2007. június 2., szombat

Több hete imádkozunk azért a kérésért, hogy egy barátnőnk ne adja be kétévesen bölcsődébe a gyerekét.

Miután megbeszéltük, hogy ennek a gyereknek milyen rossz lenne, ha bölcsődébe kerülne, úgy döntött, hogy a munkahelyén azt beszéli meg, hogy visszamegy dolgozni, de ha a gyerek rosszul bírja a bölcsődét, akkor még egy évet otthon marad vele.

Ez több mint a semmi, de én nem voltam megelégedve ennyi eredménnyel. Egyértelműen az volt az érzésem, hogy ezért a kérésért még imádkozni kell.

A múlt héten befejezett kilenced egyik tizedét is az ő családjukért mondtam.

Ezen a héten a következő történt:

Szokás szerint meglátogatták vidéken élő nyugdías anyjukat és most valahogy szembesültek azzal, hogy mennyire egyedül van és mennyire nehezen él ott. Hazatérve egy nap alatt találtak a közelükben egy minigarzont, amelyet a testvérek közösen a tartalékaikból és hitelt vállalva megvettek. Kiderítették, hogy a nagymama is elmehet a babával gyesre.

Édesanyjuk hamarosan beköltözik a minigarzonba és ősztől ő lesz otthon a kisgyerekkel.

Évtizedek óta szeretett volna visszatérni Budapestre. Most végre sikerült. A gyereknek a nagymamájával nem csak a bölcsődénél lesz jobb, hanem annál is, mintha az anyukája szorongva és nyugtalanul maradt volna otthon. Amellett mindannyian nehezen élték meg, hogy olyan távol laknak egymástól. Most már egymás közelében lesznek, nap mint nap gondoskodhatnak egymásról és segíthetik egymást.

Sürgősségi imaszolgálat

Az elmúlt időben többen is megkerestek meg minket olyanfajta kéréssel például, hogy holnap műtenek valaki, imádkozzunk érte.

Azért, hogy az ilyen hét közben felmerült egészségi, családi vagy munkahelyi problémákért jobban tudjunk imádkozni, létrehoztunk egy sürgősségi imaszolgálatot.

Aki a hét közben szeretne kérni, az megteheti a szokásos módon, ezen a lapon keresztül, vagy írhat nekem sms-t vagy felhívhat a 06-70-379-66-02 telefonszámon. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom azoknak a testvéreknek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért. Ezenkívül ezeket a kéréseket mindig felteszem a honlapra is, így ezek mindig szerepelnek az imaközösség heti imaszándékai között is.

Aki úgy érzi, hogy szívesen résztvenne a sürgősségi imaszolgálatban és van arra kapacitása, hogy ha értesítést kap, akkor még aznap legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, hogy külje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni. Ha valaki minden nap nézi az e-mailjeit, kérem, hogy adja meg az e-mail címét is.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata


Ima az Egyházért

Püspök atya nemrégen kérte az egész egyházmegyét, hogy az egyház megújulásáért, az egyházmegyéért, és ezen belül különösen saját egyházközségünkért, közösségünkért, plébánosunkért imádkozzunk, és csütörtökönként szentségimádást tartsunk.

Az egyházat hatalmas támadások érik, amelyek szétzilálásunkra és meggyengítésünkre törekszenek. Ezért, hogy a püspök atya kérésének minél inkább eleget tehessünk, egyházközségünk több tagjával összefogva rendszeres imát és böjtöt vállalunk az Egyház megerősödéséért, Jézus tanítása szerint, aki azt mondta, hogy a gonosz „csak imára és böjtre” távozik el (Mk 9,29).

Körünk tagjai minden nap elmondanak egy tized rózsafüzért, és ezt valamint a – Mária ismétlődő kérésére – megtartott szerdai böjtöt az Egyházért, s ezen belül különösen a saját egyházközségünkért, közösségünkért és plébánosunkért ajánljuk fel. Emellett akinek munkabeosztása lehetővé teszi, részt vesz templomunkban a hetenkénti csütörtöki szentségimádáson is.

Kérünk mindenkit, hogy amennyire ereje és egészségi állapota engedi, csatlakozzon hozzánk!


Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Drága imaközösségi Tagok! Meg szeretném köszönni a Jóistennek és Nektek a sok imátokat, ugyanis nem rosszindulatú volt daganat a férjem tüdejében. Még egyszer köszönöm!

- Az a barátunk, akit a múlt héten műtöttek és a műtét azzal fenyegetett, hogy az egyik fülére teljesen meg fog süketülni, most értesített, hogy minden baj nélkül, jól sikerült a műtétje. Imádkozzunk még azért is, hogy gyógyulása teljes legyen!

Imaszándékok 2007. június 4 - 10.:

- Imádkozzunk felnőtt gyermekeim kibéküléséért.
- Kérjük Szent Pio atyát: imáinkra figyelve, velünk együtt ő is járjon közbe nagy tisztelőjéért, Eszterért, hogy sokféle betegségének lehetséges szövődményei kerüljék el őt. És merjük kérni gyógyulását. „... mert Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk. 1,57) Köszönöm.
- Egy házaspárért, hogy rendeződjön a kapcsolatuk.
- Munkáért.
- Egyházközségünk egységéért.
- Egy édesapáért és nagyfiáért, hogy megtalálják életük értelmét.
- Türelemért, legyen türelmem a beteg unokámhoz. Köszönöm.
- Unokahúgomért, Ágiéert, hogy ne menjen ki Indiába, és ne menjen férjhez egy hinduhoz.
- Egy drogos lány gyógyulásáért és családjáért.
- Sárváriné, Ida testvérünk gyógyulásáért.
- Anita megtéréséért.
- Egy kisgyermek megkereszteléséért.
- István testi-lelki gyógyulásáért.
- József fiam káros szenvedélyének elhagyásáért. Emberi életviteléért.
- Zoltán fiam test-lelki megújulásáért. Családjuk istenszerető lelkületének eléréséért.
- Unokáim értelmes, tartalmas életéért.
- József megtéréséért.
- Kérek szépen imát súlyos beteg szomszédomért, hogy megtalálja Istenben a békét.
- Egy daganatos fiatal anyuka sikeres műtétjéért és gyógyulásáért.
- Barátnőimért és önmagamért élhessünk keresztény családban.
- Egy barátomért tudjon bizni újra Istenben. Köszönöm
- Kérek szépen imát azért a depresssziós lányért, akinek nincs hajléka. (Imádkoztunk már érte régebben.) Pénteken kórházba került.
- Szeretnék imát kérni testvéremért, hogy lelkében békesség legyen, testileg lelkileg meggyógyuljon, és megtalálja a helyes utat, mely Istenhez vezet. Amen.
- Egy bajba jutott család: anya, apa és leányért.
- Egy elhagyott feleség megtéréséért.
- A Városmisszió megrendezésében végzendő munkám sikerességéért.
- Kérünk imát egy memóriazavarral küszködő édesanya gyógyulásáért, és a világ összes ilyen kórban szenvedő emberéért (Alzheimer-kór, stb.) ... és a gyógymód megtalálásáért.
- Egy nagy bajban lévő fiatalemberért.
- Imádkozzunk azért, hogy nagyfiamat jó és igaz tanárok tanítsák.
- Imádkozzunk a férjemért, akinek szerdán újra orvosi vizsgálatra kell mennie. Köszönöm.
- Hogy egy barátnőnk kapjon védelmet és segítséget egy rosszakaratú kollégája bántásaival szemben.
- Hogy ne én legyek az életem középpontja, hanem Isten.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Kérjük, hogy Isten segítse és védje meg Tonit a kellemetlenkedő szomszédaival szemben.
- Gabiért és a családjáért, testi-lelki gyógyulásukért, és hogy rendeződjön az életük.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.
- Hogy a macskánk ne pusztítsa a kisállatokat.
- Hogy Petrával ne legyen semmi baj, el tudjon szakadni a volt barátjától és új életet tudjon kezdeni.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- Börtönbe került barátunkért.
- Hogy öreg autónkat valóban meg tudják csinálni, és ki is tudjuk fizetni.
- Hogy a most szült barátnőnk gyorsan felépüljön, a baba szépen fejlődjön és a család jól meg tudjon birkózni a növekedésből származó nehézségekkel.
- Hogy a tönkrement lépcsőnk minden baj nélkül kitartson addig, amíg az újat meg nem tudjuk csináltatni.
- Lássam egyértelműen, hogy el kell-e vállalnom egy pácienst.
- A városmisszióban dolgozó csoportunkért.
- Hogy a hortenzia és a többi növény annak ellenére is fejlődjenek, hogy szennyezett a talajuk.

