2008. augusztus 23., szombat

A Garden, az Angol Királyi Kertészeti Társaság lapja - egy kis békebeli Európa - a hónap elején szokott mindig megérkezni.

Most már tizenötödike is elmúlt, de még sehol semmi. Attól tartottam, hogy a hónap elején a postás egy levelünkkel együtt bedobta a falu másik végén egy rossz címre. Reménykedtem, hogy hátha mégse és csak útközben lett valami baja. Ahelyett azonban, hogy elmerültem volna a lehetőségek fontolgatásában, kedden reggel Tamással azért is imádkoztunk, hogy a Garden megjöjjön.

Szerda délután ott volt a szokott helyén.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t a 06-70-379-66-02 telefonszámra. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Ima az Egyházért

Az egyházat hatalmas támadások érik, amelyek szétzilálásunkra és meggyengítésünkre törekszenek. Ezért rendszeres imát és böjtöt vállalunk az Egyház megerősödéséért, Jézus tanítása szerint, aki azt mondta, hogy a gonosz „csak imára és böjtre” távozik el (Mk 9,29). A medjugorjei üzenetiben pedig Mária külön is kéri ezt tőlünk.

Minden nap elmondunk egy tized rózsafüzért, és ezt valamint a – Mária ismétlődő kérésére – megtartott szerdai böjtöt az Egyházért, s ezen belül különösen a saját egyházközségünkért, közösségünkért és plébánosunkért ajánljuk fel.

Kérünk mindenkit, hogy amennyire ereje és egészségi állapota engedi, csatlakozzon hozzánk!

Tamás és Kata

Teljesített kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Köszönöm az imákat édesanyámért, épségben hazaért!

- Köszönöm a imáitokat! Én jól vagyok, viszont a menyasszonyomért, az ő gyúgyulásáért és egészségéért további imákat szeretnék kérni. Köszönöm.

Imaszándékok 2008 augusztus 25 - 31.:

Sos kérések
augusztus 25.:
- Férjem édesanyja ma hajnalban meghalt. Kérlek titeket, imádkozzatok a lelki üdvéért. Köszönöm szépen.
augusztus 27.:
- Egy balesetet szenvedett fiatalemberért, akit ma műtöttek. Köszönöm

- Kérjük Szent Pio atyát: imáinkra figyelve, velünk együtt ő is járjon közbe nagy tisztelőjéért, Eszterért, hogy sokféle betegségének lehetséges szövődményei kerüljék el őt. És merjük kérni gyógyulását. „... mert Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk. 1,57) Köszönöm.
- Imádkozzunk Tamás unokámért, hogy ne térjen vissza az allergiája, tudjon tanulni, és szünjön a feszültsége, hogy a hó vége felé le tudja tenni az államvizsgáit.
- Unokám megtéréséért.
- Dédikém megkereszteléséért és gyógyulásáért.
- Két szenvedélybeteg családtag gyógyulásáért.
- Egy édesapáért és nagyfiáért, hogy rendeződjön az életük.
- Türelemért, legyen türelmem beteg unokámhoz. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya, akinek munkahelyét felszámolták és önhibáján kívül megszünt a munkaviszonya, találjon olyan képességeinek megfelelő állást, amiből ki tudja fizetni számláit és megfelelő szintű megélhetést tud biztosítani családja számára. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy súlyosan beteg osztrák barátom felgyógyuljon. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy elnyerjem a kínálkozó állást egy taksonyi gyártó cégnél. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy párom által az elvégzett munkája után benyújtott számlákat, melyek jogosságát a vevő sem vonja kétségbe, a társaság augusztus 28-ig fizesse ki. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy az augusztus 26-i állásinterjúm jól sikerüljön és elnyerjem a kinálkozó állást. Köszönöm.
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Gondviselő Atyánk vigyázzon rá.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Két házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- János bácsi lelki üdvéért kérek szépen imát, valamint családja lelki békéjéért és megtérésükért.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsuzsiért és Zsoltért, hogy életük rendeződjön, és megtalálják a helyes utat.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Egy fiatal házaspárért, hogy sikeresen le tudják bonyolítani a lakásvásárlásukat, ne csapják be őket és ne fussanak bele semmilyen szélhámosságba.
- Tamásért és Márkért, hogy találjanak igaz társat és boldog családban élhessenek.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink szépen beálljanak és egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Férjemért, hogy Isten segítse őt az új munkahelyi feladatainak elvégzésében.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Hogy sikeresen le tudjuk bonyolítani hitelünk előtörlesztését.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy Karácsonykor elhunyt tíz éves kislány lelki üdvéért és családjának lelki békéjéért és erejéért kérek szépen imát.
- Egy rákos beteg barátom műtét utáni testi-lelki felépüléséért kérek szépen imát.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem szüleiért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy zöldségeskertünk növényei egészségesen fejlődjenek; gyümölcsfáink is szépen teremjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Két volt tanítványomért, hogy munkahelyükön helyt tudjanak állni és örömmel végezzék feladataikat.
- Egy nem túl vallásos családért, akik egyházi iskolába akarják beíratni a gyermeküket. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Elhunyt ismerősöm lelki üdvéért, valamint beteg szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát!
- Hogy tanítványom és családja rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Kérlek Titeket imádkozzatok azért, hogy beteg édesanyámmal minden Isten akarata szerint történjen. Családunk lelki békéjéért és erejéért is kérem szépen imáitokat.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől.
- Hogy legyen elég tanítványom.
- Hogy sikerüljön a munkakör váltás, ha ez Isten akarata.
-Hogy jól át tudjam adni Istennek a bajainkat.
- Kérek imát Dávidért, Enikőért és nagymamáért akik egy helytelen - bár számukra gyümölcsöző - gyakorlat rabjai, hogy az Úr elküldje az Ő világosságát és szabadítását az életükbe.
- Hogy édesanyám komplikáció nélkül talpra álljon és legyen türelme és kitartása a lábadozás alatt is a megpróbáltatásokhoz.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan ki tudjunk evickélni. Köszönöm a segítséget.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy rosszindulatú szomszédunk rágalmazási akciójának Isten kegyelmével vége legyen, és fény derüljön az igazságra.
Kérünk szépen imákat Márk és a leendő tanitó nénije számára, hogy kölcsönösen el tudják fogadni egymást és Márknak könnyű legyen a beilleszkedés az osztályba. Köszönjük.
- Az Úr adjon kegyelmeket egy házasságra készülő katolikus lánynak, hogy a szentségi házasságot válassza. Köszönjük az imákat.
- Hogy Ferinek és Mónikának legyen gyereke.
- Ha Isten jónak tartja, küldjön nekem pácienseket.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Isten ezután is szorítsa vissza az egyre erősödő zajszennyezést (motorozás, hangos zene, másokra tekintettel nem lévő bulizás, stb.) itt nálunk és Toniéknál is.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Tamás megtéréséért.
- Egy barátnőnkért, hogy ne szakadjon el Istentől, hanem visszatérjen Hozzá és Rá bízza az életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy a kerti munkákat továbbra is meg tudjam úgy csinálni, hogy a többi munkámra is jusson időm és ezekben jól előre tudja haladni.
- Tibor szabadulásáért és megtéréséért.
- Tibornak, aki rákos beteg lett, kérünk a testi bajaiban minden segítséget és azt, hogy ha Isten jónak látja, gyógyítsa meg, s ha nem, akkor jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak.
- Hogy Mama a hátralévő idejében egyre közelebbi kapcsolatba kerüljön Istennel és az életét neki teljesen átadva békében tudjon meghalni.
- Hogy Tamás igazán rátaláljon Istenre és mély kapcsolatba kerüljön Vele.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy közösen meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat, s hogy a házukkal kapcsolatos gondjaikat meg tudják oldani.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen.
- Krisztáért, akit rákkal műtöttek. S kérjük azt is, hogy ő és a családja ne csak formális keresztények legyenek, hanem legalább ez a nehéz helyzet segítse őket abban, hogy megtalálják a kapcsolatot Istennel.
- A nemrégen műtött rákos beteg továbbra is jól gyógyuljon, hogy Isten erősítse meg testileg - lelkileg.
- Hogy Ildikó megtérjen.
- Hogy a munkáinkban utól tudjuk érni magunkat.
- Hogy a kutyáink meggyógyuljanak és Burkus továbbra is jól reagáljon az allergia elleni gyógyszerre.
- Hogy Mari felelős legyen és szedje a gyógyszereit.
- Hogy Ani találjon egy jó gazdát a perzsa mascskájának, akivel nem tud együtt élni.
- Hogy Toniék lakáscseréje jól sikerüljön.
- Hogy Gáborék jól el tudják adni a lakásukat.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy szerdán és pénteken tudjunk böjtölni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.
- Hogy Kati meg találja Istent és meg tudjon bocsátani azoknak, akik rosszat tettek neki és meg tudja újítani az életét. S hogy én ebben a segítségére tudjak lenni.
- Hogy a most rendelt növények minden baj nélkül megérkezzenek és beültetésig jól el tudjam azokat tartani.
- Hogy jól meg tudjam csinálni az ágyunk festését.
- Hogy minél gyorsabban sikerüljön a polcot megcsinálni.
- Hogy egy barátnőnk kapjon lelkierőt és tudjon örülni az életnek.

2008. augusztus 16., szombat

Régóta szeretnék már egy-két belső problémámtól megszabadulni. A múlt héten elkezdtem ezért egy kilencedet. Úgy látom, Isten akar nekem segíteni. A hét abban telt, hogy ez a probléma újra és újra felbukkant. Mintha csak Isten lehetőséget akart volna nekem adni arra, hogy újra és újra szembesüljek vele és így jobban végig tudjam gondolni. Nem épp erre vártam, de ez végül is hatékony módja annak, hogy az ember megszabaduljon egy problémától. Folytatom az imádkozást.

Sürgősségi imaszolgálat

Ez a szolgálat nem csak az imaközösség tagjainak, hanem bárkinek rendelkezésére áll, aki sürgős bajban imát szeretne kérni.

