyen Isten szerinti párkapcsolata.
- Nóra barátnőm az Urat fogadja el egyedül, hogy ki tudjon jönni az ezotériából, okkultizmusból és hamis vallásokból.A balesetéből gyorsan gyógyuljon fel, legyen Isten szerinti segítsége és a kiállítását áldja meg az Úr gazdagon.
- Karcsi részére megfelelő orvos és terápia,testi -lelki gyógyulásáért,hitért az Úrban, megtérésért, családi kapcsolatai rendeződéséért.
- Azért az asszonyért, aki nagy lelki krízisen megy át, nem találja a helyét, hogy Isten adjon mellé valakit, akivel beszélhet a problémájáról és kapjon szeretetet.
- Kérnék imát édesanyámért, a testvéremért, Magdikáért hogy az Úr óvja meg és őrizze meg őket a nehéz frontokkal teli időjárási hatásoktól, legyen rendben a vérnyomásuk, a pulzusuk és minden ami érintve lehet. Köszönöm. Ámen.
-A vidéki házunk vevője november 30-ig fizesse ki a teljes vételárat, hogy a banki adósságot mi is törleszteni tudjuk
-Ildikó okkultizmusból való szabadulásáért és megtéréséért.
-A szabómester rákból való teljes gyógyulásáért, hitre jutásért és a lelki sebei gyógyulásáért,az Úr szeretetéért könyörgöm.
-Piroska megtéréséért, testi-lelki gyógyulásáért, gyermekáldásért.
- Egy egyedül élő idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Hogy Andris és Ricsi megtérjenek, és értelmes életet tudjanak élni.
- Négy gyermekes sógoromékért, hogy megtérjenek, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit, szakítani tudjanak a homeopátiával és ne kerüljenek a New Age befolyása alá!
- A baráti körünkben többi fiatal házaspár is van, akik gyermeket szeretnének, egyelőre sikertelenül. Imádkozzunk értük, hogy legyenek gyermekeik. Köszönöm!
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi szakítani tudjanak elanyagiasodott életükkel, s észrevegyék az élet igazi értékeit.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy a kertünkben lévő dísz- és haszonnövények egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostoha anyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjáért és családjáért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, aggodalmaktól mentes nyugalmáért.
- Egyedül élő apósomért, hogy jól döntsön az életét érintő fontosabb kérdésekben.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egy idős házaspár lelki nyugalmáért.
- Zsoltért, Péterért és Dénesért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát.
- Szilvi ezotériától való szabadulásáért.
- Egy idős, beteg, egyedül élő néniért.
- Hogy anyukám lábára és kezére ne térjen vissza a bőrbetegség. Ha időközönként mégis visszatér, hamar gyógyuljon meg.
- Egy erdélyi testvérpár boldogulásáért, nyugodt és boldog életéért.
- Hogy kisfiam nyugodtan átaludja az éjszakákat.
- Testvéremért, hogy a veséi jól működjenek, az arca gyógyuljon meg, és elkerüljék őt a súlyos betegségek.
- Hogy kislányomnak legyenek hozzá illő barátai.
- Egy daganatos beteg ismerősöm gyógyulásáért és családja lelki megerősödéséért kérek szépen imát.
- Timiért, hogy megtalálja a társát.
- Egy ismerősömért, akit két gyerekkel otthagyott a férje. Mindannyiukért kérek szépen imát.
- Egy ötéves kislányért, aki nyár eleji mandulaműtétje óta egy szót sem beszél. Gyógyulásáért és szülei lelki erejéért kérek szépen imát.
- Hogy elkerüljék családomat a súlyos őszi-téli betegségek és járványok. Ha mégis megbetegszünk, akkor gyógyuljunk meg szövődmények nélkül.
- Jutka lelki üdvéért.
- Egy fiatal édesapáért, aki egy hónapos kóma után emlékezetkiesésben szenved. Gyógyulásáért és családjáért kérek szépen imát.
- Hogy férjem pályázatát elfogadják, és minden Isten akarata szerint történjen.
- Gábor lelki üdvéért és családjáért.
- Hogy kisfiam hörghurutja meggyógyuljon, és ne kapjon tüdőgyulladást.
- Annáért, hogy kapjon neki való munkát.

- Kati néni gyógyulásáért.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni és Isten adjon erőt és bátorságot neki ahhoz, hogy tudjon a férjének segíteni.
- Két barátnőnkért, hogy ne szakadjanak el Istentől, hanem visszatérjenek Hozzá és Rá bízzák az életüket.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan mindig kitartsanak egymás mellett és szeretetben éljék le az életüket.
- Hogy egy barátnőnk és a családja megszabaduljon minden olyan negatív szellemi hatástól, amit az okozhatott, hogy otthon szült, olyan emberek közreműködésével, akik new age elkötelezettségűek.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Gyurinak sikerüljön januárra megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy apám és anyám megtérjenek mielőtt meghalnak.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a Kálvária erdő sorsa jól rendeződjön.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy le tudjak fogyni.
- Hogy tudjak pénzt keresni.
- Hogy Bandiék el tudják érni, hogy nyereséges legyen a vállalkozásuk és Isten mentse meg őket minden bajtól, ami a vállalkozáson keresztül érhetné őket.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy Isten gyógyítsa meg Palit, aki rákos lett vagy adja meg, hogy jól fel tudjon készülni a halálra. Kérjük, hogy akár meggyógyul akár meghal, ez a betegség vigye el őt oda, hogy megtérjen.
- Hogy utol tudjuk érni magunkat a munkáinkban.
- Hogy Tamás és Zsuzsa visszatérjenek Istenhez és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy Mária és Beáta megtérjenek és addig is amíg ez meg nem történik, Isten korlátozza őket a rosszban.
- Tibornak - aki rákos - kérünk a betegségében minden segítséget és ha Isten magához akarja venni, azt hogy jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy a belső problémáimat át tudjam adni Istennek és így azok valóban megoldódjanak.
- Hogy Emi élete rendeződjön.
- Hogy a növényeink legyőzzék a verticillium fertőzést.
- Hogy a macskák ne tudjanak kárt tenni a kertünkben lévő mókusokban.
- Hogy a kiadó minél gyorsabban kifizesse Tamásnak a munkáit.
- Hogy Tamás időre meg tudja csinálni a spanyol emblémáskönyv kiadását.
- Nóráért és Andrásért, hogy igazán megtalálják Istent és az Ő szeretetével meg tudják újítani a kapcsolatukat.
- Hogy a fontos dolgokkal tudjunk foglalkozni.
- Juditért, hogy fel tudjon épülni a válás okozta sebekből.
- Hogy a homeopátiáról készített bejegyzést sokan elolvassák és így megértvén, hogy mi, elutasítsák azt.
- Hogy Misi meggyónjon és visszatérjen az Egyházba.
- Hogy az autónknak, ne legyen semmi baja, amíg meg nem tudjuk javíttatni a hibáját.
- Hogy Balázs megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy Musza macskánknak, akit kiengedtünk, ne legyen semmi baja és ő se csináljon semmi bajt.
- Hogy jól el tudjon indulni Sanyiék élete Amerikában.
- Hogy Kati meg tudjon bocsátani az anyjának és meg tudja csinálni a saját önálló életét.
- Hogy Juli ne jöjjön haza felelőtlenül, hanem megcsinálja kint a diplomáját és ott keressen magának állást is. Hogy találjon egy hozzá való fiút, aki szereti és nem visszahúzza, hanem emeli. Köszönöm.
- Hogy az átültetett növények- különösen a két Sorbus - meggyökeresedjenek és szép, erős növényekké fejlődjenek.
- Hogy András kivizsgáltassa a panaszait és tudjanak neki segíteni az orvosok.
- Hogy Kingáék ki tudjanak menni Angliába és addig is jól viseljék annak a nehézségeit, hogy külön van a család.
- Hogy a vejem elmenjen gyónni.
- Hogy Lacit mindenkor segítse és védelmezze meg Isten abban a nehéz feladatban, amit vállalt.
- Hogy Isten segítse meg Ágit, akit a második babájukat várva elhagyott a férje.
- Hogy hétfőn el tudjunk utazni Bécsbe és minden baj nélkül, jól sikerüljön a utunk, itthon is minden rendben legyen.
- Hogy a kiadó minden baj nélkül, gyorsan meg tudja csinálni a program váltást.
- Hogy a tervezett projekteket meg tudjam valósítani.
- Julia unokahúgáért, hogy neurológiai problémája ne legyen súlyos, és sikerüljön meggyógyítani.
- Hogy megtalálják a lábfájásom okát és meg tudják gyógyítani.
- Kérünk Pálnak - aki súlyos beteg - és a családtagjainak minden áldást és segítséget.
- Hogy a szorongásaim ne ziláljanak szét, hanem a szorongások ellenére tudjak dolgozni.