2007. május 26., szombat

Néhány éve - a körülöttem lévõ sok baj és nehézség láttán - kilencedeket szoktam tartani. A rózsfüzér öt tizedét felosztom öt ismerősöm között és kilenc hétig minden nap elmondom értük a rózsafüzért. Minden kilencedkor misét is szoktam kérni azokért, akikért imádkozom.

Most fejeztem be éppen egy kilencedet. A napokban beszéltem többekkel is azok közül akikért imádkoztam. Most is - mint minden alkalommal - nem csak az az élmény a számomra, hogy Isten egy ilyen csekélységet, napi néhány perc, gyakran elég gyarló imát, milyen nagy segítségekkel jutalmaz, hanem az is, hogy Isten milyen rendkívül kreatív, szellemes és nagyszabású ezekben a segítségekben.

Sürgősségi imaszolgálat

Az elmúlt időben többen is megkerestek meg minket olyanfajta kéréssel például, hogy holnap műtenek valaki, imádkozzunk érte.

Azért, hogy az ilyen hét közben felmerült egészségi, családi vagy munkahelyi problémákért jobban tudjunk imádkozni, létrehoztunk egy sürgősségi imaszolgálatot.

Aki a hét közben szeretne kérni, az megteheti a szokásos módon, ezen a lapon keresztül, vagy írhat nekem sms-t vagy felhívhat a 06-70-379-66-02 telefonszámon. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom azoknak a testvéreknek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért. Ezenkívül ezeket a kéréseket mindig felteszem a honlapra is, így ezek mindig szerepelnek az imaközösség heti imaszándékai között is.

Aki úgy érzi, hogy szívesen résztvenne a sürgősségi imaszolgálatban és van arra kapacitása, hogy ha értesítést kap, akkor még aznap legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, hogy külje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni. Ha valaki minden nap nézi az e-mailjeit, kérem, hogy adja meg az e-mail címét is.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata


Ima az Egyházért

Püspök atya nemrégen kérte az egész egyházmegyét, hogy az egyház megújulásáért, az egyházmegyéért, és ezen belül különösen saját egyházközségünkért, közösségünkért, plébánosunkért imádkozzunk, és csütörtökönként szentségimádást tartsunk.

Az egyházat hatalmas támadások érik, amelyek szétzilálásunkra és meggyengítésünkre törekszenek. Ezért, hogy a püspök atya kérésének minél inkább eleget tehessünk, egyházközségünk több tagjával összefogva rendszeres imát és böjtöt vállalunk az Egyház megerősödéséért, Jézus tanítása szerint, aki azt mondta, hogy a gonosz „csak imára és böjtre” távozik el (Mk 9,29).

Körünk tagjai minden nap elmondanak egy tized rózsafüzért, és ezt valamint a – Mária ismétlődő kérésére – megtartott szerdai böjtöt az Egyházért, s ezen belül különösen a saját egyházközségünkért, közösségünkért és plébánosunkért ajánljuk fel. Emellett akinek munkabeosztása lehetővé teszi, részt vesz templomunkban a hetenkénti csütörtöki szentségimádáson is.

Kérünk mindenkit, hogy amennyire ereje és egészségi állapota engedi, csatlakozzon hozzánk!


Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Köszönöm az Úrnak és az összes testvéremnek, akik imádkoztak értem: A héten jött meg a határozat gyorshajtásom ügyében és kifogásoló indokaimat elfogadva csak pénzbüntetésre ítéltek, a vezetői engedélyem nem vonták be. Még egyszer köszönöm mindenkinek az imát. Én magam továbbra is imádkozom mindenki imakéréséért.

- A május 19-i SOS imakéréssel kapcsolatban azt a visszajelzést kaptuk, hogy Isten erőt és biztonságot adott a testvérünknek.

Imaszándékok 2007. május 28 - június 3.:

SOS kérések:
május 28.:

- Imádkozzunk a következő két napban várható munkahelyi zaklatások során Isten segítse és erősítse meg őket.
május 29.:
- Valakinek ellopták az összes iratát. Érte.
- Más valakinek eltűntek fontos személyes dokumentumai, abban kér segítséget, hogy meglegyenek.


- Imádkozzunk felnőtt gyermekeim kibéküléséért.
- Kérjük Szent Pio atyát: imáinkra figyelve, velünk együtt ő is járjon közbe nagy tisztelőjéért, Eszterért, hogy sokféle betegségének lehetséges szövődményei kerüljék el őt. És merjük kérni gyógyulását. „... mert Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk. 1,57) Köszönöm.
- Egy édesapáért és nagyfiáért, hogy megtalálják életük értelmét.
- Türelemért, legyen türelmem a beteg unokámhoz. Köszönöm.
- Anita megtéréséért.
- Egy kisgyermek megkereszteléséért.
- István testi-lelki gyógyulásáért.
- József fiam káros szenvedélyének elhagyásáért. Emberi életviteléért.
- Zoltán fiam test-lelki megújulásáért. Családjuk istenszerető lelkületének eléréséért.
- Unokáim értelmes, tartalmas életéért.
- Szeretnék imát kérni testvéremért, hogy lelkében békesség legyen, testileg lelkileg meggyógyuljon, és megtalálja a helyes utat, mely Istenhez vezet. Amen.
- Egy bajba jutott család: anya, apa és leányért.
- Egy elhagyott feleség megtéréséért.
- A Városmisszió megrendezésében végzendő munkám sikerességéért.
- Daganatos betegségben szenvedő testvérünkért és családjáért.
-
Kérek szépen imát súlyos beteg szomszédomért.
- Barátnőimért és önmagamért élhessünk keresztény családban.
- Egy barátomért, hogy tudjon bizni Istenben, térjen vissza Hozzá! Köszönöm
- Kérek imát azért, hogy végre rendesen beinduljon az új munkahelyem, és hogy legyen kitartásom, fegyelmem és erőm végezni ezt a munkát.
- József megtéréséért.
- Hogy egy barátnőnk kapjon védelmet és segítséget egy rosszakaratú kollégája bántásaival szemben.
- Hogy ne én legyek az életem középpontja, hanem Isten.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Kérjük, hogy Isten segítse és védje meg Tonit a kellemetlenkedő szomszédaival szemben.
- Gabiért és a családjáért, testi-lelki gyógyulásukért, és hogy rendeződjön az életük.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.
- Hogy a macskánkat sikerüljön szobamacskává nevelni, hogy ne járjon ki és ne pusztítsa a kisállatokat.
- Hogy Petrával ne legyen semmi baj, el tudjon szakadni a volt barátjától és új életet tudjon kezdeni.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- Börtönbe került barátunkért.
- Hogy öreg autónkat valóban meg tudják csinálni, és ki is tudjuk fizetni.
- Barátunkért, akinek 24-én súlyos koponyaműtétje volt.
- Hogy a most szült barátnőnk gyorsan felépüljön, a baba szépen fejlődjön és a család jól meg tudjon birkózni a növekedésből származó nehézségekkel.
- Hogy a tönkrement lépcsőnk minden baj nélkül kitartson addig, amíg az újat meg nem tudjuk csináltatni.