Aki a hét közben valamilyen hirtelen felmerült bajban imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t vagy hívjon fel a 06-70-379-66-02 telefonszámon. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom annak a kb. húsz embernek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha ilyen sürgős esetben értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, küldje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Ima az Egyházért

Az egyházat hatalmas támadások érik, amelyek szétzilálásunkra és meggyengítésünkre törekszenek. Ezért rendszeres imát és böjtöt vállalunk az Egyház megerősödéséért, Jézus tanítása szerint, aki azt mondta, hogy a gonosz „csak imára és böjtre” távozik el (Mk 9,29). A medjugorjei üzenetiben pedig Mária külön is kéri ezt tőlünk.

Minden nap elmondunk egy tized rózsafüzért, és ezt valamint a – Mária ismétlődő kérésére – megtartott szerdai böjtöt az Egyházért, s ezen belül különösen a saját egyházközségünkért, közösségünkért és plébánosunkért ajánljuk fel.

Kérünk mindenkit, hogy amennyire ereje és egészségi állapota engedi, csatlakozzon hozzánk!

Tamás és Kata

Teljesített kérés:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- 84 éves édesanyám csípőműtétje sikerült, igaz kitolták a műtőből a röntgenbe, majd újra műtötték. De most már jól van és járni tanul. Dicsőség és hála Istennek. Nagyon köszönöm az imáitokat.

Szerdán a féltizenegyes misét a Kútvölgyi kápolnában az imaközösség szándékaiért mondták. Minannyiunk nevében nagyon köszönöm. Kata

Imaszándékok 2008 augusztus 18 - 24.:

- Kérjük Szent Pio atyát: imáinkra figyelve, velünk együtt ő is járjon közbe nagy tisztelőjéért, Eszterért, hogy sokféle betegségének lehetséges szövődményei kerüljék el őt. És merjük kérni gyógyulását. „... mert Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk. 1,57) Köszönöm.
- Imádkozzunk Tamás unokámért, hogy ne térjen vissza az allergiája, tudjon tanulni, és szünjön a feszültsége, hogy a hó vége felé le tudja tenni az államvizsgáit.
- Anita megtéréséért.
- Dédunokám megkereszteléséért és gyógyulásáért.
- Lányom gyógyulásáért.
- Két szenvedélybeteg családtag gyógyulásáért.
- Egy édesapáért és nagyfiáért, hogy rendeződjön az életük.
- Türelemért, legyen több türelmem beteg kamasz unokámhoz. Köszönöm.
- Hogy sikerüljön a munkakör váltás, ha Isten is úgy akarja.
-Hogy jól át tudjam adni Istennek a bajainkat.
- Kérek imát Dávidért, Enikőért és nagymamáért akik egy helytelen - bár számukra gyümölcsöző - gyakorlat rabjai, hogy az Úr elküldje az Ő világosságát és szabadítását az életükbe.
- Hogy édesanyám komplikáció nélkül talpra álljon és legyen türelme és kitartása a lábadozás alatt is a megpróbáltatásokhoz.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan ki tudjunk evickélni. Köszönöm a segítséget.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy rosszindulatú szomszédunk rágalmazási akciójának Isten kegyelmével vége legyen, és fény derüljön az igazságra.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya, akinek munkahelyét felszámolták és önhibáján kívül megszünt a munkaviszonya, találjon olyan képességeinek megfelelő állást, amiből ki tudja fizetni számláit és megfelelő szintű megélhetést tud biztosítani családja számára. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy súlyosan beteg osztrák barátom felgyógyuljon. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy elnyerjem a kínálkozó állást egy taksonyi gyártó cégnél. Nagyon köszönöm.
- Kérek szépen imát azért, hogy fiam életgyónást végezzen, szakítson szentségtörő életével, és az Úr meggyógyítsa mindazokat a leki sebeket amelyek őt ide juttatták, hogy mogorva-zárkózottá változott, számítógéptől és egy-két embertől teljesen függővé lett. Köszönöm.
-Visszereim az egész testemben nagyon rossz állapotban vannak, kérek imát a gyógyulásért és gyerekeimért is akik örökölték ezt a hajlamot.
- Kérek imát fiamért, hogy tudjon és akarjon a mindennapi élet elvárásainak megfelelni, és ne romoljon el minden ami jó közöttünk.
- Hogy kislányom immunrendszere megerősödjön, mert így legyőzheti az allergiát.
- Hogy családomban minden kapcsolat az elfogadó szeret alapján működjön.
- Az otthonunkra irányuló gonosz hatás megszűnjön.
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Gondviselő Atyánk vigyázzon rá.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Két házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- János bácsi lelki üdvéért kérek szépen imát, valamint családja lelki békéjéért és megtérésükért.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsuzsiért és Zsoltért, hogy életük rendeződjön, és megtalálják a helyes utat.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Egy fiatal házaspárért, hogy sikeresen le tudják bonyolítani a lakásvásárlásukat, ne csapják be őket és ne fussanak bele semmilyen szélhámosságba.
- Tamásért és Márkért, hogy találjanak igaz társat és boldog családban élhessenek.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink szépen beálljanak és egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Férjemért, hogy Isten segítse őt az új munkahelyi feladatainak elvégzésében.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Hogy sikeresen le tudjuk bonyolítani hitelünk előtörlesztését.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy Karácsonykor elhunyt tíz éves kislány lelki üdvéért és családjának lelki békéjéért és erejéért kérek szépen imát.
- Egy rákos beteg barátom műtét utáni testi-lelki felépüléséért kérek szépen imát.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem szüleiért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy zöldségeskertünk növényei egészségesen fejlődjenek; gyümölcsfáink is szépen teremjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Két volt tanítványomért, hogy munkahelyükön helyt tudjanak állni és örömmel végezzék feladataikat.
- Egy nem túl vallásos családért, akik egyházi iskolába akarják beíratni a gyermeküket. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Elhunyt ismerősöm lelki üdvéért, valamint beteg szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát!
- Hogy tanítványom és családja rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Kérlek Titeket imádkozzatok azért, hogy beteg édesanyámmal minden Isten akarata szerint történjen. Családunk lelki békéjéért és erejéért is kérem szépen imáitokat.
- Hogy ki tudjunk menni külföldre dolgozni, ha ez mindenféle szempontból családunk javát szolgálná.
- Hogy gyerekeinket meg tudjuk óvni a rájuk leselkedő veszélyektől.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Isten ezután is szorítsa vissza az egyre erősödő zajszennyezést (motorozás, hangos zene, másokra tekintettel nem lévő bulizás, stb.) itt nálunk és Toniéknál is.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Tamás megtéréséért.
- Egy barátnőnkért, hogy ne szakadjon el Istentől, hanem visszatérjen Hozzá és Rá bízza az életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy a kerti munkákat továbbra is meg tudjam úgy csinálni, hogy a többi munkámra is jusson időm és ezekben jól előre tudja haladni.
- Tibor szabadulásáért és megtéréséért.
- Tibornak, aki rákos beteg lett, kérünk a testi bajaiban minden segítséget és azt, hogy ha Isten jónak látja, gyógyítsa meg, s ha nem, akkor jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak.
- Hogy Mama a hátralévő idejében egyre közelebbi kapcsolatba kerüljön Istennel és az életét neki teljesen átadva békében tudjon meghalni.
- Hogy Tamás igazán rátaláljon Istenre és mély kapcsolatba kerüljön Vele.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy közösen meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat, s hogy a házukkal kapcsolatos gondjaikat meg tudják oldani.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen.
- Krisztáért, akit rákkal műtöttek. S kérjük azt is, hogy ő és a családja ne csak formális keresztények legyenek, hanem legalább ez a nehéz helyzet segítse őket abban, hogy megtalálják a kapcsolatot Istennel.
- A nemrégen műtött rákos beteg továbbra is jól gyógyuljon, hogy Isten erősítse meg testileg - lelkileg.
- Hogy Ildikó megtérjen.
- Hogy a munkáinkban utól tudjuk érni magunkat.
- Hogy a kutyáink meggyógyuljanak és Burkus továbbra is jól reagáljon az allergia elleni gyógyszerre.
- Hogy Mari felelős legyen és szedje a gyógyszereit.
- Hogy Ani találjon egy jó gazdát a perzsa mascskájának, akivel nem tud együtt élni.
- Hogy Toniék lakáscseréje jól sikerüljön.
- Hogy Gáborék jól el tudják adni a lakásukat.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy szerdán és pénteken tudjunk böjtölni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.

2008. augusztus 9., szombat

Már napok óta nagyon aggódtunk Toni miatt, mert szokásától eltérően semmilyen módon nem adott hírt magáról.

Természetesen minden nap imádkoztunk érte, de péntek reggel úgy éreztem, hogy egy kicsit többet kellene. Ezért külön elmondtam egy irgalmasság rózsafüzért érte és minden imádságomban megemlítettem őt is.

A délután három órás irgalmasság rózsafüzért szokás szerint kint mondtam a kertben. Jórészt azt kértem, hogy Toni megkerüljön és ne legyen semmi baja.

Bemenve Tamás azzal fogadott, hogy Toni jelentkezett. Minden rendben, csak váratlanul beütött nekik egy lakáscsere és ez teljesen felborította most az életüket.

Sürgősségi imaszolgálat

Aki a hét közben valamilyen hirtelen felmerült ügyben imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t vagy hívjon fel a 06-70-379-66-02 telefonszámon. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom azoknak, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért. Ezenkívül ezeket a kéréseket felteszem a honlapra, így ezek mindig szerepelnek az imaközösség heti imaszándékai között is.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, hogy külje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Ima az Egyházért

Az egyházat hatalmas támadások érik, amelyek szétzilálásunkra és meggyengítésünkre törekszenek. Ezért rendszeres imát és böjtöt vállalunk az Egyház megerősödéséért, Jézus tanítása szerint, aki azt mondta, hogy a gonosz „csak imára és böjtre” távozik el (Mk 9,29). A medjugorjei üzenetiben pedig Mária külön is kéri ezt tőlünk.

Minden nap elmondunk egy tized rózsafüzért, és ezt valamint a – Mária ismétlődő kérésére – megtartott szerdai böjtöt az Egyházért, s ezen belül különösen a saját egyházközségünkért, közösségünkért és plébánosunkért ajánljuk fel.

Kérünk mindenkit, hogy amennyire ereje és egészségi állapota engedi, csatlakozzon hozzánk!