2009. október 31., szombat

TELJES BÚCSÚ A HÉTEN

I.
Mostanában nem népszerű a búcsú.

Egy olyan világban ahol Észak-Amerika és Nyugat-Európa jómódú rétegei egy egészen kicsit sem hajlandóak mérsékelni eszelős és önpusztító fogyasztásukat azért, hogy segítsenek azokon a milliókon, akik a legelemibb javakhoz sem jutnak hozzá, az ember ne várja, hogy a szolidaritás népszerű lesz.

A búcsú pedig nem más, mint szolidaritás.

Isten ránk, a földön élőkre, vagy azzal a szép kifejezéssel, amit úgy szeretek, a küzdő Egyházra bízta a szenvedő Egyházat vagyis a tisztítótűzben szenvedő lelkeket. Ők nem tudják a saját szenvedéseiket csökkenteni. Azt mi tehetjük meg.

Persze a tisztítótüzet sem kell feltétlenül a 19. századi népszerű olajnyomatok mintájára elképzelni. Talán jobb egyáltalán nem elképzelni.

Elég azt világosan látni, hogy az emberek többsége halála pillanatában nincs abban az állapotban, hogy közvetlenül beléphessen a Szentháromságos Isten szeretetközösségébe. Ehhez sokat kell tisztulnia. Ez pedig fájdalmas.

Isten rengeteg féle segítséget ad nekünk ahhoz, hogy eljussunk a Vele való szeretetközösségbe. Azt a tisztuló lelket, aki elnyeri a búcsút, Isten azonnal eljuttatja a tisztaságnak abba az állapotba, hogy beléphet a Szentháromság közösségébe.

Nem érdemes azzal az eleve megoldhatatlan problémával birkózni, hogy amit mi itt időnek hívunk, az ott micsoda. Pontosan elég azt látni, hogy van egy eszköz a kezünkben, amivel valakinek a szenvedését csökkenthetjük vagy megszüntethetjük.

S ettől kezdve csak az a kérdés, fontos-e számunkra, hogy mások szenvedését csökkentsük vagy megszüntessük.

II.
"A teljes búcsú elnyeréséhez el kell végezni a búcsúval ellátott cselekményt, és teljesíteni kell három föltételt: szentgyónás, szentáldozás és imádság a Szentatya szándékára. Ezenfelül szükséges, hogy ki legyen zárva minden bűnös ragaszkodás, beleértve a bocsánatos bűnöket is. " (Indulgentiarum Doctrina)

November 2-án a "búcsúval ellátot cselekmény" egy templom vagy kápolna meglátogatása és ott egy Miatyánk és egy Hiszekegy elimádkozása, november 1. és 8. között pedig egy temető meglátogatása. (De másodikán csak egy búcsú nyerhető.) Tehát ha ezt megtesszük és teljesítjük még a fenti három feltételt (egy gyónás húsz napig érvényes ebből a szempontból), teljes búcsút nyerhetünk.

2-án kizárólag a halottak javára 1. és 8. között talán a saját javunkra is, de a halottak javára biztosan, amelyet felajánlhatunk konkrét meghaltak számára is, de rábízhatjuk Istenre is, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkek közül kinek a javára használja az általunk szerzett búcsút.

Ha az ember most minden búcsúnyerési lehetőséggel él, akkor összesen 8 búcsút szerezhet és ajánlhat fel a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára.

Mivel ilyen csekélységgel hatalmas segítséget tudunk adni a szenvedő Egyház tagjai számára, kérek minden katolikus olvasót, hogy ezen a héten éljen ezzel a lehetőséggel, szerezzen minél több búcsút és ajánlja fel a környezetében meghaltak vagy általában a tisztítótűzben szenvedők javára.

Ha valaki többet szeretne tudni a búcsúról:

VI. Pál pápa Indulgentiarum Doctrina kezdetû apostoli konstitúciója, a búcsú ma érvényes szabályzata.

Ezenkívül nagyon jó összefoglalást lehet találni a Wikipédiában is a búcsúról.

Régen az volt szokás, hogy az adott ajándékot, akinek születésnapja volt. Ezen fölbátorodva a hozzám közel álló szentek ünnepein, a szent érdemeire hivatkozva mindig egy sor kéréssel fordulok Istenhez és megkérem a szentet is, hogy születésnapi ajándékként járjon közbe a kéréseimért. Pont ma reggel vettem számba, hogy mindazt megkaptam, amit Kis Szent Teréz ünnepén kértem.