2007. május 19., szombat

Amióta tagjai vagyunk az Európai Uniónak, a lehetőséggel élve minden évben rendelünk Nyugat-Európából valamilyen növényt. Ezek a növények egyáltalán nem feltétlenül drágábbak, mintha az itthoni kertészeti árudák valamelyikében venném meg őket, viszont biztosan fajtaazonosak és így olyan növényekhez is hozzá lehet jutni, amelyeket hozzánk legközelebb ezer kilométerre termesztenek.

Először nagyon aggódtam, hogy vissza fognak élni azzal, hogy ha becsapnak, kelet-európaiak lévén úgyse tudunk tenni semmit. De aztán csupa jó tapasztalataim voltak. Volt olyan német kertészet, amelyik először elküldte a növényeket és utána postán a számlát. Napokig repkedtem örömömben, hogy íme, van még olyan hely, ahol egy kereskedő magától értetődőnek tekinti, hogy az emberek becsületesek.

Most tavasszal volt először, hogy egy kertészet becsapott: az előre kifizetett növényeknek csak egy részét küldte el, s azok is meglehetősen rossz állapotúaknak mutatkoztak. Az ilyen távolról hozott növények mindig nehezebben maradnak meg, mint az itthoniak, de most a felének sem adtam semmi esélyt arra, hogy megmaradjon.

Ez márciusban történt. Azóta a növényeinkért is imádkozunk. Nagyon szép volt azóta nézni, hogy a halottnak látszó növények hogyan élednek meg egymás után. Most a hét elején az utolsó növény is magához tért és életerős hajtásokat hozott.


Sürgősségi imaszolgálat

Az elmúlt időben többen is megkerestek meg minket olyanfajta kéréssel például, hogy holnap műtenek valaki, imádkozzunk érte.

Azért, hogy az ilyen hét közben felmerült egészségi, családi vagy munkahelyi problémákért jobban tudjunk imádkozni, létrehoztunk egy sürgősségi imaszolgálatot.

Aki a hét közben szeretne kérni, az megteheti a szokásos módon, ezen a lapon keresztül, vagy írhat nekem sms-t vagy felhívhat a 06-70-379-66-02 telefonszámon. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom azoknak a testvéreknek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért. Ezenkívül ezeket a kéréseket mindig felteszem a honlapra is, így ezek mindig szerepelnek az imaközösség heti imaszándékai között is.

Aki úgy érzi, hogy szívesen résztvenne a sürgősségi imaszolgálatban és van arra kapacitása, hogy ha értesítést kap, akkor még aznap legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, hogy külje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni. Ha valaki minden nap nézi az e-mailjeit, kérem, hogy adja meg az e-mail címét is.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata


Ima az Egyházért

Püspök atya nemrégen kérte az egész egyházmegyét, hogy az egyház megújulásáért, az egyházmegyéért, és ezen belül különösen saját egyházközségünkért, közösségünkért, plébánosunkért imádkozzunk, és csütörtökönként szentségimádást tartsunk.

Az egyházat hatalmas támadások érik, amelyek szétzilálásunkra és meggyengítésünkre törekszenek. Ezért, hogy a püspök atya kérésének minél inkább eleget tehessünk, egyházközségünk több tagjával összefogva rendszeres imát és böjtöt vállalunk az Egyház megerősödéséért, Jézus tanítása szerint, aki azt mondta, hogy a gonosz „csak imára és böjtre” távozik el (Mk 9,29).

Körünk tagjai minden nap elmondanak egy tized rózsafüzért, és ezt valamint a – Mária ismétlődő kérésére – megtartott szerdai böjtöt az Egyházért, s ezen belül különösen a saját egyházközségünkért, közösségünkért és plébánosunkért ajánljuk fel. Emellett akinek munkabeosztása lehetővé teszi, részt vesz templomunkban a hetenkénti csütörtöki szentségimádáson is.

Kérünk mindenkit, hogy amennyire ereje és egészségi állapota engedi, csatlakozzon hozzánk!


Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Petra jelentkezett, nem történt vele baj.
- Gabiék vállalkozása, ami már nem nagyon működött, most nagyon szépen beindult. Gabi jár a csoportba – amelyért imádkoztunk, hogy vegyék fel –, és ezen keresztül nagyon sok segítséget kap az egész család a lelki gyógyuláshoz.
- Nagyon jól sikerült a keddi bécsi út.
- Sikerült a megfelelő növényeket megkapnom, sőt a kertészetben még egy olyan növényt is találtam a kert egy száraz és árnyékos helyére, amelyet nem is ismertem.


Imaszándékok 2007. május 21 - 27.:

- Szeretett férjem és a gyerekeim apja jövő héten tudja meg, hogy a tüdejében lévő daganat rossz- vagy jóindulatú-e, ehhez kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értünk!
- Kérek imát azért, hogy végre rendesen beinduljon az új munkahelyem, és hogy legyen kitartásom és erőm végezni ezt a munkát.
- Kérjük Urunkat, hogy gyermekeim a gondok közepette is hűségesek maradjanak Istenhez. Fontos legyen számukra a szentmise és a gyakori szentáldozás. Gyermekeiket is erre neveljék.
- Kérjük Urunkat, hogy férjem rátaláljon az Istenhez vezető útra.
- Kérjük Urunkat, hogy fiam megtalálja párját, akivel boldogságban, szeretetben él, és az Istenhez vezető útról le ne térjenek.
- Imádkozzunk felnőtt gyermekeim kibéküléséért.
- Kérjük Szent Pio atyát: imáinkra figyelve, velünk együtt ő is járjon közbe nagy tisztelőjéért, Eszterért, hogy sokféle betegségének lehetséges szövődményei kerüljék el őt. És merjük kérni gyógyulását. „... mert Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk. 1,57)
- Egy édesapáért és nagyfiáért, hogy megtalálják életük értelmét.
- Türelemért, legyen türelmem a beteg unokámhoz.
- Fiunk sikeres érettségi- és felvételi vizsgájáért.
- Fiunk teljes gyógyulásáért.
- Anita megtéréséért.
- A dédi megkeresztelkedéséért.
- István testi-lelki gyógyulásáért.
- József fiam káros szenvedélyének elhagyásáért. Emberi életviteléért.
- Zoltán fiam test-lelki megújulásáért. Családjuk istenszerető lelkületének eléréséért.
- Unokáim értelmes, tartalmas életéért.
- Kérem a testvéreket, imádkozzanak értem, hogy a rendőrség gyors hajtásért ne vonja be a vezetői engedélyem. Köszönöm az imát mindenkinek.
- Szeretnék imát kérni testvéremért, hogy lelkében békesség legyen, testileg lelkileg meggyógyuljon, és megtalálja a helyes utat, mely Istenhez vezet. Amen.
- Egy bajba jutott család: anya, apa és leányért.
- Egy elhagyott feleség megtéréséért.
- A Városmisszió megrendezésében végzendő munkám sikerességéért.
- Kérnék szépen imát súlyos beteg szomszédomért, hogy türelemmel viselje a szenvedéseit. Barátnőimért és önmagamért, élhessünk keresztény családban! Köszönöm szépen!
- József megtéréséért.
- Hogy egy barátnőnk kapjon védelmet és segítséget egy rosszakaratú kollégája bántásaival szemben.
- Hogy ne én legyek az életem középpontja, hanem Isten.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Kérjük, hogy Isten segítse és védje meg Tonit a kellemetlenkedő szomszédaival szemben.
- Gabiért és a családjáért, testi-lelki gyógyulásukért, és hogy rendeződjön az életük.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.
- Hogy a macskánkat sikerüljön szobamacskává nevelni, hogy ne járjon ki és ne pusztítsa a kisállatokat.
- Hogy egy barátunk beteg felesége megkapja a megfelelő kezelést, s hogy Isten mindkettőjüket erősítse és vigasztalja meg ebben a nehéz helyzetben.
- Hogy egy barátunk lánya a fogyasztói szemlélet helyett megtalálja az igazi értékeket.
- Egy barátnőnkért, hogy ne adja be a gyerekét kétévesen bölcsődébe, hanem maradjon még egy évet otthon vele, s hogy a munkahelyén az erre meggondolatlanul tett ígéretét minden baj nélkül vissza tudja vonni.
- Hogy Petrával ne legyen semmi baj, el tudjon szakadni a volt barátjától és új életet tudjon kezdeni.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- Börtönbe került barátunkért.
- Hogy öreg autónkat valóban meg tudják csinálni, és ki is tudjuk fizetni.
- Barátunkért, akinek 24-én súlyos koponyaműtétje lesz.
- Hogy a most szült barátnőnk gyorsan felépüljön, a baba szépen fejlődjön és a család jól meg tudjon birkózni a növekedésből származó nehézségekkel.

2007. május 12., szombat

Kedd este fél tizenegykor megkaptuk a régen várt sms-t: „Elindultunk a kórházba”. Azonnal leültünk és elkeztünk imádkozni, hogy a barátnőnk minden baj nélkül jól tudja megszülni a babáját.

Éjjel egy óra körül már nagyon fáradt voltam, de úgy éreztem, hogy még nem lehet abbahagyni az imát, ezért hogy ne aludjak el, kimentem imádkozni a teraszra. Különösen szép, puha meleg nyári éjszaka volt. A sötétből nagy berregések közepette előbújt a macskánk és odaült mellém – a rózsafüzérhez általában társulni szokott.

Kértem, hogy noha nem beszéltük meg, a barátunk írjon egy sms-t, ha megvan a baba. Elkezdtem egy újabb rózsafüzért. Ahogy a vége felé értem, olyan jó érzésem lett, mintha már rendben lennének a dolgok. De mivel az érzések becsaphatnak, úgy gondoltam, hogy ha végzek ezzel a rózsafüzérrel, akkor bemegyek enni, hogy legyen erőm és utána folytatom az imádkozást.

Befejeztem a rózsafüzért, felálltam. Abban a pillanatban megjött az sms: Megszületett a lányunk, mindketten jól vannak.

Sürgősségi imaszolgálat

Az elmúlt időben többen is megkerestek meg minket olyanfajta kéréssel például, hogy holnap műtenek valaki, imádkozzunk érte.

Azért, hogy az ilyen hét közben felmerült egészségi, családi vagy munkahelyi problémákért jobban tudjunk imádkozni, létrehoztunk egy sürgősségi imaszolgálatot.

Aki a hét közben szeretne kérni, az megteheti a szokásos módon, ezen a lapon keresztül, vagy írhat nekem sms-t vagy felhívhat a 06-70-379-66-02 telefonszámon. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom azoknak a testvéreknek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért. Ezenkívül ezeket a kéréseket mindig felteszem a honlapra is, így ezek mindig szerepelnek az imaközösség heti imaszándékai között is.

Aki úgy érzi, hogy szívesen résztvenne a sürgősségi imaszolgálatban és van arra kapacitása, hogy ha értesítést kap, akkor még aznap legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, hogy külje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni. Ha valaki minden nap nézi az e-mailjeit, kérem, hogy adja meg az e-mail címét is.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Minden baj nélkül megszületett az a baba, akiért már hetek óta imádkoztunk.

- Hála Istennek, nem rákos az a barátnőnk, akiért az elmúlt hetekben imádkoztunk!

- Hálás köszönetem az imákért – az egyik tanfolyamvizsgám sikerült.

- Az a beteg barátunk, akiért az elmúlt héten imádkoztunk, meggyógyult.


Imaszándékok 2007. május 14 - 20.:

SOS kérés május 19.:
- Levelezek egy katolikus emberrel és szeretném kérni, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat. Este megyek egy keresztény társaságba és szeretném jól érezni magam, nem görcsölni. Köszönöm.


- Imádkozzunk felnőtt gyermekeim kibéküléséért.
- Kérjük Szent Pio atyát: imáinkra figyelve, velünk együtt ő is járjon közbe nagy tisztelőjéért, Eszterért, hogy sokféle betegségének lehetséges szövődményei kerüljék el őt. És merjük kérni gyógyulását. „... mert Istennél semmi sem lehetetlen.” (Lk. 1,57)
- Még egy vizsgám lesz egy hónap múlva, kérlek ezért is imádkozzatok.
- Imádkozzatok értem, hogy imádság közben a figyelmem ne kalandozzon el Istentől másfelé. Köszönöm.
- Kérjük a Jóistent egy tej- és tojásérzékeny baba gyógyulásáért.
- Egy édesapáért és nagyfiáért, hogy megtalálják életük értelmét.
- Türelemért, legyen türelmem a beteg unokámhoz.
- Fiunk sikeres érettségi- és felvételi vizsgájáért.
- Fiunk teljes gyógyulásáért.
- Az ugróvárban meghalt kisfiúért.
- Anita megtéréséért.
- József fiam káros szenvedélyének elhagyásáért. Emberi életviteléért.
- Zoltán fiam test-lelki megújulásáért. Családjuk istenszerető lelkületének eléréséért.
- Unokáim értelmes, tartalmas életéért.
- Egy daganatos beteg testvérünkért és családjáért.
- Továbbra is szeretnék kérni minél több fegyelmet, kitartást és erőt, valamint, hogy át tudjam formálni a gondolkodásmódomat az új munkámhoz.
- Kérem a testvéreket, imádkozzanak értem, hogy a rendőrség gyors hajtásért ne vonja be a vezetői engedélyem. Köszönöm az imát mindenkinek.
-
Szeretnék imát kérni testvéremért, hogy lelkében békesség legyen, testileg lelkileg meggyógyuljon, és megtalálja a helyes utat, mely Istenhez vezet. Amen.
- Egy bajba jutott család: anya, apa és leányért.
-
Egy elhagyott feleség megtéréséért.
- A Városmisszió megrendezésében végzendő munkám sikerességéért.
-
Önmagamért és barátnőimért, hogy élhessünk keresztény családban.
- Egy súlyos beteg szomszédomért, hogy megtapasztalja Isten jóságát, szeretetét nehéz napjaiban. Köszönöm!
- Hogy egy barátnőnk kapjon védelmet és segítséget egy rosszakaratú kollégája bántásaival szemben.
- Hogy ne én legyek az életem középpontja, hanem Isten.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Kérjük, hogy Isten segítse és védje meg Tonit a kellemetlenkedő szomszédaival szemben.
- Gabiért és a családjáért, testi-lelki gyógyulásukért, és hogy kapjanak munkát.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.
- Hogy a macskánkat sikerüljön szobamacskává nevelni, hogy ne járjon ki és ne pusztítsa a kisállatokat.
- Hogy minden újonnan beszerzett növényünk megeredjen.
- Hogy egy barátunk beteg felesége megkapja a megfelelő kezelést, s hogy Isten mindkettőjüket erősítse és vigasztalja meg ebben a nehéz helyzetben.
- Hogy egy barátunk lánya a fogyasztói szemlélet helyett megtalálja az igazi értékeket.
- Egy barátnőnkért, hogy ne adja be a gyerekét kétévesen bölcsődébe, hanem maradjon még egy évet otthon vele, s hogy a munkahelyén az erre meggondolatlanul tett ígéretét minden baj nélkül vissza tudja vonni.
- Élő István testi-lelki gyógyulásáért.
- Az elsőáldozók lelki megújulásáért, s a Jézushoz való hűségükért.
- Hogy Petra jelentkezzen. Ne legyen vele semmi baj és hogy el tudjon szakadni a volt barátjától és új életet tudjon kezdeni.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.
- László atya szívműtét utáni felépüléséért.
- Hogy Adám és egy másik testvérünk fel tudjon épülni a rákból.
- Egy testvérünk lelki gyógyulásáért.
- Egy család békéjéért.
- Egy imaközösség megújulásáért és megerősödéséért.
- A keddi bécsi utunkért.
- Hogy a most szült barátnőnk gyorsan felépüljön, a baba szépen fejlődjön és a család jól meg tudjon bírkózni a növekedésből származó nehézségekkel.
- Hogy sikerüljön a kertbe a megfelelő növényeket megtalálnom és megkapnom.