Tamás és Kata

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Burkusnak már ötödik hete kitart az enyhébb gyógyszer hatása. Míg nem imádkoztunk érte, ugyanez a gyógyszer csak három hétig hatott. Nagyon köszönjük Istennek a segítséget és mindenkinek az imát.

- Mint a bevezetőből kiderült, Toni előkerült és minden rendben van. Nagyon köszönjük Istennek és mindegyikőtöknek köszönjük az imát.

Imaszándékok 2008 augusztus 11 - 17.:

Sos kérések
augusztus 12.:
- Férjem komoly szakmai kihívás előtt áll. Kérem imáitokat, hogy a lehetőség akkor váljon reálissá, ha az párom elképzelését és családunk egzisztenciális biztonságát jobban szolgálja. Kérek tovább imát sógorom súlyos beteg édesanyjáért. Köszönöm!
augusztus 15.:
- Férjem komplikációmentes, sikeres műtétjéért kérek segítséget! Köszönöm.
augusztus 17.:
- Sürgősségi imát szeretnék kérni, mert elvesztettem teljesen önbizalmamat, nem találom önmagamat és nincsen senkim sem akire támaszkodni lehetne, akivel el lehetne beszélgetni és aki segíteni tudna. Kérem a jó Istent, hogy adja vissza az önbizalmamat és lássak ki végre a káoszból és hogy találjam meg a jó utat, mert nem megy a döntés. Köszönöm.
- Sos imát kérek menyasszonyomért és magamért, mert holnap orvosi vizsgálaton veszünk részt. Adja a jó Isten, hogy ne legyen semmi bajunk és épségben élhessünk tovább.
- Férjem édesanyjának az állapota lassan javul, viszont tüdőgyulladás fenyegeti az állandó fekvés miatt. Kérem imáitokat, hogy elkerülje őt ez a betegség. Köszönöm.

- Kérjük Szent Pio atyát: imáinkra figyelve, velünk együtt ő is járjon közbe nagy tisztelőjéért, Eszterért, hogy sokféle betegségének lehetséges szövődményei kerüljék el őt. És merjük kérni gyógyulását. „... mert Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk. 1,57) Köszönöm.
Anita megtéréséért.
- Dédunokám megkereszteléséért és gyógyulásáért.
- Lányom gyógyulásáért.
- Két szenvedélybeteg családtag gyógyulásáért.
- Egy édesapáért és nagyfiáért, hogy rendeződjön az életük, nyugodjanak bele Isten akaratába. Köszönöm.
- Juliért, Kingáért, nővéremért.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya, akinek munkahelyét felszámolták és önhibáján kívül megszünt a munkaviszonya, találjon olyan képességeinek megfelelő állást, amiből ki tudja fizetni számláit és megfelelő szintű megélhetést tud biztosítani családja számára. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy súlyosan beteg osztrák barátom felgyógyuljon. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy elnyerjem a kínálkozó állást egy taksonyi gyártó cégnél. Nagyon köszönöm.
-Kérek imát Dávidért, Enikőért és nagymamáért akik egy helytelen - bár számukra gyümölcsöző - gyakorlat rabjai, hogy az Úr elküldje az Ő világosságát és szabadítását az életükbe.
- Hogy találjunk megfelelő gazdit a kiskutyának.
- Hogy fiam képes és hajlandó legyen megosztani velem a problémáit és én megfelelően tudjak reagálni.
- Kérek imát fiamért, hogy a haszontalan időtöltés, számítógépezés és jóra való restség helyett céltudatos és Istennek tetsző életre vezérelje az Úr.
-Hogy idős édesanyám műtétje sikerüljön, befogadja a szervezete a protézist és szépen talpra álljon.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan ki tudjunk evickélni. Köszönöm a segítséget.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy rosszindulatú szomszédunk rágalmazási akciójának Isten kegyelmével vége legyen, és fény derüljön az igazságra.
- Kérek szépen imát azért, hogy fiam életgyónást végezzen, szakítson szentségtörő életével, és az Úr meggyógyítsa mindazokat a leki sebeket amelyek őt ide juttatták, hogy mogorva-zárkózottá változott, számítógéptől és egy-két embertől teljesen függővé lett. Köszönöm.
-Visszereim az egész testemben nagyon rossz állapotban vannak, kérek imát a gyógyulásért és gyerekeimért is akik örökölték ezt a hajlamot.
- Kérek imát fiamért, hogy tudjon és akarjon a mindennapi élet elvárásainak megfelelni, és ne romoljon el minden ami jó közöttünk.
- Hogy kislányom immunrendszere megerősödjön, mert így legyőzheti az allergiát.
- Hogy családomban minden kapcsolat az elfogadó szeret alapján működjön.
- Az otthonunkra irányuló gonosz hatás megszűnjön.
- Kérünk szépen imákat Márk és a leendő tanitó nénije számára, hogy kölcsönösen el tudják fogadni egymást és Márknak könnyű legyen a beilleszkedés az osztályba. Köszönjük.
- Az Úr adjon kegyelmeket egy házasságra készülő katolikus lánynak, hogy változtassa meg elhatározását és a református esküvő helyett a szentségi házasságot válassza. Köszönjük az imákat.
- Hogy Ferinek és Mónikának legyen gyereke.
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Gondviselő Atyánk vigyázzon rá.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Két házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- János bácsi lelki üdvéért kérek szépen imát, valamint családja lelki békéjéért és megtérésükért.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsuzsiért és Zsoltért, hogy életük rendeződjön, és megtalálják a helyes utat.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Egy fiatal házaspárért, hogy sikeresen le tudják bonyolítani a lakásvásárlásukat, ne csapják be őket és ne fussanak bele semmilyen szélhámosságba.
- Tamásért és Márkért, hogy találjanak igaz társat és boldog családban élhessenek.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink szépen beálljanak és egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Férjemért, hogy Isten segítse őt az új munkahelyi feladatainak elvégzésében.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Hogy sikeresen le tudjuk bonyolítani hitelünk előtörlesztését.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy Karácsonykor elhunyt tíz éves kislány lelki üdvéért és családjának lelki békéjéért és erejéért kérek szépen imát.
- Egy rákos beteg barátom műtét utáni testi-lelki felépüléséért kérek szépen imát.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem szüleiért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy zöldségeskertünk növényei egészségesen fejlődjenek; gyümölcsfáink is szépen teremjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Két volt tanítványomért, hogy munkahelyükön helyt tudjanak állni és örömmel végezzék feladataikat.
- Egy nem túl vallásos családért, akik egyházi iskolába akarják beíratni a gyermeküket. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Elhunyt ismerősöm lelki üdvéért, valamint beteg szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát!
- Hogy tanítványom és családja rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Kérlek Titeket imádkozzatok azért, hogy édesanyámmal minden Isten akarata szerint történjen. Családunk lelki békéjéért és erejéért is kérem szépen imáitokat.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Isten ezután is szorítsa vissza az egyre erősödő zajszennyezést (motorozás, hangos zene, másokra tekintettel nem lévő bulizás, stb.) itt nálunk és Toniéknál is.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Tamás megtéréséért.
- Egy barátnőnkért, hogy ne szakadjon el Istentől, hanem visszatérjen Hozzá és Rá bízza az életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy a kerti munkákat továbbra is meg tudjam úgy csinálni, hogy a többi munkámra is jusson időm és ezekben jól előre tudja haladni.
- Tibor szabadulásáért és megtéréséért.
- Hogy Isten védelmezzen meg minket az egyre erősebben terjedő ezoterika, new age, keresztényellenes szellemi áramlatok hatásaitól és szorítsa vissza a gonosz működését.
- Tibornak, aki rákos beteg lett, kérünk a testi bajaiban minden segítséget és azt, hogy ha Isten jónak látja, gyógyítsa meg, s ha nem, akkor jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak.
- Hogy Mama a hátralévő idejében egyre közelebbi kapcsolatba kerüljön Istennel és az életét neki teljesen átadva békében tudjon meghalni.
- Hogy Tamás igazán rátaláljon Istenre és mély kapcsolatba kerüljön Vele.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy közösen meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat, s hogy a házukkal kapcsolatos gondjaikat meg tudják oldani.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen.
- Krisztáért, akit rákkal műtöttek. S kérjük azt is, hogy ő és a családja ne csak formális keresztények legyenek, hanem legalább ez a nehéz helyzet segítse őket abban, hogy megtalálják a kapcsolatot Istennel.
- A nemrégen műtött rákos beteg továbbra is jól gyógyuljon, hogy Isten erősítse meg testileg - lelkileg.
- Hogy Ildikó megtérjen.
- Hogy a munkáinkban utól tudjuk érni magunkat.
- Hogy a kutyáink meggyógyuljanak és Burkus továbbra is jól reagáljon az allergia elleni gyógyszerre.
- Hogy Mari felelős legyen és szedje a gyógyszereit.
- Hogy Ani találjon egy jó gazdát a perzsa mascskájának, akivel nem tud együtt élni.
- Hogy Toniék lakáscseréje jól sikerüljön.
- Hogy Gáborék jól el tudják adni a lakásukat.
- Hogy időben időben le tudjunk feküdni és időben fel tudjunk kelni.
- Hogy szerdán és pénteken tudjunk böjtölni.
- Hogy semmilyen rosszra se reagáljak gyűlölettel.
- Hogy sikerüljön eljutni a az összeszedettségre és megőrizni azt.

2008. augusztus 3., vasárnap

Tavaly nagy ajándékokat kaptam a Porcinkula búcsú alkalmából. Az idén nagyon szerettem volna elmenni Szentkútra, hogy méltón megünnepeljük ezt a napot. Tamásnak azonban még mindig rettentően sok dolga van, úgyhogy egy csöppet sem voltam biztos benne, el tudunk jutni oda.

Már hetekkel ezelőtt felajánlottam ez a dolgot Istennek és kértem, hogy legyen úgy ahogy Ő jónak látja.

Pár napja Tamás igen lovagiasan vállalta, hogy a rengeteg munkája ellenére elmegyünk Szentkútra. Megbeszéltük, hogy a reggeli misére megyünk, hogy minél gyorsabban megjárjuk az utat.

Nagyon szép utunk volt odafelé. Időben megérkeztünk. Nem volt reggeli mise. Mindösszesen ketten voltunk az egész búcsújáróhelyen. Tamás eléggé el volt keseredve, de végül is úgy döntöttünk, hogy várunk két órát a misére. Én ezalatt beültem a templomba, ő pedig elsétlált a remetelakokhoz.