Ma avatták boldoggá Meszlényi Zoltán vértanú püspököt. Úgy gondolom, hogy ez az ünnep a születésnaphoz hasonlóan az ajándékozás ideje. Azt hiszem, hogy ezekben a napokban Isten ajándékképpen különösen meghallgatja a boldoggá avatott kéréseit. Vigyétek a szükségeiteket és a körülöttetek lévők szükségeit Isten elé, hogy Meszlényi Zoltán érdemeiért hallgassa meg azokat. S kérjétek meg őt is, hogy járjon közbe a kéréseitekért.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Visszajelzett kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Visszajelzésként az sos imára, minden rendben van a többször vetélt lány terhességével. Köszönöm szépen az imákat mindannyiótoknak! Hála legyen Istennek!

- Kisfiam szeme és füle - hála Istennek - meggyógyult, mindenkinek köszönöm szépen az imát.

- Testvérem szeméről eltűnt a fertőzés, köszönet Istennek és köszönöm szépen az imákat.

- Hála Istennek, új szomszédaink nagyon rendes emberek, minden imát köszönök szépen.

Imaszándékok 2009. november 2 - 8.:

Sos kérés:
november 3.:
- Kollégámnak munkahelyi baleset következtében sav fröccsent a szemébe. Nagyon rossz állapotban van. Kérek szépen sürgős imát. Köszönöm!
november 4.:
- Holnap 11-kor kezdődik a válóperem. Én nem akarok válni! Szeretném a Szentlélek kiáradását kérni feleségemre, hogy ő is visszavonja ezt a szándékát, kislányunk miatt is! És a Szűzanya segítségét is kérem.
november 5.:
- Sürgős imát kérek. Egy ügyvéd jogtalanul 200 ezer forint munkadíjat követel tőlünk, holott a megállapodott 60 ezer forintot kifizettük neki. Azt is letagadja. Kérem az Urat, hogy ne nyerje meg ezt a pert és végre záruljon le, mert ez már a negyedik tárgyalás. Köszönöm.
- Hogy pici fiam hörghurutja meggyógyuljon, és ne kapjon tüdőgyulladást. Köszönöm.
november 6.:
- Vejem nagymamája haldoklik, imádkozzunk, ajánljuk Jézus irgalmába. Köszönöm.
- Kedves Kata, most szeretnék imát kérni, hogy emberi mivoltomban mélyen megalázó helyzetemből találjak kiutat, ami valóban kiemel a szemétből. Összecsaptak a hullámok felettem, még sírni sem sírhatok.

- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai.
- Ilonkáért, hogy a lelki problémáiban segítse meg őt Isten.
- Hogy Isten gyógyítsa meg az orrom, múljon el az allergiás orrdugulásom. Hogy a gonosz ne támadhasson a bizonyságtevéseim miatt. Köszönöm.
- A szüleim verítékkel fölépítették a házat és most szeretném eladni. Az Atyám küldjön vevőt, aki fölkínál 50000 eurót. ebből adhassak a templomnak is. Köszönöm!
- Kérném, hogy a Teremtő világosítsa föl gyermekeim értelmét, könnyebben, jobban tanuljanak, iskoláikat sikeresen befejezhessék.
- Erőt, egészséget a családomnak. Köszönöm.
- Kérnék erőt, egészséget, boldogságot Cs.K.A.J-nak és édesanyjuknak.
- Hogy a városba való visszaköltözésünk sikerrel járjon- a család életét segítse és jobbítsa. Ehhez sikerüljön felújítani a lakást amit vettünk és el tudjunk adni egy másik lakást, ami mindehhez még szükséges lenne.
- Dodóért, aki most ősszel kezdte a középiskolás életét, hogy megtalálja helyét az iskolában, és hogy segítséget kapjon az iskolában is, hogy megbékélhessen magával és megtalálja a saját értékeit, és jól érezze magát a bőrében. És Dodó testvéreiért is, hogy erőt és kitartást kapjanak erre a tanévre az egyetemen, az érettségi előtt állva, és kamasz fiúként a középiskolában.
- Tányáékért hogy végig tudják gondolni és el tudják tervezni az életüket, hogy a három gyerekük is egészségesebb és nyugodtabb legyen.
- Tímea elmebetegségből való gyógyulásáért.
- Látásélességem megjavulásáért, családi életem új alapokra kerüléséért, Anna depressziójának gyógyulásáért kérek imát.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy pajzsmirigy problémám gyorsan, tünetmentesen meggyógyuljon és tökéletesen egészséges legyek.
- Kérem imáitokat, hogy új munkahelyemen helyt tudjak állni, a főnököm és minden érintett megelégedésére.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi és hasi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm
- Kérem imáitokat, hogy Répáshután felépüljön a katolikus templom. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy kolléganőm rátaláljon a párjára, összeházasodjanak és családot alapítsanak. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy Édesanyám nyitottabb legyen, többet mozogjon és érdeklődőbb legyen. Köszönöm.
- Miáért akinek áttételes a rákos betegsége.
-Fiamért, hogy Isten kegyelméből megszabaduljon az agresszivitástól, téveszmékől, minden jóra való restségtől és terméketlen nyugtalanságtól.
- Fiamért, hogy megkaphassa a hit ajándékát.
- Hogy megszabaduljunk az ellenségeskedéstől, veszekedéstől, széthúzástól.
- Anna nagymamáért, hogy Isten megáldja a kapcsolatát velünk, és minden szándékát irányunkban.
- Édesanyámért kérek imát aki csúnyán megütötte a hátát, talán bordája is tört, hogy szépen gyógyuljon és újra el tudja látni magát.
- Kérek szépen imát Ági lakáshelyzetéért.
- Hogy a lányaim pajzsmirigye meggyógyuljon.
- Hogy a férjem veseproblémája rendeződjön.
- Hogy Kati néni rokonai megtérjenek. Köszönöm!
- Dodó, a háromgyerekes anyuka, rákos, több metastazisa van. Kérjük neki Isten segítségét.
- Dóri, négy gyermekes édesanya, májban és tüdőben több áttéte van. Az egész család hitben megrendült. Kérjük Isten segítse meg őket.
- Vikiért, akinek agysorvadása van. A gyógyulásáért kérek imát.
- Balázsért, hogy meg tudja írni a PhD. dolgozatát és meg tudja védeni.
- Balázs születendő kisgyermekéért, hogy ne legyen semmilyen veleszületett rendellenessége.
- Kérem Isten irgalmát, hogy megszabaduljunk minden családi és egyéni átoktól, ami miatt anyagi katasztrófában élünk.
- Kérem a kegyelmet és áldást Emesére, hogy gyereke lehessen.
- Kérem a kegyelmet, hogy találjak állást 2-3 évre munkahelyet Montrealban, ahol megbecsülnek.
- Az 5 évvel ezelőtt ellopott igazolványaimmal visszaélők miatt még mindig engem zaklatnak a " hitelezők".Segítségre van szükségem, mert én nem tudom leállítani.
- Hogy tudjam szeretni az ellenségeimet és tudjak imádkozni értük, akik "üldöznek".
- Hogy ne féljek és múljanak el a fóbiáim az autóvezetéssel kapcsolatosan
- Hogy legyen végre hívő testvérekből álló közösségem, ahová tartozhatnék.
- Hogy édesanya testileg-lelkileg erősödjön meg,hogy akarjon aktív életet élni.
-Stefike az elszenvedett balesetbeli traumáját gyógyítsa meg az Úr.Ann-Marie akarjon és tudjon dolgozni az apjánál, gyógyuljanak a lelki sebei.
- Hogy Isten gyógyítsa meg a bátyámat, szabadítsa meg a félelemeitől és tudja rendezni a kapcsolatát az élettársával és a lányaival.Különösen Ann-MArievel tudjon beszélni, hogy a rossz útról letérítse őt.
- Hogy a még nem hívő rokonaim, ismerőseim térjenek meg.
- Ákosért és a fiaiért, hogy ismerjék meg az Urat, fogadják el a Megváltójukat és rendeződjön a kapcsolatuk egymással is.
-Isten minden érintett felé őszinte, szívbéli megbocsátást adjon.
- Katica barátnőm lelki sebei gyógyulásáért, az édesanyja testi-lelki megerősödéséért, megtéréséért, a keresztfia buddhizmusból való szabadulásáért.
- Júlia rákból való teljes meggyógyulásáért,és a fiai lelkiállapotának javulásáért,hitéért az Úrban.
- A rákban elhunyt Jancsi családtagjai lelki megerősödéséért.
- Éva a látott és átélt baleset miatti lelki traumából való teljes gyógyulásáért.
- Egy ortodox fiúért.
- A falunkban az alkoholistáknak szabadulást és gyógyulást kérek, továbbá megtéréseket: Janka, Borika, a szomszédaink,Gyuri és a többiek.Aniért,Misiért mert nagyon rossz állapotba kerültek.
- Erika, az anyukája és a családjuk megtéréséért,munkáért,a mama állapotának javulásáért, a megfelelő orvos és kezelés megtalálásáért.
- Miklóst gyógyítsa meg Isten a leukémiából és tudja a családjával a kapcsolatát rendezni.
- Csillu barátnőmnek igazi társért.
- Erzsike nénit a négyéve tartó mély gyászából és a depressziójából akarjon meggyógyulni és akarjon élni.
- Józsi tudjon megtérni és Isten hozza ki a depresszióból és legyenek végre barátai.
- Jázmina, Mary, Eugénia megtéréséért és a gyermekeikért, családjaikért.
- Magdika teljes testi-lelki gyógyulásáért és hogy szeretetteljes családi kapcsolata alakuljon ki.
- Kati barátnőm kapjon munkát, és legyen Isten szerinti párkapcsolata.
- Nóra barátnőm az Urat fogadja el egyedül, hogy ki tudjon jönni az ezotériából, okkultizmusból és hamis vallásokból.A balesetéből gyorsan gyógyuljon fel, legyen Isten szerinti segítsége és a kiállítását áldja meg az Úr gazdagon.
- Karcsi részére megfelelő orvos és terápia,testi -lelki gyógyulásáért,hitért az Úrban, megtérésért, családi kapcsolatai rendeződéséért.
- Azért az asszonyért, aki nagy lelki krízisen megy át, nem találja a helyét, hogy Isten adjon mellé valakit, akivel beszélhet a problémájáról és kapjon szeretetet.
- Kérnék imát édesanyámért, a testvéremért, Magdikáért hogy az Úr óvja meg és őrizze meg őket a nehéz frontokkal teli időjárási hatásoktól, legyen rendben a vérnyomásuk, a pulzusuk és minden ami érintve lehet. Köszönöm. Ámen.
-A vidéki házunk vevője november 30-ig fizesse ki a teljes vételárat, hogy a banki adósságot mi is törleszteni tudjuk
-Ildikó okkultizmusból való szabadulásáért és megtéréséért.
-A szabómester rákból való teljes gyógyulásáért, hitre jutásért és a lelki sebei gyógyulásáért,az Úr szeretetéért könyörgöm.
-Piroska megtéréséért, testi-lelki gyógyulásáért, gyermekáldásért.
- Egy többször elvetélt lányért kérek szépen imát, hogy ezt a babáját egészségben ki tudja hordani és világra hozni.
- Kérek szépen imát, hogy kisbabám testi-lelki egészségben fejlődhessen és a megfelelő időben, jól szülessen meg. Hogy jó szülők lehessünk.