2007. május 4., péntek

Kínai barátaink kislánya három vagy négy éves lehetett amikor megismertem. Egy héttel azelőtt érkezett meg Kína egyik távoli határvidékéről, ahol addig a nagymamája vigyázott rá, hogy a szülei itt dolgozhassanak. Nem úgy nézett ki, mint egy kisgyerek. Olyan különös, archaikus jelenség volt, mintha egy száz évvel ezelőtti fénykép szereplője lett volna. Azonnal megszerettem.

Rendkívül tehetséges gyerek volt, néhány hónap alatt folyékonyan beszélt magyarul. Az ember azt hihette volna, hogy olyan mint a többi magyar kisiskolás, ha nem tudta volna, hogy bizonyos vonatkozásokban valóban úgy él, mint egy száz évvel ezelőtti fénykép szereplője. Az egész nyarat a nagymamájánál tölti, ahol reggeltől estig, napi tíz órában, óránként néhány perces szüneteket tartva kínai nyelvet, irodalmat és történelmet tanul.

Másodikos gimnazista korában talált egy olyan nemzetközi középiskola-hálózatot, amely arra jött létre, hogy az egész világról tehetséges gyerekeket juttasson be a legjobb angol és amerikai egyetemekre. Segítettünk neki megírni a pályázatát. Felvették. Két éve ősszel több mint tízezer kilométerre tőlünk kezdte el a tanévet. Gyorsan megszerette az iskolát és őt is megszerették.

Most tavasszal zajlottak az egyetemi felvételi vizsgák. Nagyon izgultam érte. Sokat imádkoztam, még misét is kértem. Tegnap tudtam meg az eredményt. Hat amerikai elit egyetem jelezte vissza, hogy szívesen látja a hallgatói között – a kínai kislányt, aki pár éve még úgy nézett ki, mint egy százéves fénykép szereplője.

Sürgősségi imaszolgálat

Az elmúlt időben többen is megkerestek meg minket olyanfajta kéréssel például, hogy holnap műtenek valaki, imádkozzunk érte.

Azért, hogy az ilyen hét közben felmerült egészségi, családi vagy munkahelyi problémákért jobban tudjunk imádkozni, létrehoztunk egy sürgősségi imaszolgálatot.

Aki a hét közben szeretne kérni, az megteheti a szokásos módon, ezen a lapon keresztül, vagy írhat nekem sms-t vagy felhívhat a 06-70-379-66-02 telefonszámon. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom azoknak a testvéreknek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért. Ezenkívül ezeket a kéréseket mindig felteszem a honlapra is, így ezek mindig szerepelnek az imaközösség heti imaszándékai között is.

Aki úgy érzi, hogy szívesen résztvenne a sürgősségi imaszolgálatban és van arra kapacitása, hogy ha értesítést kap, akkor még aznap legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, hogy külje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni. Ha valaki minden nap nézi az e-mailjeit, kérem, hogy adja meg az e-mail címét is.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Imaszándékok 2007. május 7 -13.:

- Továbbra is szeretnék kérni minél több fegyelmet, kitartást és erőt, valamint, hogy át tudjam formálni a gondolkodásmódomat az új munkámhoz.
- Kérjük, hogy imádkozzatok velünk, születendő gyermekünkért, hogy épen és egészségesen érkezzen. Valamint, hogy a szülés is probléma nélkül történjen.
- Imádkozzunk felnőtt gyermekeim kibéküléséért.
- Kérjük Szent Pió atyát: imáinkra figyelve, velünk együtt ő is járjon közbe nagy tisztelőjéért, Eszterért, hogy sokféle betegségének lehetséges szövődményei kerüljék el őt. És merjük kérni gyógyulását. "... mert Istennél semmi sem lehetetlen." (Lk. 1, 57)
- József fiam káros szenvedélyének elhagyásáért. Emberi életviteléért.
- Zoltán fiam test-lelki megújulásáért. Családjuk istenszerető lelkületének eléréséért.
- Unokáim értelmes, tartalmas életéért.
- Kérek szépen imát Gáborért ,sikeres érettségi -felvételi vizsgájáért.
- Hajlékért egy depressziós lánynak.
- Egy édesapáért és nagyfiáért, hogy Isten akarata szerint éljenek.
- Gyermekeink házépítése elkezdődött. Imádkozzunk értük. Köszönöm.
- Önmagamért és barátnőimért, hogy élhessünk keresztény családban.
- Egy súlyos beteg szomszédomért, hogy megtapsztalja Isten jóságát, szeretetét nehéz napjaiban. Köszönöm!
- Lehet, hogy egy barátnőnk rákos. Ha lehet, Isten vegye ezt le róla, ha nem lehet, kérünk neki a nehézségekben minden segítséget és kérjük, hogy el tudjon fogadni minden kegyelmet, amit Isten ezen a betegségen keresztül akar neki adni.
Hogy egy barátnőnk kapjon védelmet és segítséget egy rosszakaratú kollégája bántásaival szemben.
- Egy barátnőnkért, aki hamarosan szülni fog: Isten erősítse meg, hogy ne féljen és Rá tudja bízni magukat és minden baj nélkül, jól sikerüljön a szülés.
- Hogy ne én legyek az életem középpontja, hanem Isten.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Kérjük, hogy Isten segítse és védje meg Tonit a kellemetlenkedő szomszédaival szemben.
- Gabiért és a családjélrt, testi-lelki gyógyulásukért és hogy kapjanak munkát.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.
- Hogy a macskánkat sikerüljön szobamacskává nevelni, hogy ne járjon ki és ne pusztítsa a kisállatokat.
- Hogy minden újonnan beszerzett növényünk megeredjen.
- Hogy egy barátunk beteg felesége megkapja a megfelelő kezelést, s hogy Isten mindkettőjüket erősítse és vigasztalja meg ebben a nehéz helyzetben.
- Hogy egy barátunk lánya a fogyasztói szemlélet helyett megtalálja az igazi értékeket.
- Egy barátnőnkért, hogy ne adja be a gyerekét kétévesen bölcsődébe, hanem maradjon még egy évet otthon vele, s hogy a munkahelyén az erre meggondolatlanul tett ígéretét minden baj nélkül vissza tudja vonni.
- Élő István testi-lelki gyógyulásáért.
- Az elsőáldozók lelki megújulásáért, s a Jézushoz való hűségükért.
- Hogy Petra el tudjon szakadni a volt barátjától és új életet tudjon kezdeni.
- Egy beteg barátunk gyógyulásáért.
- Több új szomszéd is jön a környékünkre. Kérjük, hogy jó szomszédokat kapjunk.