Visszaérkezvén lelkesen mesélte, hogy megtalált a fényképezőgépen egy olyan beállítást, aminek a segítségével fantasztikus közeli képeket lehet csinálni. Tényleg, gyönyörű fotókat készített.

A misére végül is összegyűlt annyi ember, hogy tele lett a templom. Előkerlült egy atya, akinél gyónni lehetett. A kántor szépen, érzékenyen játszott és ugyanígy énekelt. A pap szépen misézett, jól prédikált.

Gyönyörű időben indultunk visszafelé. Emelkedett hangulatunkban kitaláltuk, hogy kis utakon jövünk haza. Meseszép volt. Palotáson megtaláltuk a Santos (Szentek) nevű éttermet, ahol csodafinomat ettünk.

Sürgősségi imaszolgálat

Aki a hét közben valamilyen hirtelen felmerült ügyben imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t vagy hívjon fel a 06-70-379-66-02 telefonszámon. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom azoknak, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért. Ezenkívül ezeket a kéréseket felteszem a honlapra, így ezek mindig szerepelnek az imaközösség heti imaszándékai között is.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, hogy külje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Ima az Egyházért

Az egyházat hatalmas támadások érik, amelyek szétzilálásunkra és meggyengítésünkre törekszenek. Ezért rendszeres imát és böjtöt vállalunk az Egyház megerősödéséért, Jézus tanítása szerint, aki azt mondta, hogy a gonosz „csak imára és böjtre” távozik el (Mk 9,29). A medjugorjei üzenetiben pedig Mária külön is kéri ezt tőlünk.

Minden nap elmondunk egy tized rózsafüzért, és ezt valamint a – Mária ismétlődő kérésére – megtartott szerdai böjtöt az Egyházért, s ezen belül különösen a saját egyházközségünkért, közösségünkért és plébánosunkért ajánljuk fel.

Kérünk mindenkit, hogy amennyire ereje és egészségi állapota engedi, csatlakozzon hozzánk!

Tamás és Kata

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Tanítványomnak sikerült a hittan-felvételi. Köszönöm és továbbra és kérem érte imáitokat, hogy erősödjön meg a hitben, és egyre közelebb kerüljön Jézus szeretetéhez.

- Férjem édesanyjánál, aki múlt szombaton agyvérzést kapott, lassú javulás észlelhető. Továbbra is kérem szépen, hogy imádkozzatok gyógyulásáért és családunkért. Köszönöm!

- Újszülött kisfiunknak szépen múlik a sárgasága. Köszönöm az imákat. Úgy érzem, hogy fel tudtunk készülni a kezdeti nehézségekre, szépen össze tudjuk hangolni a gyerekek körüli teendőket és az egyéb munkáinkat, s ez a Ti imáitoknak is köszönhető. Köszönöm szépen!

- Nemrégiben megszületett az a baba, akiért tavasszal imádkoztunk. Hálás köszönet érte!

- Szomszédaink nyaralása nagyon jól sikerült. Fantasztikusan szép napsütéses idejük volt és nagyon jól érezték magukat. Köszönjük.

- Sikerült Mari leszázalékolása. Nagyon köszönjük.

- Pénteken sos kérést kaptunk, hogy egy besárgult újszülött baba jobban legyen és szombatra hazamehessen az anyukájával. Szombaton haza engedték őket. Hálás köszönet Istennek a segítségért és mindenkinek a közbenjárásért.

Imaszándékok 2008 augusztus 4 - 10.:

Sos kérések
augusztus 7.:
- Édesanyám holnap elutazik egy hétre Németországba. Kérlek titeket, imádkozzatok azért, hogy épségben hazajöjjön. Nagyon köszönöm.
augusztus 8.:
- Férjem édesanyjának az állapota súlyosbodott. Kérlek titeket, hogy imádkozzatok, minden Isten akarata szerint történjen. Köszönöm!

- Kérjük Szent Pio atyát: imáinkra figyelve, velünk együtt ő is járjon közbe nagy tisztelőjéért, Eszterért, hogy sokféle betegségének lehetséges szövődményei kerüljék el őt. És merjük kérni gyógyulását. „... mert Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk. 1,57) Köszönöm.
- Karamboloztam az autómmal. A másik autót vezetõ fiatalemberért kérek imát.
- Juliért és Kingáért.
- Munkáink sikeres elvégzéséért.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya, akinek munkahelyét felszámolták és önhibáján kívül megszünt a munkaviszonya, találjon olyan képességeinek megfelelő állást, amiből ki tudja fizetni számláit és megfelelő szintű megélhetést tud biztosítani családja számára. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy súlyosan beteg osztrák barátom felgyógyuljon. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy elnyerjem a kínálkozó állást egy taksonyi gyártó cégnél. Nagyon köszönöm.
- Kérek szépen imát azért, hogy fiam életgyónást végezzen, szakítson szentségtörő életével, és az Úr meggyógyítsa mindazokat a leki sebeket amelyek őt ide juttatták, hogy mogorva-zárkózottá változott, számítógéptől és egy-két embertől teljesen függővé lett. Köszönöm.
-Visszereim az egész testemben nagyon rossz állapotban vannak, kérek imát a gyógyulásért és gyerekeimért is akik örökölték ezt a hajlamot.
- Kérek imát fiamért, hogy tudjon és akarjon a mindennapi élet elvárásainak megfelelni, és ne romoljon el minden ami jó közöttünk.
- Hogy kislányom immunrendszere megerősödjön, mert így legyőzheti az allergiát.
- Hogy családomban minden kapcsolat az elfogadó szeret alapján működjön.
- Az otthonunkra irányuló gonosz hatás megszűnjön.
- Kérek imát Dávidért, Enikőért és nagymamáért akik egy helytelen - bár számukra gyümölcsöző - gyakorlat rabjai, hogy az Úr elküldje az Ő világosságát és szabadítását az életükbe.
- Hogy találjunk megfelelő gazdit a kiskutyának.
-Anna nagymamáért
- Katiért és fiaiért
- Timiért és Tündéért.
- Hogy fiam képes és hajlandó legyen megosztani velem a problémáit és én megfelelően tudjak reagálni.
- Kérek imát fiamért, hogy a haszontalan időtöltés, számítógépezés és jóra való restség helyett céltudatos és Istennek tetsző életre vezérelje az Úr.
-Hogy idős édesanyám műtétje sikerüljön, befogadja a szervezete a protézist és szépen talpra álljon.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan ki tudjunk evickélni. Köszönöm a segítséget.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy rosszindulatú szomszédunk rágalmazási akciójának Isten kegyelmével vége legyen, és fény derüljön az igazságra.
- Kérünk szépen imákat Márk és a leendő tanitó nénije számára, hogy kölcsönösen el tudják fogadni egymást és Márknak könnyű legyen a beilleszkedés az osztályba. Köszönjük.
- Az Úr adjon kegyelmeket egy házasságra készülő katolikus lánynak, hogy változtassa meg elhatározását és a református esküvő helyett a szentségi házasságot válassza. Köszönjük az imákat.
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Gondviselő Atyánk vigyázzon rá.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Két házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- János bácsi lelki üdvéért kérek szépen imát, valamint családja lelki békéjéért és megtérésükért.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsuzsiért és Zsoltért, hogy életük rendeződjön, és megtalálják a helyes utat.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Egy fiatal házaspárért, hogy sikeresen le tudják bonyolítani a lakásvásárlásukat, ne csapják be őket és ne fussanak bele semmilyen szélhámosságba.
- Tamásért és Márkért, hogy találjanak igaz társat és boldog családban élhessenek.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink szépen beálljanak és egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Férjemért, hogy Isten segítse őt az új munkahelyi feladatainak elvégzésében.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Hogy sikeresen le tudjuk bonyolítani hitelünk előtörlesztését.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy Karácsonykor elhunyt tíz éves kislány lelki üdvéért és családjának lelki békéjéért és erejéért kérek szépen imát.
- Egy rákos beteg barátom műtét utáni testi-lelki felépüléséért kérek szépen imát.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem szüleiért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy zöldségeskertünk növényei egészségesen fejlődjenek; gyümölcsfáink is szépen teremjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Két volt tanítványomért, hogy munkahelyükön helyt tudjanak állni és örömmel végezzék feladataikat.
- Egy nem túl vallásos családért, akik egyházi iskolába akarják beíratni a gyermeküket. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Elhunyt ismerősöm lelki üdvéért, valamint beteg szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát!
- Hogy tanítványom és családja rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Kérlek Titeket imádkozzatok azért, hogy édesanyám mihamarabb felgyógyuljon betegségéből, s az elkövetkező hónapok nehézségeit türelemmel viselje.
Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Hogy a függőben lévő CD-kiadványainkat határidőre el tudjuk készíteni.
- Isten ezután is szorítsa vissza az egyre erősödő zajszennyezést (motorozás, hangos zene, másokra tekintettel nem lévő bulizás, stb.) itt nálunk és Toniéknál is.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy nehéz életszakaszban lévő barátnőnknek kérünk segítséget.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Tamás megtéréséért.
- Egy barátnőnkért, hogy ne szakadjon el Istentől, hanem visszatérjen Hozzá és Rá bízza az életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy a kerti munkákat továbbra is meg tudjam úgy csinálni, hogy a többi munkámra is jusson időm és ezekben jól előre tudja haladni.
- Tibor szabadulásáért és megtéréséért.
- Hogy Isten védelmezzen meg minket az egyre erősebben terjedő ezoterika, new age, keresztényellenes szellemi áramlatok hatásaitól és szorítsa vissza a gonosz működését.
- Hogy teljesen meg tudjuk csinálni a honlapot, amin most dolgozunk és hogy én ezt az egészet át tudjam adni Istennek.
- Tibornak, aki rákos beteg lett, kérünk a testi bajaiban minden segítséget és azt, hogy ha Isten jónak látja, gyógyítsa meg, s ha nem, akkor jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak.
- Hogy Mama a hátralévő idejében egyre közelebbi kapcsolatba kerüljön Istennel és az életét neki teljesen átadva békében tudjon meghalni.
- Hogy jó ütemben haladjak a sürgős munkámmal.
- Hogy Tamás igazán rátaláljon Istenre és mély kapcsolatba kerüljön Vele.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy közösen meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat. S hogy a beszélgetéseink segítsenek ebben Kingának.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen.
- Krisztáért, akit rákkal műtöttek. S kérjük azt is, hogy ő és a családja ne csak formális keresztények legyenek, hanem legalább ez a nehéz helyzet segítse őket abban, hogy megtalálják a kapcsolatot Istennel.
- A nemrégen műtött rákos beteg továbbra is jól gyógyuljon, hogy Isten erősítse meg testileg - lelkileg.
- Hogy Ildikó megtérjen.
- Hogy a munkáinkban utól tudjuk érni magunkat.
- Hogy a kutyáink meggyógyuljanak és Burkus továbbra is jól reagáljon az allergia elleni gyógyszerre.
- Hogy Mari felelős legyen és szedje a gyógyszereit.
- Hogy Toni előkerüljön és minden rendben legyen vele.
- Hogy Ani találjon egy jó gazdát a perzsa mascskájának, akivel nem tud együtt élni.