- Hogy jól döntsek a tanulmányaim folytatását illetően. Jól tudjam az időmet beosztani és ne stresszeljek annyit.
- Hogy férjem egészséges és boldog legyen és a munkájában is sikereket érjen el.
- Egy egyedül élő idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Hogy Andris és Ricsi megtérjenek, és értelmes életet tudjanak élni.
- Négy gyermekes sógoromékért, hogy megtérjenek, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit, szakítani tudjanak a homeopátiával és ne kerüljenek a New Age befolyása alá!
- A baráti körünkben többi fiatal házaspár is van, akik gyermeket szeretnének, egyelőre sikertelenül. Imádkozzunk értük, hogy legyenek gyermekeik. Köszönöm!
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi szakítani tudjanak elanyagiasodott életükkel, s észrevegyék az élet igazi értékeit.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy a kertünkben lévő dísz- és haszonnövények egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostoha anyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjáért és családjáért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, aggodalmaktól mentes nyugalmáért.
- Egyedül élő apósomért, hogy jól döntsön az életét érintő fontosabb kérdésekben.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egy idős házaspár lelki nyugalmáért.
- Zsoltért, Péterért és Dénesért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát.
- Szilvi ezotériától való szabadulásáért.
- Egy idős, beteg, egyedül élő néniért.
- Hogy anyukám lábára és kezére ne térjen vissza a bőrbetegség. Ha időközönként mégis visszatér, hamar gyógyuljon meg.
- Egy erdélyi testvérpár boldogulásáért, nyugodt és boldog életéért.
- Hogy kisfiam nyugodtan átaludja az éjszakákat.
- Testvéremért, hogy a veséi jól működjenek, az arca gyógyuljon meg, és elkerüljék őt a súlyos betegségek.
- Hogy kislányomnak legyenek hozzá illő barátai.
- Egy daganatos beteg ismerősöm gyógyulásáért és családja lelki megerősödéséért kérek szépen imát.
- Timiért, hogy megtalálja a társát.
- Egy ismerősömért, akit két gyerekkel otthagyott a férje. Mindannyiukért kérek szépen imát.
- Egy ötéves kislányért, aki nyár eleji mandulaműtétje óta egy szót sem beszél. Gyógyulásáért és szülei lelki erejéért kérek szépen imát.
- Hogy elkerüljék családomat a súlyos őszi-téli betegségek és járványok.
- Jutka lelki üdvéért.
- Egy fiatal édesapáért, aki egy hónapos kóma után emlékezetkiesésben szenved. Gyógyulásáért és családjáért kérek szépen imát.
- Hogy férjem pályázatát elfogadják, és minden Isten akarata szerint történjen.
- Barátaink meglátogatását már többször el kellett halasztanunk, betegség és egyéb okok miatt. November 7-én szeretnénk hozzájuk elmenni. Kérem imáitokat, hogy sikerüljön és ne jöjjön semmi közbe. Köszönöm!
- Gábor lelki üdvéért és családjáért.
- Hogy kisfiam ne legyen beteg, és időben megkaphassa a szükséges oltásokat.
- Annáért, hogy kapjon neki való munkát.
- Hogy a férjem teljesen megszabaduljon az alkoholtól való függésétől.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Gábor megtéréséért.
- Miklós megtéréséért.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy barátnőnkért, hogy szembe tudjon az élében lévő rosszakkal nézni és Isten adjon erőt és bátorságot neki ahhoz, hogy tudjon a férjének segíteni.
- Két barátnőnkért, hogy ne szakadjanak el Istentől, hanem visszatérjenek Hozzá és Rá bízzák az életüket.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy ne ragaszkodjak gyerekes biztonságérzésekhez, hanem teljes mértékben Istenre bízzam magam és mindig Ő felé fordulva és az Ő számára nyitottan éljek.
- Hogy Ildikó és Jan mindig kitartsanak egymás mellett és szeretetben éljék le az életüket.
- Hogy egy barátnőnk és a családja megszabaduljon minden olyan negatív szellemi hatástól, amit az okozhatott, hogy otthon szült, olyan emberek közreműködésével, akik new age elkötelezettségűek.
- Hogy Mama a hátralévő idejében megtalálja Istent.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen. S addig is amíg meg nem tér, korlátozza őt Isten a rosszban.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Gyurinak sikerüljön januárra megszereznie a diplomáját.
- Hogy Péternek rendeződjenek a magánéleti és munkahelyi problémái.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Marikáért és Andrásért, hogy meg tudjanak bocsátani egymásnak és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy apám és anyám megtérjenek mielőtt meghalnak.
- Hogy egy fiatal lánynak sikerüljön megoldani a kapcsolati és hivatásbeli problémáit.
- Hogy a Kálvária erdő sorsa jól rendeződjön.
- Hogy ne legyen semmilyen nagy kiadásunk.
- Hogy le tudjak fogyni.
- Hogy tudjak pénzt keresni.
- Hogy Bandiék el tudják érni, hogy nyereséges legyen a vállalkozásuk és Isten mentse meg őket minden bajtól, ami a vállalkozáson keresztül érhetné őket.
- Hogy Isten erősítsen meg minket a hitben és minden nehézség ellenére tudjunk Benne bízni és rá merjük teljesen bízni magunkat.
- Hogy Isten gyógyítsa meg Palit, aki rákos lett vagy adja meg, hogy jól fel tudjon készülni a halálra. Kérjük, hogy akár meggyógyul akár meghal, ez a betegség vigye el őt oda, hogy megtérjen.
- Hogy utol tudjuk érni magunkat a munkáinkban.
- Hogy Tamás és Zsuzsa visszatérjenek Istenhez és meg tudják újítani a házasságukat.
- Hogy Mária és Beáta megtérjenek és addig is amíg ez meg nem történik, Isten korlátozza őket a rosszban.
- Tibornak - aki rákos - kérünk a betegségében minden segítséget és ha Isten magához akarja venni, azt hogy jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy a belső problémáimat át tudjam adni Istennek és így azok valóban megoldódjanak.
- Hogy Emi élete rendeződjön.
- Hogy a növényeink legyőzzék a verticillium fertőzést.
- Hogy a macskák ne tudjanak kárt tenni a kertünkben lévő mókusokban.
- Hogy a megrendelők minél gyorsabban kifizesse Tamásnak a munkáit.
- Hogy utolérjem magam a kerti munkában és meg tudjam a nehéz munkákat is gyorsan csinálni.
- Hogy Tamás időre meg tudja csinálni a spanyol emblémáskönyv kiadását.
- Nóráért és Andrásért, hogy igazán megtalálják Istent és az Ő szeretetével meg tudják újítani a kapcsolatukat.
- Hogy a fontos dolgokkal tudjunk foglalkozni.
- Juditért, hogy fel tudjon épülni a válás okozta sebekből.
- Hogy a homeopátiáról készített bejegyzést sokan elolvassák és így megértvén, hogy mi, elutasítsák azt.
- Hogy Misi meggyónjon és visszatérjen az Egyházba.
- Hogy az autónknak, ne legyen semmi baja, amíg meg nem tudjuk javíttatni a hibáját.
- Hogy Balázs megtérjen mielőtt meghal.
- Hogy Musza macskánknak, akit kiengedtünk, ne legyen semmi baja és ő se csináljon semmi bajt.
- Hogy jól el tudjon indulni Sanyiék élete Amerikában.
- Hogy Kati meg tudjon bocsátani az anyjának és meg tudja csinálni a saját önálló életét.
- Hogy Juli ne jöjjön haza felelőtlenül, hanem megcsinálja kint a diplomáját és ott keressen magának állást is. Hogy találjon egy hozzá való fiút, aki szereti és nem visszahúzza, hanem emeli. Köszönöm.
- Hogy az átültetett növények- különösen a két Sorbus - meggyökeresedjenek és szép, erős növényekké fejlődjenek.
- Hogy András kivizsgáltassa a panaszait és tudjanak neki segíteni az orvosok.
- Hogy Kingáék ki tudjanak menni Angliába és addig is jól viseljék annak a nehézségeit, hogy külön van a család.
- Hogy a vejem elmenjen gyónni.
- Hogy Lacit mindenkor segítse és védelmezze meg Isten abban a nehéz feladatban, amit vállalt.
- Hogy Isten segítse meg Ágit, akit a második babájukat várva elhagyott a férje.