2007. április 28., szombat

Sürgősségi imaszolgálat

Az elmúlt időben többen is megkerestek meg minket olyanfajta kéréssel például, hogy holnap műtenek valaki, imádkozzunk érte.

Azért, hogy az ilyen hét közben felmerült egészségi, családi vagy munkahelyi problémákért jobban tudjunk imádkozni, létrehoztunk egy sürgősségi imaszolgálatot.

Aki a hét közben szeretne kérni, az megteheti a szokásos módon, ezen a lapon keresztül, vagy írhat nekem sms-t vagy felhívhat a 06-70-379-66-02 telefonszámon. Én ilyenkor a kérést sürgősen továbbítom azoknak a testvéreknek, akik vállalták, hogy ezekben az esetekben imádkoznak az illető kéréséért. Ezenkívül ezeket a kéréseket mindig felteszem a honlapra is, így ezek mindig szerepelnek az imaközösség heti imaszándékai között is.

Aki úgy érzi, hogy szívesen résztvenne a sürgősségi imaszolgálatban és van arra kapacitása, hogy ha értesítést kap, akkor még aznap legalább egy rövid imát elmondjon a kérésért, kérem, hogy külje el nekem a telefonszámát, hogy sms-t tudjak neki küldeni. Ha valaki minden nap nézi az e-mailjeit, kérem, hogy adja meg az e-mail címét is.

Szeretettel várjuk a kéréseiteket és a jelentkezéseiteket.

Kata

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

Egy tanúságtétel:

"Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak..." (Ján 11,10)

"... Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket ... " (Ján 14,34) – mondta Jézus búcsúbeszédében.

Ennek a szeretetnek a jegyében indult el egyházközségünkben az "imalánc" a rászorulókért.

Az élő hit gyümölcse a végtelen bizalom Isten mindenhatóságában. Hinni abban, hol az emberi tudás (orvostudomány, pszichiátria, pszichológia) hatékonysága véget ér, ott áll Jézus gyógyító szeretetével, szabadító hatalmával.

Az ember annyit kap Istentől, amennyit vár Tőle.

Vétek nem hinni abban, hogy Isten Szentlelke – nem csak a bibliai időkben, hanem – ma is munkálkodik, újjá teremt, s képes testi-lelki bajaink gyógyítására.

Jézus azt mondta: "Atyám mindmáig munkálkodik, ezért én is munkálkodom..." (Ján 5,17) Jézus pedig ma is és mindenkoron velünk éle az Oltáriszentségben, s ha köztünk van, hinnünk kell, hogy nem tétlenkedik. Bizonyosan nem, mert élő valóság, Tőle kapjuk a Szentlelket.

A mi feladatunk ketten vagy hárman összejönni az Ő nevében, hittel imádkozni és bizalommal várni a CSODÁT.

Még arra is megtanított, hogyan kérjünk: "Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé HÁLAADÁSOTOKKAL együtt." (Fil 4,6)

Így történt Lázár feltámasztásakor is:

"...ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét ...", mondta Jézus Mártának azután így imádkozott: "Atyám, hálát adok Neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz ... higgyék, hogy Te küldtél engem ..." (Ján 11, 40-42)

E szavak után utasította csak Jézus Lázárt, hogy "támadjon föl" a halálból, azaz "jöjjön ki a sírból". S a Jézusból kiáradó Szentlélek megcselekedte Lázár feltámasztását.

Mi kell még egyéb? Isten a bizalmunkat várja, hogy ajándékozhasson nekünk örök üdvösséget, gyógyulást, Benne való örömöt. Ő a SZERETET.

De joggal várja tanúságtételünket is a bennünk vagy kérésünkre végzett csodáiról.

A tanúságtétel elhanyagolása bűn: mulasztás. Mulasztásunkkal elcsaljuk az Istennek kijáró hálát és DICSŐÍTÉST. Mert csodáit nagy szeretetén túl a hitetlenek meggyőzésére, azaz a hit felébresztésére is teszi.

Egy ilyen tanúságtétellel tartozom én Istennek és nektek testvéreim.

Történt pedig, hogy több gyógyulásra szoruló embert hordoztam imában és kértem számukra az imaközösség imáit is. A testvérek heteken keresztül imádkoztak értük.

Tulajdonképpen – a hűtlenek kivételével – minden "betegemben" elindult a gyógyuló változás, ám az egyik testvérben hamar és látványosan hatékonnyá vált az ima.

Alkoholfüggő, depressziós és aggodalmaskodó, csökkent önértékeléssel élő ember volt. Mélyen elítélte magát.

Az első imaszolgálatkor komoran, leszegett fejjel ült és szinte összeszorított fogakkal tárta fel a problémáit. A második imaalkalommal még mindig feszült volt, de már kissé felszabadultabb.

HÁLÁVAL és DICSŐÍTŐ IMÁBAN vittük Isten színe elé az életét a problémáival, gyengeségeivel együtt. Halkan azt is kértem tőle, végezzen egy jó szentgyónást és gyakori szentáldozást. Megtette.

A harmadik imaalkalommal arra kértük, engedje el a haragjait, kiengesztelődött lélekkel tárja ki a szívét Isten gyógyító szeretetének a befogadására. Nagyon kértük Jézust, szabadítsa meg a depressziótól és az alkoholtól való megkötözöttségéből.

Amint csukott szemmel imádkoztam érte, belsőleg láttam a segítő kegyelem bőséges áradását. Amikor kinyitottam a szemem, egy örömteli, könnyben úszó szempár mosolygott vissza rám, egy intelligens, meghatódott arcból. S ez a boldog mosoly máig sem hervadt le róla.

Dicsőség az Úrnak, hogy meghallgatta és meghallgatja imáinkat, és irgalmas szívvel lehajol hozzánk, hogy kiemeljen nyomorúságainkból.

Ezúton köszönöm a testvéreknek a háttér-imát, mely megerősítette és hatékonnyá tette a mi közösségünk közbenjáró könyörgését.

Áldott legyen az Isten!


További teljesített kérések:

- Kedves Közösség! Szeretném nektek elújságolni, hogy sikerült egy új munkahelyet találnom, ami mellett úgy néz ki, hogy sokkal több időt fogok tudni a családomra és a helyi közösségre fordítani. Végre!

Azt is tudnotok kell, hogy számomra ez egy valódi csoda! Nagyon sokat vártam erre a lehetőségre, és utólag megtudva, sokszor csak a gondviselésen múlt.