2008. július 26., szombat

A fák kivágásától és a diófa néhány nagy ágának levágásától már előre féltem. Már napokkal előtte is imádkoztam, hogy csak minden baj nélkül meglegyünk.

Nem lett semmi baj. De ez tényleg nem rajtunk múlott.

Az egyik fa kivágása közben hirtelen valami mellettünk felkeltette a figyelmemet és odafordultam. Abban a pillanatban lezuhant egy ág. Ha nem fordulok el pont a szememet üti ki.

Ahogy a dió ágát darabolva vágtuk le, látom hogy az éppen levágott kb. tizenöt centi széles és hatvan centi hosszú darab éppen arra a kezemre fog esni, amelyikkel a létrát tartom. A létrát nyilván nem engedhettem el, így csak gyorsan felkiálltottam magamban, hogy Jézus segíts. A rönk teljes erővel öt méter magasról ráesett a kezemre - és a kezemnek semmi baja nem lett.

Sürgősségi imaszolgálat

Aki a hét közben valamilyen hirtelen felmerült ügyben imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t vagy hívjon fel a 06-70-379-66-02 telefonszámon. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom azoknak, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért. Ezenkívül ezeket a kéréseket felteszem a honlapra, így ezek mindig szerepelnek az imaközösség heti imaszándékai között is.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, hogy külje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Ima az Egyházért

Az egyházat hatalmas támadások érik, amelyek szétzilálásunkra és meggyengítésünkre törekszenek. Ezért rendszeres imát és böjtöt vállalunk az Egyház megerősödéséért, Jézus tanítása szerint, aki azt mondta, hogy a gonosz „csak imára és böjtre” távozik el (Mk 9,29). A medjugorjei üzenetiben pedig Mária külön is kéri ezt tőlünk.

Minden nap elmondunk egy tized rózsafüzért, és ezt valamint a – Mária ismétlődő kérésére – megtartott szerdai böjtöt az Egyházért, s ezen belül különösen a saját egyházközségünkért, közösségünkért és plébánosunkért ajánljuk fel.

Kérünk mindenkit, hogy amennyire ereje és egészségi állapota engedi, csatlakozzon hozzánk!

Tamás és Kata

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

Hálás köszönet mindegyikért Istennek.

- Idős rokonom, Imre szerdán 23-án elköltözött az örökkévalóságba. Csendben, fájdalmak nélkül, szentségekkel ellátva távozott. Most már tudja, hogy egy egyész közösség kísérte utolsó útján! Az ő nevében is köszönöm.

- Péter fiam átmenetileg kapott munkát. Fizikailag eléggé megterhelő, de hála Istennek bírja, és amint mondja, az a jó, hogy rendkívül családias a légkör. Ez is nagy szó manapság. Hála és köszönet.

- Örömmel tudatjuk, hogy ma 9:46 h-kor megszületett kisfiunk. (3800 gr., 56 cm.) Nagyon boldogok vagyunk és köszönjük az imát.

- Hála Istennek, minden baj nélkül befejeztük a ház körüli munkáinkat és még többet is meg tudtunk csinálni, mint amit terveztünk. Köszönjük mindenkinek az imát.

- Köszönöm, hogy be tudtam fejezni egy régóta húzódó munkámat, és gond nélkül elfogadták, noha határidőn túl adtam le.

- Amióta felraktam a kérést, Burkusnak alig kell kiegészítő gyógyszert adni. (Nem mindegy, mert ezek szteroidok és az a gyógyszer, amivel megakadályozzuk, hogy fulladjon, közben teljesen tönkreteszi az immunrendszerét.) Nagyon köszönjük.

- Kriszta, akit rákkal műtöttek, szépen gyógyul és úgy tűnik, hogy nincs áttéte.

Imaszándékok 2008 július 28 - augusztus 3.:

Sos kérés
(sajnos nem tudom már a telefonomban megállapítani, hogy hanyadikán)
- Kérem, nagyon imádkozzatok egy most kezdődő császármetszéses szülésért. Köszönöm

- Kérjük Szent Pio atyát: imáinkra figyelve, velünk együtt ő is járjon közbe nagy tisztelőjéért, Eszterért, hogy sokféle betegségének lehetséges szövődményei kerüljék el őt. És merjük kérni gyógyulását. „... mert Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk. 1,57) Köszönöm.
- Juliért és Kingáért.
- Nehézségeink megoldásáért.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya, akinek munkahelyét felszámolták és önhibáján kívül megszünt a munkaviszonya, találjon olyan képességeinek megfelelő állást, amiből ki tudja fizetni számláit és megfelelő szintű megélhetést tud biztosítani családja számára. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy súlyosan beteg osztrák barátom felgyógyuljon. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy elnyerjem a kínálkozó állást egy taksonyi gyártó cégnél. Nagyon köszönöm.
- Szeretnék imát kérni édesanyáért és nővéremért, hogy fogadják el Isten szeretetét.
- Kérek szépen imát azért, hogy fiam életgyónást végezzen, szakítson szentségtörő életével, és az Úr meggyógyítsa mindazokat a leki sebeket amelyek őt ide juttatták, hogy mogorva-zárkózottá változott, számítógéptől és egy-két embertől teljesen függővé lett. Köszönöm.
-Visszereim az egész testemben nagyon rossz állapotban vannak, kérek imát a gyógyulásért és gyerekeimért is akik örökölték ezt a hajlamot.
- Kérek imát fiamért, hogy tudjon és akarjon a mindennapi élet elvárásainak megfelelni, és ne romoljon el minden ami jó közöttünk.
- Hogy kislányom immunrendszere megerősödjön, mert így legyőzheti az allergiát.
- Hogy családomban minden kapcsolat az elfogadó szeret alapján működjön.
- Az otthonunkra irányuló gonosz hatás megszűnjön.
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Gondviselő Atyánk vigyázzon rá.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Két házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- János bácsi lelki üdvéért kérek szépen imát, valamint családja lelki békéjéért és megtérésükért.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsuzsiért és Zsoltért, hogy életük rendeződjön, és megtalálják a helyes utat.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Egy fiatal házaspárért, hogy sikeresen le tudják bonyolítani a lakásvásárlásukat, ne csapják be őket és ne fussanak bele semmilyen szélhámosságba.
- Tamásért és Márkért, hogy találjanak igaz társat és boldog családban élhessenek.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink szépen beálljanak és egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Férjemért, hogy Isten segítse őt az új munkahelyi feladatainak elvégzésében.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Hogy sikeresen le tudjuk bonyolítani hitelünk előtörlesztését.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy Karácsonykor elhunyt tíz éves kislány lelki üdvéért és családjának lelki békéjéért és erejéért kérek szépen imát.
- Egy rákos beteg barátom műtét utáni testi-lelki felépüléséért kérek szépen imát.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Azért szeretnék imát kérni, hogy a kisbabám időre, egészségesen szülessen meg.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem szüleiért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy zöldségeskertünk növényei egészségesen fejlődjenek; gyümölcsfáink is szépen teremjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Két volt tanítványomért, hogy munkahelyükön helyt tudjanak állni és örömmel végezzék feladataikat.
- Egy nem túl vallásos családért, akik egyházi iskolába akarják beíratni a gyermeküket. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Elhunyt ismerősöm lelki üdvéért, valamint beteg szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát!
- Hogy sikerüljön a tanítványom hittan-felvételije, és családjával együtt rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Kérlek Titeket imádkozzatok azért, hogy édesanyám mihamarabb felgyógyuljon betegségéből, s az elkövetkező hónapok nehézségeit türelemmel viselje.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Hogy a függőben lévő CD-kiadványainkat határidőre el tudjuk készíteni.
- Isten ezután is szorítsa vissza az egyre erősödő zajszennyezést (motorozás, hangos zene, másokra tekintettel nem lévő bulizás, stb.) itt nálunk és Toniéknál is.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy nehéz életszakaszban lévő barátnőnknek kérünk segítséget.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Tamás megtéréséért.
- Egy barátnőnkért, hogy ne szakadjon el Istentől, hanem visszatérjen Hozzá és Rá bízza az életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy a kerti munkákat továbbra is meg tudjam úgy csinálni, hogy a többi munkámra is jusson időm és ezekben jól előre tudja haladni.
- Tibor szabadulásáért és megtéréséért.
- Hogy Isten védelmezzen meg minket az egyre erősebben terjedő ezoterika, new age, keresztényellenes szellemi áramlatok hatásaitól és szorítsa vissza a gonosz működését.
- Hogy teljesen meg tudjuk csinálni a honlapot, amin most dolgozunk és hogy én ezt az egészet át tudjam adni Istennek.
- Tibornak, aki rákos beteg lett, kérünk a testi bajaiban minden segítséget és azt, hogy ha Isten jónak látja, gyógyítsa meg, s ha nem, akkor jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak.
- Hogy Mama a hátralévő idejében egyre közelebbi kapcsolatba kerüljön Istennel és az életét neki teljesen átadva békében tudjon meghalni.
- Hogy jó ütemben haladjak a sürgős munkámmal.
- Hogy Tamás igazán rátaláljon Istenre és mély kapcsolatba kerüljön Vele.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy közösen meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat. S hogy a beszélgetéseink segítsenek ebben Kingának.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen.
- Hogy Mari leszázalékolása sikerüljön és hogy az orvosok a betegségeiben is tudjanak neki segíteni.
- Krisztáért, akit rákkal műtöttek. S kérjük azt is, hogy ő és a családja ne csak formális keresztények legyenek, hanem legalább ez a nehéz helyzet segítse őket abban, hogy megtalálják a kapcsolatot Istennel.
- A nemrégen műtött rákos beteg továbbra is jól gyógyuljon, hogy Isten erősítse meg testileg - lelkileg.
- Hogy Ildikó megtérjen.
- Hogy a munkáinkban utól tudjuk érni magunkat.
- Hogy a szomszédaink nyaralása jól sikerüljön.
- Hogy a kutyáink meggyógyuljanak és Burkus továbbra is jól reagáljon az allergia elleni gyógyszerre.
- Hogy Angéláéknál béke legyen és a sokféle bajaikkal megbírkózzanak.
- Kérjük, hogy Isten minden módon segítse meg a barátnőnk anyósát, aki tegna éjjel agyvérzést kapott. S kérünk ebben nehéz helyzetben minden segítséget a családnak is.