2009. október 25., vasárnap

TELJES BÚCSÚ A JÖVŐ HÉTEN

I.
Mostanában nem népszerű a búcsú.

Egy olyan világban ahol Észak-Amerika és Nyugat-Európa jómódú rétegei egy egészen kicsit sem hajlandóak mérsékelni eszelős és önpusztító fogyasztásukat azért, hogy segítsenek azokon a milliókon, akik a legelemibb javakhoz sem jutnak hozzá, az ember ne várja, hogy a szolidaritás népszerű lesz.

A búcsú pedig nem más, mint szolidaritás.

Isten ránk, a földön élőkre, vagy azzal a szép kifejezéssel, amit úgy szeretek, a küzdő Egyházra bízta a szenvedő Egyházat vagyis a tisztítótűzben szenvedő lelkeket. Ők nem tudják a saját szenvedéseiket csökkenteni. Azt mi tehetjük meg.

Persze a tisztítótüzet sem kell feltétlenül a 19. századi népszerű olajnyomatok mintájára elképzelni. Talán jobb egyáltalán nem elképzelni.

Elég azt világosan látni, hogy az emberek többsége halála pillanatában nincs abban az állapotban, hogy közvetlenül beléphessen a Szentháromságos Isten szeretetközösségébe. Ehhez sokat kell tisztulnia. Ez pedig fájdalmas.

Isten rengeteg féle segítséget ad nekünk ahhoz, hogy eljussunk a Vele való szeretetközösségbe. Azt a tisztuló lelket, aki elnyeri a búcsút, Isten azonnal eljuttatja a tisztaságnak abba az állapotba, hogy beléphet a Szentháromság közösségébe.

Nem érdemes azzal az eleve megoldhatatlan problémával birkózni, hogy amit mi itt időnek hívunk, az ott micsoda. Pontosan elég azt látni, hogy van egy eszköz a kezünkben, amivel valakinek a szenvedését csökkenthetjük vagy megszüntethetjük.

S ettől kezdve csak az a kérdés, fontos-e számunkra, hogy mások szenvedését csökkentsük vagy megszüntessük.

II.
"A teljes búcsú elnyeréséhez el kell végezni a búcsúval ellátott cselekményt, és teljesíteni kell három föltételt: szentgyónás, szentáldozás és imádság a Szentatya szándékára. Ezenfelül szükséges, hogy ki legyen zárva minden bűnös ragaszkodás, beleértve a bocsánatos bűnöket is. " (Indulgentiarum Doctrina)

November 2-án a "búcsúval ellátot cselekmény" egy templom vagy kápolna meglátogatása és ott egy Miatyánk és egy Hiszekegy elimádkozása, november 1. és 8. között pedig egy temető meglátogatása. Tehát ha ezt megtesszük és teljesítjük még a fenti három feltételt (egy gyónás húsz napig érvényes ebből a szempontból), teljes búcsút nyerhetünk.

2-án kizárólag a halottak javára 1. és 8. között talán a saját javunkra is, de a halottak javára biztosan, amelyet felajánlhatunk konkrét meghaltak számára is, de rábízhatjuk Istenre is, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkek közül kinek a javára használja az általunk szerzett búcsút.

Ha az ember most minden búcsúnyerési lehetőséggel él, akkor összesen 9 búcsút szerezhet és ajánlhat fel a tisztítótűzben szenvedő lelkek javára.

Mivel ilyen csekélységgel hatalmas segítséget tudunk adni a szenvedő Egyház tagjai számára, kérek minden katolikus olvasót, hogy ezen a héten éljen ezzel a lehetőséggel, szerezzen minél több búcsút és ajánlja fel a környezetében meghaltak vagy általában a tisztítótűzben szenvedők javára.

Ha valaki többet szeretne tudni a búcsúról:

VI. Pál pápa Indulgentiarum Doctrina kezdetû apostoli konstitúciója, a búcsú ma érvényes szabályzata.

Ezenkívül nagyon jó összefoglalást lehet találni a Wikipédiában is a búcsúról.

A kertünk felső részét hosszan szemétdombként használták a környékbeliek, így minden erőfeszítésünk ellenére a mai napig újra és újra üvegcserepekre, rozsdás vasakra és mindenféle egyéb szemétre bukkanunk.

Tegnap olyan kellemes idő volt, hogy az első reggeli rózsafüzéremet is a kertben tudtam elmondani. Iszogattam közben a teámat és a mellettem lévő virágot nézegettem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy közvetlenül a tövénél egy tizenöt centi hosszú, vastag és teljesen rozsdás drót áll ki a földből.

Ezeket a virágokat néhány napja már szinte teljes sötétben ültettem. Mivel jól bejáratott módszerem van az ültetésre - ásóval meglazítom a talajt, a kezemmel határozott mozdulatokkal kimélyítem, beteszem a növényt és a kezemmel erőteljesen lenyomkodom a földet - nem zavart, hogy nem láttam jól.

Most azonban teljesen megrémültem. A rozsdás drót úgy helyezkedett el, hogy ültetés közben minden mozdulatnál bele kellett volna vágjam a tenyeremet. Milyen jó, hogy vannak, akik a sötétben is látnak ...

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben elmondanak egy imát az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Visszajelzett kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Ezennel kihúzom a bokám és lábam dagadását a listáról!!! Már azt hittem ezzel kell élnem, nemcsak kellemetlen és nehéz érzés volt, de nagyon csúnya is. Hétfő óta - már akkor is szerettem volna írni, de én kishitű még vártam - fokozatosan megszűnt a boka és lábdagadásom. Deo gratias! Nagyon köszönöm mindenkinek aki imádkozik a szánédkokra , kérésekért!

- Magda jobban van, decemberben lesz még egy vizsgálata, imádkozzunk, hogy meggyógyuljon - addig! Köszönöm.

-Köszönöm az imáitokat, a lábfájásom szinte teljesen megszűnt, tudok járni. Hála legyen Istennek!

Imaszándékok 2009. október 26 - november 1.
:

Sos kérés:
október 27:
- Kérlek imádkozzatok barátnőm nagymamájáért, mert mellhártyagyulladása van és ismerősöm papájáért, mert daganatot találtak a beleiben. Köszönöm.
- Barátnőm holnapi sikeres műtétjéért és teljes gyógyulásáért. Köszönöm.
- Anyosóm és Gyuri bácsi agyvérzést kaptak az éjjel. Délután a szomszédunk unokája balesetet szenvedett. Gyógyulásukért kérnék imát. Köszönöm.
október 28.:
- Kérek szépen sürgős imát, hogy fiamat elhagyja az ellenségesség velem, az otthonával, a családdal kapcsolatban. Köszönöm.
október 30.:
- Egy krízisben lévő házaspárért kérek imát. Köszönöm.