Hogy mennyire igaz ez, csak egy eset a sokból: Egy választási lehetőség előtt álltam és nagyon tépelődtem, hogy mit válasszak, mit is vár tőlem a Jóisten. Megkérdeztem Tőle, hogy mit válasszak és ahogy megfordultam, ott volt a válasz a telefonomban, a frissen kapott sms-ben, ami minden kételyt eloszlatott a választással kapcsolatban.

Az az igazság, hogy ekkora ajándék mellett érzem csak igazán, hogy mennyire kicsi és gyarló az ember. Ezt én igazából nem érdemeltem meg, de igyekszem, hogy a lehető legtöbbet tudjak ebből az isteni ajándékból kihozni.

Köszönöm nektek a segítséget.

- Franciska megkapta az értesítést, hogy felvették abba a jó gimnáziumba, ahova szeretett volna bekerülni. (S hogy Isten milyen bőkezűen ad: közben lehetőséget kapott arra, hogy egy másik, igen jó gimnáziumba is bejusson.)

- Úgy tűnik, hogy Petrának jó irányban alakulnak az ügyei. Sikerült a Távol-Keleten lakást és munkát szereznie, megkapta az éves tartózkodási engedélyt. S az első nehéz lelki megrázkódtatásokon is szerencsésen túljutott.

Imaszándékok 2007. április 30 - május 6.:

- Továbbra is szeretnék kérni minél több fegyelmet, kitartást és erőt, valamint, hogy át tudjam formálni a gondolkodásmódomat az új munkámhoz.
- Imádkozzunk felnőtt gyermekeim kibéküléséért.
- Kérjük Szent Pió atyát: imáinkra figyelve, velünk együtt ő is járjon közbe nagy tisztelőjéért, Eszterért, hogy sokféle betegségének lehetséges szövődményei kerüljék el őt. És merjük kérni gyógyulását. "... mert Istennél semmi sem lehetetlen." (Lk. 1, 57)
- Hogy hazánkban egyáltalán ne legyen állatkínzás.
- József fiam káros szenvedélyének elhagyásáért. Emberi életviteléért.
- Zoltán fiam test-lelki megújulásáért. Családjuk istenszerető lelkületének eléréséért.
- Unokáim értelmes, tartalmas életéért.
- Meghalt a súlyos műtéten átesett kolleganőm. Kérjük a Jóistent, hogy vele örvendezhessen sok testi és lelki szenvedéssel teli élete után.
- Egy beteg barátunk gyógyulásáért.
- Kérem a testvéreket, imádkozzanak értem, hogy a rendőrség gyors hajtásért ne vonja be a vezetői engedélyem. Azt nem kérem, hogy ne büntessenek meg ezért a közlekedési szabálytalanságért, hiszen valóban megérdemlem, de a jogosítvány elvonása, a munkám elvégzését tenné lehetetlenné. Magammal szemben a pénzbüntetést ezért a cselekedetért helyesnek találom, így valószínűleg emlékezni fogok arra, hogy (főleg lakott területen) betartsam a sebességi határokat. Köszönöm az Úrnak, hogy nem történt nagyobb baj e miatt a figyelmetlenségem miatt, és azt is, hogy tanulni tudtam ebből az esetből is. Köszönöm az imát mindenkinek.
- Ismét Gáborért, sikeres felvételi-érettségi vizsgájáért. Egy depressziós lánynak hajlékért és gyógyulásért.
- Egy bajbajutott család: apa, anya és leányért.
- Egy elhagyott feleség megtéréséért.
- Lehet, hogy egy barátnőnk rákos. Ha lehet, Isten vegye ezt le róla, ha nem lehet, kérünk neki a nehézségekben minden segítséget és kérjük, hogy el tudjon fogadni minden kegyelmet, amit Isten ezen a betegségen keresztül akar neki adni.
- Önmagamért és barátnőimért, élhessünk keresztény családban. Köszönöm!
- Szeretnék imát kérni testvéremért, hogy lelkében békesség legyen, testileg lelkileg meggyógyuljon, és megtalálja a helyes utat, mely Istenhez vezet. Amen.
- Hogy egy barátnőnk kapjon védelmet és segítséget egy rosszakaratú kollégája bántásaival szemben.
- Egy barátnőnkért, aki hamarosan szülni fog: Isten erősítse meg, hogy ne féljen és Rá tudja bízni magukat és minden baj nélkül, jól sikerüljön a szülés.
- Hogy ne én legyek az életem középpontja, hanem Isten.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Kérjük, hogy Isten segítse és védje meg Tonit a kellemetlenkedő szomszédaival szemben.
- Gabiért és a családjélrt, testi-lelki gyógyulásukért és hogy kapjanak munkát.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.
- Hogy a macskánkat sikerüljön szobamacskává nevelni, hogy ne járjon ki és ne pusztítsa a kisállatokat.
- Hogy minden újonnan beszerzett növényünk megeredjen.
- Hogy egy barátunk beteg felesége megkapja a megfelelő kezelést, s hogy Isten mindkettőjüket erősítse és vigasztalja meg ebben a nehéz helyzetben.
- Hogy egy barátunk lánya a fogyasztói szemlélet helyett megtalálja az igazi értékeket.
- Egy barátnőnkért, hogy ne adja be a gyerekét kétévesen bölcsődébe, hanem maradjon még egy évet otthon vele, s hogy a munkahelyén az erre meggondolatlanul tett ígéretét minden baj nélkül vissza tudja vonni.
- Élő István testi-lelki gyógyulásáért.
- Az elsőáldozók lelki megújulásáért, s a Jézushoz való hűségükért.
- Hogy Petra el tudjon szakadni a volt barátjától és új életet tudjon kezdeni.

2007. április 21., szombat

Tegnap meghalt az a nagybeteg testvérünk, akiért imádkoztunk. Most amikor összegyűjtöttem az imaszándékokat kiderült a számomra, hogy egymásról nem tudva többen is kértek érte imát. Milyen jó, ha az ember úgy él, hogy amikor bajban van, akkor mások imádkoznak érte. S milyen jó, hogy nem csak ülünk egymás mellett a padban vasárnap, hanem amikor valaki bajban van, többen is imádkoznak érte.

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Nagybeteg plébániai testvérünk (nővérünk) péntek éjszaka elköltözött az örök hazába. Úgy halt meg ahogyan kértük és ő is kérte: imádságos, békés lélekkel, csendben, méltósággal. Imádkozzunk, hogy Isten közelében, a megérdemelt teljes boldogságot mielőbb nyerje el. Requiescat in pace! Nyugodjék békében!

- Részlet a múlt héten Kelet-Ázsiába elutazott barátnőnk leveléből: „Kérlek, ne aggódjatok, jól vagyok ... remélem, hogy tovább is jól alakulnak a dolgok, sőt biztosan, mert tudom, hogy ... nagyon szorítotok, imádkoztok értem.”


Imaszándékok 2007. április 23-29.:

Kedves Mindenki!

Szeretném kérni, hogy akinek több hétig tartó kérése van, az minden héten újra adja le azt. Enélkül én nem tudhatom, hogy résztvesztek-e még az imaközösségben, illetve enélkül nem tudom követni a kérések változásait. A káosz elkerülése végett csak az ezen a héten szombat reggelig leadott kérések kerülnek fel mindig a heti listára.