2008. július 19., szombat

Nehezen kezdődött a hét. A szétszedett lépcsőnkből a kiselejtezettet fel kellett vágni tüzifának, ami a bennük lévő sok szög és csavar miatt elég nehéz feladat volt. Ráadásul hidegfront volt, ömlött az eső, mindenki nagyon fáradt és feszült volt.

Pista, aki segített nekünk, egy órán belül ráment egy szögre és szétszakította a láncfűrész láncát. Ez nem csak amiatt a négyezer forint miatt volt baj, amibe egy ilyen lánc kerül, hanem főleg azért, mert Tamásnak, akit nagyon szorít a fordítás határideje, abba kellett hagyni a munkáját és el kellett mennie láncért.

A fűrész szerelése közben kiderült, hogy Pista olajat is elfelejtett tölteni és így majdnem tönkretette a gépet. Hogy mentse a menthetőt, nagy hangon mindent és mindenkit hibáztatott csak magát nem.

Tamás meghozta az új láncot. Pistát persze bántotta, hogy miket csinált, de ettől csak még feszültebb lett. Egy óra múlva azt is elszakította.

Azt gondoltam, hogy ha ez így megy tovább, se lánccal, se idegekkel nem fogjuk a dolgot bírni. Kértem Istent, hogy segítsen. Nyugtasson meg mindenkit és ha lehet, ne fogyjon több lánc.

Így lett. A harmadik lánccal már az összes fát fel tudtuk vágni és a feszültség is elmúlt. Pista még bocsánatot is kért, ami nagy dolog a részéről.

Sürgősségi imaszolgálat

Aki a hét közben valamilyen hirtelen felmerült ügyben imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t vagy hívjon fel a 06-70-379-66-02 telefonszámon. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom azoknak, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért. Ezenkívül ezeket a kéréseket felteszem a honlapra, így ezek mindig szerepelnek az imaközösség heti imaszándékai között is.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, hogy külje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Ima az Egyházért

Az egyházat hatalmas támadások érik, amelyek szétzilálásunkra és meggyengítésünkre törekszenek. Ezért rendszeres imát és böjtöt vállalunk az Egyház megerősödéséért, Jézus tanítása szerint, aki azt mondta, hogy a gonosz „csak imára és böjtre” távozik el (Mk 9,29). A medjugorjei üzenetiben pedig Mária külön is kéri ezt tőlünk.

Minden nap elmondunk egy tized rózsafüzért, és ezt valamint a – Mária ismétlődő kérésére – megtartott szerdai böjtöt az Egyházért, s ezen belül különösen a saját egyházközségünkért, közösségünkért és plébánosunkért ajánljuk fel.

Kérünk mindenkit, hogy amennyire ereje és egészségi állapota engedi, csatlakozzon hozzánk!

Tamás és Kata

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

Hálás köszönet mindegyikért Istennek.

- Pénteken kértem sürgős imát hogy béke és szeretet uralkodjon a családomban - már szinte csak ordítottunk és mindenki zavart mindenkit. Persze magam is böjtöltem és imádkoztam. Még aznap estére "kisímult" a helyzet és kitartott egész hét végén. Különösen köszönöm mindenkinek. Isten áldjon Titeket!

- Vízitúránk a Dráván nagyon jól sikerült, pihenten tértünk haza. Köszönöm imáitokat.

- Kiderült, hogy férjem édesanyja magas vérnyomástól lett rosszul. Vidéki nyaralójukban nem volt vérnyomásmérő, és mire orvoshoz jutott, már 3 napja 200 fölött volt a felső érték. Hála Istennek mégsem történt nagyobb baj, most probálják megtalálni számára a megfelelő gyógyszert. Ezért kérem továbbra is imáitokat. Köszönöm szépen!

- Köszönjük az Lacikáért és Márkért mondott imákat és Istennek és a Szűzanyának a meghallgatást. Lacikának a műtét után szépen gyógyul a keze és Márkot is sikerült minden nap elvinni a táborba.

Imaszándékok 2008 július 21 - 27.:

Sos kérések
július 24.:
- Szülés utáni gyors felépülésért. Köszönöm.
július 25.:
- Hogy férjem anyukájának vesebetegségét meg tudják gyógyítani és hogy jól viselje a kórházi tartózkodást. Köszönöm!
- Kérek szépen külön imát, mert nálunk megint kezdődik az ordibálás és az általános idegesség. Nagyon köszönöm.
- Újszülött fiam besárgult. Kérem imádkozzatok, hogy holnapra jók legyenek az értékei és hazamehessünk.
július 27.:
- Férjem édesanyja agyembóliát kapott az éjjel. Érte és családunkért kérem szépen imáitokat. Nagyon köszönöm.