- Két szenvedélybeteg családtag teljes gyógyulásáért.
- Endréért, aki kiment Angliába dolgozni, hogy továbbra is minden rendben legyen és beváljanak a számításai.
- Ilonkáért, hogy a lelki problémáiban segítse meg őt Isten.
- Hogy a városba való visszaköltözésünk sikerrel járjon- a család életét segítse és jobbítsa. Ehhez sikerüljön felújítani a lakást amit vettünk és el tudjunk adni egy másik lakást, ami mindehhez még szükséges lenne.
- Dodóért, aki most ősszel kezdte a középiskolás életét, hogy megtalálja helyét az iskolában, és hogy segítséget kapjon az iskolában is, hogy megbékélhessen magával és megtalálja a saját értékeit, és jól érezze magát a bőrében. És Dodó testvéreiért is, hogy erőt és kitartást kapjanak erre a tanévre az egyetemen, az érettségi előtt állva, és kamasz fiúként a középiskolában.
- Tányáékért hogy végig tudják gondolni és el tudják tervezni az életüket, hogy a három gyerekük is egészségesebb és nyugodtabb legyen.
- Hogy fiam és én megszabaduljunk az ellenségeskedéstől, veszekedéstől, széthúzástól.
- Dóriért hogy egészséges, jó étvágya legyen és válogatás nélkül tudjon enni, napközben is, és ha nem nógatja senki akkor is. Hogy fizikailag megerősödjön és elmúljon a gyomorfájása.
- Hogy kitartsak böjtben és imában, és az imakilencedeket végig tudjam csinálni.
- Kérek imát, hogy Isten megmutassa az utat vagy a lehetőséget amely által 630.000 FT tartozást valahogyan rendezni tudnék.
- Kislányomért, hogy a tanító néni elfogadja őt, és az elutasítás ami körülveszi megszűnjön körülötte.
- Hogy kitartsunk lakás felújításban.
- Kérek erőt Istentől a sok feladathoz, munkához ami esténként és hétégén odahaza vár rám, hogy ne folyjon el az időm és egy kis vidámságra is maradjon energia.
- Fiamért hogy képes és hajlandó legyen időre bejárni az iskolába és az előkészítőkre és rendesen ellássa a feladatait.
- Anna nagymamáért, hogy Isten megáldja a kapcsolatát velünk, és minden szándékát irányunkban.
- Dodó, a háromgyerekes anyuka, rákos, több metastazisa van. Kérjük neki Isten segítségét.
- Dóri, négy gyermekes édesanya, májban és tüdőben több áttéte van. Az egész család hitben megrendült. Kérjük Isten segítse meg őket.
- Vikiért, akinek agysorvadása van. A gyógyulásáért kérek imát.
- Balázsért, hogy meg tudja írni a PhD. dolgozatát és meg tudja védeni.
- Balázs születendő kisgyermekéért, hogy ne legyen semmilyen veleszületett rendellenessége.
- Kérem Isten irgalmát, hogy megszabaduljunk minden családi és egyéni átoktól, ami miatt anyagi katasztrófában élünk.
- Kérem a kegyelmet és áldást Emesére, hogy gyereke lehessen.
- Kérem a kegyelmet, hogy találjak állást 2-3 évre munkahelyet Montrealban, ahol megbecsülnek.
- Dodó, a háromgyerekes anyuka, rákos, több metastazisa van. Kérjük neki Isten segítségét.
- Dóri, négy gyermekes édesanya, májban és tüdőben több áttéte van. Az egész család hitben megrendült. Kérjük Isten segítse meg őket.
- Vikiért, akinek agysorvadása van. A gyógyulásáért kérek imát.
- Balázsért, hogy meg tudja írni a PhD. dolgozatát és meg tudja védeni.
- Balázs születendő kisgyermekéért, hogy ne legyen semmilyen veleszületett rendellenessége.
- Kérem Isten irgalmát, hogy megszabaduljunk minden családi és egyéni átoktól, ami miatt anyagi katasztrófában élünk.
- Kérem a kegyelmet és áldást Emesére, hogy gyereke lehessen.
- Kérem a kegyelmet, hogy találjak állást 2-3 évre munkahelyet Montrealban, ahol megbecsülnek.
- Kérek szépen imát egy háromgyerekes vak anyukáért, segítsen rajta a kemoterápia.
- Egy többször elvetélt lányért kérek szépen imát, hogy ezt a babáját egészségben ki tudja hordani és világra hozni.
- Kérek szépen imát, hogy kisbabám testi-lelki egészségben fejlődhessen és a megfelelő időben, jól szülessen meg. Hogy jó szülők lehessünk.
- Hogy jól döntsek a tanulmányaim folytatását illetően. Jól tudjam az időmet beosztani és ne stresszeljek annyit.
- Hogy férjem egészséges és boldog legyen és a munkájában is sikereket érjen el.
Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy pajzsmirigy problémám gyorsan, tünetmentesen meggyógyuljon és tökéletesen egészséges legyek.
- Kérem imáitokat, hogy új munkahelyemen helyt tudjak állni, a főnököm és minden érintett megelégedésére.
- Kérem imáitokat, hogy megtaláljuk a számunkra legmegfelelőbb ingatlant a legmegfelelőbb áron és az adásvételt minden érintett elősegítse, hogy az problémamentesen, gyorsan lezajlódjon. Nagyon köszönöm.
- Egy idős néniért kérek imát, hogy izületi és hasi fájdalmai csökkenjenek. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat Árminért, egy lélegeztetőgépre kapcsolt kisfiú gyógyulásáért. Köszönöm
- Kérem imáitokat, hogy Répáshután felépüljön a katolikus templom. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy kolléganőm rátaláljon a párjára, összeházasodjanak és családot alapítsanak. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy Édesanyám nyitottabb legyen, többet mozogjon és érdeklődőbb legyen. Köszönöm.
- Szeretném, ha végre a helyükre kerülnének a dolgok a fejemben és a szívemben, és, hogy ne nekem kelljen kimondanom olyan dolgokat, amiket nem nekem kéne kimondani.
Az 5 évvel ezelőtt ellopott igazolványaimmal visszaélők miatt még mindig engem zaklatnak a " hitelezők".Segítségre van szükségem, mert én nem tudom leállítani.
- Hogy tudjam szeretni az ellenségeimet és tudjak imádkozni értük, akik "üldöznek".
- Hogy ne féljek és múljanak el a fóbiáim az autóvezetéssel kapcsolatosan
- Hogy legyen végre hívő testvérekből álló közösségem, ahová tartozhatnék.
- Hogy édesanya testileg-lelkileg erősödjön meg,hogy akarjon aktív életet élni.A 10 napos infúzió-kúra jól sikerüljön, abban is erősődjön.
-Stefike az elszenvedett balesetbeli traumáját gyógyítsa meg az Úr.Ann-Marie akarjon és tudjon dolgozni az apjánál, gyógyuljanak a lelki sebei.
- Hogy Isten gyógyítsa meg a bátyámat, szabadítsa meg a félelemeitől és tudja rendezni a kapcsolatát az élettársával és a lányaival.Különösen Ann-MArievel tudjon beszélni, hogy a rossz útról letérítse őt.