- Egy édesapáért és nagyfiáért, hogy rendeződjön az életük.
- Türelemért, legyen türelmem beteg unokámhoz.
- Péter fiamért, hogy elnyerje a kínálkozó állást lakóhelyén és a szakmájában.
- Kérjük Szent Pio atyát: imáinkra figyelve, velünk együtt ő is járjon közbe nagy tisztelőjéért, Eszterért, hogy sokféle betegségének lehetséges szövődményei kerüljék el őt. És merjük kérni gyógyulását. „... mert Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk. 1,57) Köszönöm.
- Imréért, idős rokonomért, aki egész vagyonát, minden megtakarított pénzét egy falusi templom építésébe, berendezési tárgyainak gyarapításába fektette. Egyedülálló lévén most egy szociális otthonban él, súlyos szellemi hanyatlásban. Imádkozzunk számára kegyelmekért.
- Anita megtéréséért.
- Dédunokám megkereszteléséért és gyógyulásáért.
- Lányom gyógyulásáért.
- Két szenvedélybeteg családtag gyógyulásáért.
- Kérem imáitokat, hogy az allergén növények / anyagok ne legyenek rám hatással és izületi fájdalmaim elmúljanak.
- Kérem imáitokat, hogy párom szorgalmas és becsületes munkája meghozza az eredményt és lehetővé tegye számunkra, hogy saját házat vásároljunk. Nagyon köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy gyermekeit egyedül nevelő édesanya, akinek munkahelyét felszámolták és önhibáján kívül megszünt a munkaviszonya, találjon olyan képességeinek megfelelő állást, amiből ki tudja fizetni számláit és megfelelő szintű megélhetést tud biztosítani családja számára. Segítségeteket köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy egy súlyosan beteg osztrák barátom felgyógyuljon. Nagyon köszönöm.
- Kérek imát Dávidért, Enikőért és nagymamáért akik egy helytelen - bár számukra gyümölcsöző - gyakorlat rabjai, hogy az Úr elküldje az Ő világosságát és szabadítását az életükbe.
- Hogy találjunk megfelelő gazdit a kiskutyának.
-Anna nagymamáért
- Katiért és fiaiért
- Timiért és Tündéért.
- Hogy fiam képes és hajlandó legyen megosztani velem a problémáit és én megfelelően tudjak reagálni.
- Kérek imát fiamért, hogy a haszontalan időtöltés, számítógépezés és jóra való restség helyett céltudatos és Istennek tetsző életre vezérelje az Úr.
-Hogy idős édesanyám műtétje sikerüljön, befogadja a szervezete a protézist és szépen talpra álljon.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan ki tudjunk evickélni. Köszönöm a segítséget.
- Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Kérem imáitokat, hogy rosszindulatú szomszédunk rágalmazási akciójának Isten kegyelmével vége legyen, és fény derüljön az igazságra.
- Kérek szépen imát azért, hogy fiam életgyónást végezzen, szakítson szentségtörő életével, és az Úr meggyógyítsa mindazokat a leki sebeket amelyek őt ide juttatták, hogy mogorva-zárkózottá változott, számítógéptől és egy-két embertől teljesen függővé lett. Köszönöm.
-Visszereim az egész testemben nagyon rossz állapotban vannak, kérek imát a gyógyulásért és gyerekeimért is akik örökölték ezt a hajlamot.
- Kérek imát fiamért, hogy tudjon és akarjon a mindennapi élet elvárásainak megfelelni, és ne romoljon el minden ami jó közöttünk.
- Hogy kislányom immunrendszere megerősödjön, mert így legyőzheti az allergiát.
- Hogy családomban minden kapcsolat az elfogadó szeret alapján működjön.
- Az otthonunkra irányuló gonosz hatás megszűnjön.
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Gondviselő Atyánk vigyázzon rá.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Két házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- János bácsi lelki üdvéért kérek szépen imát, valamint családja lelki békéjéért és megtérésükért.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsuzsiért és Zsoltért, hogy életük rendeződjön, és megtalálják a helyes utat.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Egy fiatal házaspárért, hogy sikeresen le tudják bonyolítani a lakásvásárlásukat, ne csapják be őket és ne fussanak bele semmilyen szélhámosságba.
- Tamásért és Márkért, hogy találjanak igaz társat és boldog családban élhessenek.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink szépen beálljanak és egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Férjemért, hogy Isten segítse őt az új munkahelyi feladatainak elvégzésében.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Hogy sikeresen le tudjuk bonyolítani hitelünk előtörlesztését.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy Karácsonykor elhunyt tíz éves kislány lelki üdvéért és családjának lelki békéjéért és erejéért kérek szépen imát.
- Egy rákos beteg barátom műtét utáni testi-lelki felépüléséért kérek szépen imát.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Azért szeretnék imát kérni, hogy a kisbabám időre, egészségesen szülessen meg.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem szüleiért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy zöldségeskertünk növényei egészségesen fejlődjenek; gyümölcsfáink is szépen teremjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Két volt tanítványomért, hogy munkahelyükön helyt tudjanak állni és örömmel végezzék feladataikat.
- Egy nem túl vallásos családért, akik egyházi iskolába akarják beíratni a gyermeküket. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Elhunyt ismerősöm lelki üdvéért, valamint beteg szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát!
- Hogy testileg-lelkileg fel tudjunk készülni második gyermekünk fogadására.
- Hogy sikerüljön a tanítványom hittan-felvételije, és családjával együtt rátaláljon az élő hitre.
- Hogy a macskánknak legyen esze, és ne mászkáljon át a szomszédba, ahol németjuhászt tartanak.
- Hétfőn, a délelőtt folyamán fog megszületni a kisfiúnk, császármetszéssel. Kérlek Titeket imádkozzatok értünk, hogy minden rendben legyen, és a szoptatással se legyen problémám. Azért is szeretnék még imát kérni, hogy a kétéves kislányunk „zökkenőmentesen” fogadja majd a testvérkéjét. Nagyon köszönöm a segítségeteket!
- Hogy be tudják állítani férjem édesanyjának a vérnyomását, megtalálják a megfelelő gyógyszert.
- Kérünk szépen imákat még Márk és a leendő tanitó nénije számára is, hogy Márknak könnyű legyen a beilleszkedés és kölcsönösen el tudják fogadni egymást a társakkal együtt is. Köszönjük!
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Hogy a függőben lévő CD-kiadványainkat határidőre el tudjuk készíteni.
- Isten ezután is szorítsa vissza az egyre erősödő zajszennyezést (motorozás, hangos zene, másokra tekintettel nem lévő bulizás, stb.) itt nálunk és Toniéknál is.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy nehéz életszakaszban lévő barátnőnknek kérünk segítséget.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Tamás megtéréséért.
- Egy barátnőnkért, hogy ne szakadjon el Istentől, hanem visszatérjen Hozzá és Rá bízza az életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy a kerti munkákat továbbra is meg tudjam úgy csinálni, hogy a többi munkámra is jusson időm és ezekben jól előre tudja haladni.
- Tibor szabadulásáért és megtéréséért.
- Hogy Isten védelmezzen meg minket az egyre erősebben terjedő ezoterika, new age, keresztényellenes szellemi áramlatok hatásaitól és szorítsa vissza a gonosz működését.
- Hogy teljesen meg tudjuk csinálni a honlapot, amin most dolgozunk és hogy én ezt az egészet át tudjam adni Istennek.
- Tibornak, aki rákos beteg lett, kérünk a testi bajaiban minden segítséget és azt, hogy ha Isten jónak látja, gyógyítsa meg, s ha nem, akkor jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak.
- Hogy Mama a hátralévő idejében egyre közelebbi kapcsolatba kerüljön Istennel és az életét neki teljesen átadva békében tudjon meghalni.
- Hogy jó ütemben haladjak a sürgős munkámmal.
- Hogy Tamás igazán rátaláljon Istenre és mély kapcsolatba kerüljön Vele.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy közösen meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat. S hogy a beszélgetéseink segítsenek ebben Kingának.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen.
- Hogy Mari leszázalékolása sikerüljön és hogy az orvosok a betegségeiben is tudjanak neki segíteni.
- Krisztáért, akit rákkal műtöttek. S kérjük azt is, hogy ő és a családja ne csak formális keresztények legyenek, hanem legalább ez a nehéz helyzet segítse őket abban, hogy megtalálják a kapcsolatot Istennel.
- A nemrégen műtött rákos beteg továbbra is jól gyógyuljon, hogy Isten erősítse meg testileg - lelkileg.
- Hogy Zsuzsi és János házassága jól kezdődjön és boldogan, Isten szeretetében éljék le az életüket.
- Hogy Ildikó megtérjen.
- Hogy a munkáinkban utól tudjuk érni magunkat.
- Most hogy van segítségünk, az összes javításokat és ház körüli munkákat meg tudjuk csinálni.
- Hogy Tamás a lehető leggyorsabban be tudja fejezni a fordítást.
- Hogy a szomszédaink nyaralása jól sikerüljön.
- Hogy Gyuriék izraeli útja jól sikerüljön.
- Hogy a kutyáink meggyógyuljanak és Burkus jól reagáljon az allergia elleni gyógyszerre.

2008. július 13., vasárnap

Tegnap reggel kb. húsz köbméter különféle fa - a lebontott lépcsőnkőn kezdve, a kivágott nyárfákon keresztül, egészen a különféle régi deszkákig - várta a szabadban, hogy szétválogassuk tüzifára és bútoralapanyagra. Ezeket aztán még felvágni és szögteleníteni kellett, majd ezek után felhordani az udvarunktól egy emelet magasságra lévő helyére.

Tegnap dél óta folyamatosan imádkoztam, hogy ne kezdjen el esni az eső addig míg készen nem leszünk, hogy a nagynehezen megszáradt fáink ne legyenek újra vizesek és így ne menjenek tönkre. S hogy meg tudjunk bírkózni ezzel a hatalmas feladattal az estére már biztosan beigért esőig.

Készen lettünk, és abban a pillanatban amikor befejeztük, megindult a zápor.

Sürgősségi imaszolgálat

Aki a hét közben valamilyen hirtelen felmerült ügyben imát szeretne kérni, az írjon nekem sms-t vagy hívjon fel a 06-70-379-66-02 telefonszámon. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom azoknak, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért. Ezenkívül ezeket a kéréseket felteszem a honlapra, így ezek mindig szerepelnek az imaközösség heti imaszándékai között is.

Aki úgy érzi, hogy van arra kapacitása, hogy ha értesítést kap, akkor legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, hogy külje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Ima az Egyházért

Az egyházat hatalmas támadások érik, amelyek szétzilálásunkra és meggyengítésünkre törekszenek. Ezért rendszeres imát és böjtöt vállalunk az Egyház megerősödéséért, Jézus tanítása szerint, aki azt mondta, hogy a gonosz „csak imára és böjtre” távozik el (Mk 9,29). A medjugorjei üzenetiben pedig Mária külön is kéri ezt tőlünk.

Minden nap elmondunk egy tized rózsafüzért, és ezt valamint a – Mária ismétlődő kérésére – megtartott szerdai böjtöt az Egyházért, s ezen belül különösen a saját egyházközségünkért, közösségünkért és plébánosunkért ajánljuk fel.

Kérünk mindenkit, hogy amennyire ereje és egészségi állapota engedi, csatlakozzon hozzánk!

Tamás és Kata

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

Hálás köszönet mindegyikért Istennek.

- Köszönjük a munkáink elvégzéséhez kapott sok erőt.

- Az újonnan beültetett növények szépen fejlődnek.

- Szüleim szerencsésen hazaértek a nyaralásból. Köszönöm szépen imáitokat!

- Krisztában, amikor rákkal műtötték, benne felejtettek egy tizennyolc centis csövet és azokat a problémákat, amelyekért imádkoztunk ez okozta. Hála Istennek, kiderült a dolog, kivették belőle a csövet és elmúltak a problémái. Nagyon köszönjük Istennek a segítséget és mindenkinek az imát.

- A másik rákos betegnek, akit szintén nemrég műtöttek és akiért szintén folyamatosan imádkozunk, megérkezett a szövettana és ebből kiderült, hogy nincsen áttétele és jó esélyei vannak a gyógyulásra. Nagyon köszönjük Istennek a gyógyítást és mindenkinek az imát.

- A magnóliák olyan jól vannak, hogy virágoznak és a többi növény is meggyógyult.

- Hála Istennek, nagyon jól haladunk a ház körüli és kerti munkáinkkal. Azért kérünk még titeket, hogy imádkozzatok velünk, hogy a jövő héten mindent jól és gyorsan meg tudjunk csinálni.

- Tegnap este, miután röviden imádkoztam, elcsendesült a közelünkben tomboló bulizás. Köszönet érte Istennek és mindenkinek köszönöm az imát.

Imaszándékok 2008 július 14 - 20.:

SOS kérések
július 14.:
- A férjem édesanyja rosszul lett, és még nem tudni az okait. Kérlek imádkozzatok a gyógyulásáért. Köszönöm.
július 18.:
- Kérem szépen imáitokat, hogy a hét elejére kitűzött császármetszésemig ne induljon be a szülés, kibirjam egyben a hétvégét. Köszönöm a segítségeteket.
- Kérek szépen imát, hogy csak szép szó, béke és szeretet legyen köztünk a családban. Köszönöm.
július 19.:
- Férjem anyukája megint rosszul lett, trombózis gyanúval vitték be a kórházba. Kérem, imádkozzatok a gyógyulásáért. Nagyon köszönöm!

- Péter fiamért, hogy elnyerje a kínálkozó állást lakóhelyén és a szakmájában.
- Kérjük Szent Pio atyát: imáinkra figyelve, velünk együtt ő is járjon közbe nagy tisztelőjéért, Eszterért, hogy sokféle betegségének lehetséges szövődményei kerüljék el őt. És merjük kérni gyógyulását. „... mert Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk. 1,57) Köszönöm.
- Imréért, idős rokonomért, aki egész vagyonát, minden megtakarított pénzét egy falusi templom építésébe, berendezési tárgyainak gyarapításába fektette. Egyedülálló lévén most egy szociális otthonban él, súlyos szellemi hanyatlásban. Imádkozzunk számára kegyelmekért.
- Anita megtéréséért.
- Dédunokám megkereszteléséért és gyógyulásáért.
- Lányom gyógyulásáért.
- Két szenvedélybeteg családtag gyógyulásáért.
-Kérek imát Dávidért és Enikőért akik egy helytelen - bár számukra gyümölcsöző - gyakorlat rabjai, hogy az Úr elküldje az Ő világosságát és szabadítását az életükbe.
- Hogy találjunk megfelelő gazdit a kiskutyának.
- Kinga felvételiéért
- Juliért.
- Hogy fiam képes és hajlandó legyen megosztani velem a problémáit és én megfelelően tudjak reagálni.
- Kérek imát fiamért, hogy a haszontalan időtöltés, számítógépezés és jóra való restség helyett céltudatos és Istennek tetsző életre vezérelje az Úr.
-Hogy édesanyám türelemmel várakozzon a kitűzött műtétre és képes legyen addig is vigyázni magára.
- Kérek imát, hogy egy nagy számlamínuszból lassan ki tudjunk evickélni. Köszönöm a segítséget.
- Hogy fiam képes és hajlandó legyen megosztani velem a problémáit és én megfelelően tudjak reagálni.
-Kérem szépen imáitokat hogy családomban helyreálljon a béke és szeretet uralkodjon köztünk minden emberi kapcsolatban. Köszönöm.
- Visszereim az egész testemben nagyon rossz állapotban vannak, kérek imát a gyógyulásért és gyerekeimért is akik örökölték ezt a hajlamot.
- Kérek imát fiamért, hogy tudjon és akarjon a mindennapi élet elvárásainak megfelelni, és ne romoljon el minden ami jó közöttünk.
- Hogy kislányom immunrendszere megerősödjön, mert így legyőzheti az allergiát.
- Hogy családomban minden kapcsolat az elfogadó szeret alapján működjön.
- Az otthonunkra irányuló gonosz hatás megszűnjön.
- Kérek szépen imát azért, hogy fiam életgyónást végezzen, szakítson szentségtörő életével, és az Úr meggyógyítsa mindazokat a leki sebeket amelyek őt ide juttatták, hogy mogorva-zárkózottá változott, számítógéptől és egy-két embertől teljesen függővé lett. Köszönöm.
- Egy idős néniért kérek szépen imát, akinek meghalt a férje és a fia. Gondviselő Atyánk vigyázzon rá.
- Egy súlyos beteg kisfiú gyógyulásáért és családjáért.
- Egy örökbe fogadott kisfiúért, akit a vér szerinti szülei egy év után visszakértek a nevelőszüleitől. A Mennyei Atya tartsa meg őt az igaz úton. S egyben adjon vigaszt és újult erőt ennek a szülőpárnak, akik ismét örökbe fogadhattak egy újszülöttet. Adja meg az Úr, hogy együtt maradhassanak és boldog életük legyen!
- Hogy Andris akarjon dolgozni és találjon neki megfelelő munkát.
- Egy szülőpárért, hogy felismerjék a szentmisén való részvétel fontosságát, s gyermekeiket ne csak a műveltség kedvéért írassák be hittanra. Imádkozzunk, hogy ébredjen fel bennük az élő hit!
- Kérlek Titeket, hogy továbbra is imádkozzatok egy rákbeteg édesanya teljes gyógyulásáért, aki egyedül neveli kisfiát. Köszönöm imáitokat!
- Két házaspárért, hogy legyenek gyermekeik.
- Egy testvérpárért és feleségeikért kérek imát, hogy kibéküljenek és szeretettel legyenek egymás iránt.
- Hogy Eszter és Robi ne keményítsék meg a szívüket, hanem felismerjék Jézust embertársaikban, és észrevegyék, hogy a szeretet a legfontosabb.
- János bácsi lelki üdvéért kérek szépen imát, valamint családja lelki békéjéért és megtérésükért.
- Zoltánért, hogy rendeződjenek az anyagi problémái.
- Egy ismerősömért, hogy a magánéletében is tudjon jól dönteni, és megtalálja a boldogságot.
- Zsuzsiért és Zsoltért, hogy életük rendeződjön, és megtalálják a helyes utat.
- Istvánért, hogy meggyógyuljon az alkoholizmusból.
- Egy nehezen kezelhető, problémás, ráadásul ateista családból származó tanítványomért és magamért kérek szépen imát, hogy mindig szeretettel és türelemmel tudjak iránta lenni, és ezáltal is a lelki javát szolgáljam.
- Egy fiatal házaspárért, hogy sikeresen le tudják bonyolítani a lakásvásárlásukat, ne csapják be őket és ne fussanak bele semmilyen szélhámosságba.
- Tamásért és Márkért, hogy találjanak igaz társat és boldog családban élhessenek.
- Hogy facsemetéink, tujáink és évelő növényeink szépen beálljanak és egészségesen fejlődjenek.
- Beáért, hogy figyelme ne csak a földi dolgokra irányuljon, és nyitottabb legyen a hitre. Rendeződjön a párkapcsolata.
- Férjemért, hogy Isten segítse őt az új munkahelyi feladatainak elvégzésében.
- Hogy családomban mindenki egészséges maradjon.
- Hogy sikeresen le tudjuk bonyolítani hitelünk előtörlesztését.
- Hogy rendesen fel tudjak készülni, és sikerüljön az angol-nyelvvizsgám.
- Egy Karácsonykor elhunyt tíz éves kislány lelki üdvéért és családjának lelki békéjéért és erejéért kérek szépen imát.
- Egy rákos beteg barátom műtét utáni testi-lelki felépüléséért kérek szépen imát.
- Egy amerikai házaspárért szeretnék imát kérni, hogy minden problémájuk ellenére megtalálják az Istenhez, és ezzel az igazi boldogsághoz vezető utat.
- Azért szeretnék imát kérni, hogy a kisbabám időre, egészségesen szülessen meg.
- Hogy mindennapi feladataimat jól el tudjam végezni, mindenben Istent szolgáljam.
- Férjem bátyjaiért és családjaikért, hogy megtérjenek, és észrevegyék végre az életükben Isten végtelen szeretetét.
- Hogy világosan lássam, hogy Isten mire hív: szükséges-e munkát változtatnom.
- Egyik rokonomért, hogy megkapja azt az állást, amelyet szeretne.
- Tanítványaimért és magamért, hogy lelki javukat szolgáljam. Legyen türelmem hozzájuk.
- Férjem szüleiért, hogy megkapják a hit ajándékát.
- Hogy zöldségeskertünk növényei egészségesen fejlődjenek; gyümölcsfáink is szépen teremjenek.
- Dóráért, hogy megtalálja a társát.
- Két volt tanítványomért, hogy munkahelyükön helyt tudjanak állni és örömmel végezzék feladataikat.
- Egy nem túl vallásos családért, akik egyházi iskolába akarják beíratni a gyermeküket. Kapják meg az igaz hit kegyelmét, tudjanak helyesen dönteni, és felismerjék végre az élet igazi értelmét!
- Elhunyt ismerősöm lelki üdvéért, valamint beteg szomszédaim testi-lelki gyógyulásáért kérek szépen imát!
- Hogy testileg-lelkileg fel tudjunk készülni második gyermekünk fogadására.
- Hogy sikerüljön a tanítványom hittan-felvételije, és családjával együtt rátaláljon az élő hitre.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon rajta keresztül.
- Hogy a macskánk továbbra is jól viselje, hogy nem engedjük ki.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- József megtéréséért.
- Hogy a függőben lévő CD-kiadványainkat határidőre el tudjuk készíteni.
- Isten ezután is szorítsa vissza az egyre erősödő zajszennyezést (motorozás, hangos zene, másokra tekintettel nem lévő bulizás, stb.) itt nálunk és Toniéknál is.
- Egy súlyos beteg barátunkért, hogy a hátralévő idejében át tudja adni életét Istennek és mindenkivel megbékélve, szeretetben tudjon meghalni.
- Egy nehéz életszakaszban lévő barátnőnknek kérünk segítséget.
- Hogy anyagilag egyenesbe kerüljünk.
- Tamás megtéréséért.
- Egy barátnőnkért, hogy ne szakadjon el Istentől, hanem visszatérjen Hozzá és Rá bízza az életét.
- Hogy sokkal figyelmesebb legyek a misén.
- Hogy a kerti munkákat továbbra is meg tudjam úgy csinálni, hogy a többi munkámra is jusson időm és ezekben jól előre tudja haladni.
- Tibor szabadulásáért és megtéréséért.
- Hogy Isten védelmezzen meg minket az egyre erősebben terjedő ezoterika, new age, keresztényellenes szellemi áramlatok hatásaitól és szorítsa vissza a gonosz működését.
- Hogy teljesen meg tudjuk csinálni a honlapot, amin most dolgozunk és hogy én ezt az egészet át tudjam adni Istennek.
- Tibornak, aki rákos beteg lett, kérünk a testi bajaiban minden segítséget és azt, hogy ha Isten jónak látja, gyógyítsa meg, s ha nem, akkor jól fel tudjon készülni a halálra és jól haljon meg.
- Hogy Ildikó és Jan összeházasodjanak.
- Hogy Mama a hátralévő idejében egyre közelebbi kapcsolatba kerüljön Istennel és az életét neki teljesen átadva békében tudjon meghalni.
- Hogy jó ütemben haladjak a sürgős munkámmal.
- Hogy Tamás igazán rátaláljon Istenre és mély kapcsolatba kerüljön Vele.
- Isten segítse meg Kingát és Tibort, hogy közösen meg tudják beszélni és meg tudják oldani a problémáikat. S hogy a beszélgetéseink segítsenek ebben Kingának.
- Hogy a mamám enyhülést kapjon a betegségeiben és hogy megszabaduljon a gonosz minden befolyása alól és megtérjen.
- Hogy Mari leszázalékolása sikerüljön és hogy az orvosok a betegségeiben is tudjanak neki segíteni.
- Krisztáért, akit rákkal műtöttek. S kérjük azt is, hogy ő és a családja ne csak formális keresztények legyenek, hanem legalább ez a nehéz helyzet segítse őket abban, hogy megtalálják a kapcsolatot Istennel.
- A nemrégen műtött rákos beteg továbbra is jól gyógyuljon, hogy Isten erősítse meg testileg - lelkileg.
- Hogy Zsuzsi és János házassága jól kezdődjön és boldogan, Isten szeretetében éljék le az életüket.
- Hogy Ildikó megtérjen.
- Hogy a munkáinkban utól tudjuk érni magunkat.
- Hogy Lacika, aki vasárnap eltörte a könyökét, jól gyógyuljon és ne legyen semmi maradandó károsodása, és a család az ő ápolása mellett el tudja az öccsét is hordani a nyári táborba a héten.