- Hogy a még nem hívő rokonaim, ismerőseim térjenek meg.
- Ákosért és a fiaiért, hogy ismerjék meg az Urat, fogadják el a Megváltójukat és rendeződjön a kapcsolatuk egymással is.
-Isten minden érintett felé őszinte, szívbéli megbocsátást adjon.
- Katica barátnőm lelki sebei gyógyulásáért, az édesanyja testi-lelki megerősödéséért, megtéréséért, a keresztfia buddhizmusból való szabadulásáért.
- Júlia rákból való teljes meggyógyulásáért,és a fiai lelkiállapotának javulásáért,hitéért az Úrban.
- A rákban elhunyt Jancsi családtagjai lelki megerősödéséért.
- Éva a látott és átélt baleset miatti lelki traumából való teljes gyógyulásáért.
- Egy ortodox fiúért.
- A falunkban az alkoholistáknak szabadulást és gyógyulást kérek, továbbá megtéréseket: Janka, Borika, a szomszédaink,Gyuri és a többiek.Aniért,Misiért mert nagyon rossz állapotba kerültek.
- Erika, az anyukája és a családjuk megtéréséért,munkáért,a mama állapotának javulásáért, a megfelelő orvos és kezelés megtalálásáért.
- Miklóst gyógyítsa meg Isten a leukémiából és tudja a családjával a kapcsolatát rendezni.
- Csillu barátnőmnek igazi társért.
- Erzsike nénit a négyéve tartó mély gyászából és a depressziójából akarjon meggyógyulni és akarjon élni.
- Józsi tudjon megtérni és Isten hozza ki a depresszióból és legyenek végre barátai.
- Jázmina, Mary, Eugénia megtéréséért és a gyermekeikért, családjaikért.
- Magdika teljes testi-lelki gyógyulásáért és hogy szeretetteljes családi kapcsolata alakuljon ki.
- Kati barátnőm kapjon munkát, és legyen Isten szerinti párkapcsolata.
- Nóra barátnőm az Urat fogadja el egyedül, hogy ki tudjon jönni az ezotériából, okkultizmusból és hamis vallásokból.A balesetéből gyorsan gyógyuljon fel, legyen Isten szerinti segítsége és a kiállítását áldja meg az Úr gazdagon.
- Karcsi részére megfelelő orvos és terápia,testi -lelki gyógyulásáért,hitért az Úrban, megtérésért, családi kapcsolatai rendeződéséért.
- Azért az asszonyért, aki nagy lelki krízisen megy át, nem találja a helyét, hogy Isten adjon mellé valakit, akivel beszélhet a problémájáról és kapjon szeretetet.
- Kérnék imát édesanyámért, a testvéremért, Magdikáért hogy az Úr óvja meg és őrizze meg őket a nehéz frontokkal teli időjárási hatásoktól, legyen rendben a vérnyomásuk, a pulzusuk és minden ami érintve lehet. Köszönöm. Ámen.
-A vidéki házunk vevője október 30-ig fizesse ki a teljes vételárat, hogy a banki adósságot mi is törleszteni tudjuk
-Ildikó okkultizmusból való szabadulásáért és megtéréséért.
-A szabómester rákból való teljes gyógyulásáért, hitre jutásért és a lelki sebei gyógyulásáért,az Úr szeretetéért könyörgöm.
-Piroska megtéréséért, testi-lelki gyógyulásáért, gyermekáldásért.
- Egy egyedül élő idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Rokonai ne éljenek vissza a helyzetével; tudjon jól dönteni.
- Hogy Andris és Ricsi megtérjenek, és értelmes életet tudjanak élni.
- Négy gyermekes sógoromékért, hogy megtérjenek, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit, szakítani tudjanak a homeopátiával és ne kerüljenek a New Age befolyása alá!
- A baráti körünkben többi fiatal házaspár is van, akik gyermeket szeretnének, egyelőre sikertelenül. Imádkozzunk értük, hogy legyenek gyermekeik. Köszönöm!
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi szakítani tudjanak elanyagiasodott életükkel, s észrevegyék az élet igazi értékeit.
- Zsoltért, hogy élete rendeződjön, és megtalálja a helyes utat.
- Zsuzsiért, hogy tovább tudja építeni az új életét, és boldog legyen.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Márkért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy a kertünkben lévő dísz- és haszonnövények egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Tamásért, hogy mostoha anyja ne tegye tönkre az életét. Találjon társat és boldog családban éljen.
- Férjem bátyjáért és családjáért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől; testi és lelki biztonságban fel tudjuk őket nevelni.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Családunk lelki békéjéért, aggodalmaktól mentes nyugalmáért.
- Egyedül élő apósomért, hogy jól döntsön az életét érintő fontosabb kérdésekben.
- Nagyobb türelemért; optimizmusért.
- Keresztmamám boldog időskoráért.
- Hogy mindig jó szívvel teljesíteni tudjam azt a szolgálatot, amit vállaltam.
- Hogy örökmozgó pici gyerekeim testi épségére jobban tudjak figyelni, ne fáradjak el, és mindig „résen legyek”.
- Egy idős házaspár lelki nyugalmáért.
- Zsoltért, Péterért és Dénesért, hogy ne zárkózzanak el a gyermekáldás elől.
- Egyik szomszédunk árulja a házát. Azért kérek imát, hogy ha lehet, jó szomszédokat kapjunk.
- Lelki beteg szomszédaim gyógyulásáért kérek szépen imát.
- Szilvi ezotériától való szabadulásáért.
- Egy idős, beteg, egyedül élő néniért.
- Hogy anyukám lábára és kezére ne térjen vissza a bőrbetegség. Ha időközönként mégis visszatér, hamar gyógyuljon meg.
- Egy erdélyi testvérpár boldogulásáért, nyugodt és boldog életéért.
- Hogy kisfiam nyugodtan átaludja az éjszakákat.
- Testvéremért, hogy a veséi jól működjenek, az arca pedig gyógyuljon meg.
- Hogy kislányomnak legyenek hozzá illő barátai.
- Egy daganatos beteg ismerősöm gyógyulásáért és családja lelki megerősödéséért kérek szépen imát.
- Timiért, hogy megtalálja a társát.
- Egy ismerősömért, akit két gyerekkel otthagyott a férje. Mindannyiukért kérek szépen imát.
- Egy ötéves kislányért, aki nyár eleji mandulaműtétje óta egy szót sem beszél. Gyógyulásáért és szülei lelki erejéért kérek szépen imát.
- Hogy elkerüljék családomat a súlyos őszi-téli betegségek és járványok.
- Jutka lelki üdvéért.
- Egy fiatal édesapáért, aki egy hónapos kóma után emlékezetkiesésben szenved. Gyógyulásáért és családjáért kérek szépen imát.
- Hogy családom tagjai gyorsan meggyógyuljanak a felső légúti fertőzésből, és jövő héten minden feladatunkat el tudjuk végezni.
- Hogy kisfiam szeméről eltűnjön a gyulladás.
- Hogy férjem pályázatát elfogadják.