- Add uram, hogy fegyelmezett tudjak maradni a héten, valamint adj elég akaraterőt és kitartást, hogy céljaimat megvalósítsam!
- Kérjük Urunkat, hogy gyermekeim a gondok közepette se veszítsék el hitüket, fontos legyen számukra a szentmise és az Oltáriszentség gyakori vétele. Gyermekeiket is erre neveljék.
- Kérjük Urunkat, hogy fiam megtalálja párját, akivel szeretetben, boldogságban él és az Istenhez vezető úrtól soha le ne térjenek.
- Kérjük Urunkat, hogy férjem rátaláljon az Istenhez vezető útra.
- Egy édesapáért és nagyfiáért, hogy megtalálják helyüket az életben és Isten akarata szerint éljenek.
- Gyermekeink házépítésbe kezdenek, imádkozzunk értük. Köszönöm.
- Hogy a homoszexuálisok fogadják el az Úr keresztjét és tisztán éljenek.
- A munka világába visszatért fiamért, hogy megtalálja a lelki egyensúlyát, és ne kelljen csalódnia az őt foglalkoztató vállalkozóban.
- A szomszéd nénimet hazahívta az Úr, imádkozzunk érte, hogy nehéz, szenvedéssel teli élete után ölelje magához a Jóisten!
- Egy barátnőnkért, aki hamarosan szülni fog: Isten erősítse meg, hogy ne féljen és Rá tudja bízni magukat és minden baj nélkül, jól sikerüljön a szülés.
- A súlyos műtéten átesett kollegánőmért kérek továbbra is imát, hogy megfelelő rehabilitációs intézménybe kerülhessen, legyen ember aki ebben segiti.
- A depressziós lánynak még nincs szállása, kérjük Isten segítségét!
- Egy munkatársamért imádkozzunk, hogy hagyja abba társai lelki terrorizálását, és ne a new age-ben, hanem Istenben találja meg lelki békéjét.
- Eredményes tamfolyamvizsgákért.
- Egy édesapa gyógyulásáért.
- Önmagamért és hasonló helyzetben lévő lányokért,barátnőimért kérek imát, hogy keresztény családban élhessünk, találjuk meg a társunk. Köszönöm!
- Hogy ne én legyek az életem középpontja, hanem Isten.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Hogy Petra el tudjon szakadni a volt barátjától és új életet tudjon kezdeni.
- Gabiért és a családjáért, testi-lelki gyógyulásukért és hogy kapjanak munkát.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.
- Hogy a macskánkat sikerüljön szobamacskává nevelni, hogy ne járjon ki és ne pusztítsa a kisállatokat.
- Hogy minden újonnan beszerzett növényünk megeredjen.
- Hogy egy barátunk beteg felesége megkapja a megfelelő kezelést, s hogy Isten mindkettőjüket erősítse és vigasztalja meg ebben a nehéz helyzetben.
- Hogy egy barátunk lánya a fogyasztói szemlélet helyett megtalálja az igazi értékeket.
- Hogy Franciskát jó iskolába vegyék fel.
- Egy barátnőnkért, hogy ne adja be a gyerekét kétévesen bölcsődébe, hanem maradjon még egy évet otthon vele, s hogy a munkahelyén az erre meggondolatlanul tett ígéretét minden baj nélkül vissza tudja vonni.
- Kérjük, hogy Isten segítse és védje meg Tonit a kellemetlenkedő szomszédaival szemben.

2007. április 14., szombat

Ezen a héten ... annak ellenére, hogy ez normálisan nagyon sok kellemetlenséggel jár, a kutyánk műtéte minden baj nélkül sikerült ...

Tamás - noha az átszálláshoz kora hajnalban kellett Berlin egyik végéből eljutnia a másik végében lévő repülőtérre - szintén minden baj nélkül megérkezett Spanyolországba ...

én megkaptam az erőt ahhoz, hogy a kertben megcsináljak néhány nagyon nehéz munkát ...

Tamás meg tudta venni nekem Keresztes Szent János teljes bibliográfiáját ...

egyik éjjel rosszul riasztottam be a házat és nem lett belőle semmi baj ...

... csak néhány példa azok közül, amikor tapasztaltuk Isten szerető gondoskodását - ezen a héten is.

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Diplomás munkanélküli munkát kapott. Fizikai munkát, de valamelyest a szakmájába vág. Ő is megtett mindent, hogy Isten megsegíthesse. Imádkozzunk tovább, hogy ami elkezdődött, az eredményes legyen.

- Úgy tűnik, hogy Franciskának sikerül jó iskolába bejutnia. Mindazonáltal, amíg erről a papírt meg nem kapta, még imádkozzunk érte.

- A barátnőnk, akiért március 16. óta imádkozunk elutazott abba távolkeleti országba, de elutazása előtt néhány nappal kapott egy olyan ajánlatot, hogy ha megtanulja az ország nyelvét, visszatérésekor nagyon jó álláshoz juthat. Így most már ez az útja nem csak egy tragikus kudarc következnényeinek esetleges felszámolása, hanem ez a lehetőség már egy pozitív célt is adhat a számára.

Imaszándékok 2007. április 16-22.:

- Kérjünk annak a diplomás munakélkülinek, aki most kapott munkát erőt, egészséget, kitartást, becsületes munkatársakat, tisztességes keresetet. Isten áldását a hosszas munkanélküliség után.
- Egyházközségünk nagybeteg tagjáért, Isten segítségéért, hogy a bizalom és hűség, az ima és szeretet maradjon vele mindvégig.
- Add uram, hogy fegyelmezett tudjak maradni a héten, valamint adj elég akaraterőt és kitartást, hogy céljaimat megvalósítsam!
- Egy lélek szélsőséges aggályosságtól és lelki vakságtól való megszabadulásáért kérek imát.
- Kérjük, hogy imádkozzatok velünk, születendő gyermekünkért, hogy épen és egészségesen érkezzen. Valamint, hogy a szülés is probléma nélkül történjen.
- És még egy utolsó fohászt a sikeres munkahely váltásért.
- Kérjük Urunkat, hogy gyermekem megtalálja párját, akivel szeretetben, boldogságban él és az Istenhez vezető úrtól soha le ne térjenek.
- Kérjük Urunkat, hogy gyermekeim a gondok közepette se veszítsék el hitüket, fontos legyen számukra a szentmise és az Oltáriszentség gyakori vétele. Gyermekeiket is erre neveljék.
- Kérem a testvéreket, imádkozzanak értem, hogy a rendőrség gyors hajtásért ne vonja be a vezetői engedélyem. Azt nem kérem, hogy ne büntessenek meg ezért a közlekedési szabálytalanságért, hiszen valóban megérdemlem, de a jogosítvány elvonása, a munkám elvégzését tenné lehetetlenné. Magammal szemben a pénzbüntetést ezért a cselekedetért helyesnek találom, így valószínűleg emlékezni fogok arra, hogy (főleg lakott területen) betartsam a sebességi határokat. Köszönöm az Úrnak, hogy nem történt nagyobb baj e miatt a figyelmetlenségem miatt, és azt is, hogy tanulni tudtam ebből az esetből is. Köszönöm az imát mindenkinek.
- Szeretnék imát kérni testvéremért, hogy lelkében békesség legyen, testileg lelkileg meggyógyuljon, és megtalálja a helyes utat, mely Istenhez vezet. Amen.
- Egy bajbajutott család: apa, anya és leányért.
- Egy elhagyott feleség megtéréséért.
Továbbra is kérek szépen imát rákos beteg szomszéd nénimért, és nemrég súlyos műtéten átesett kolleganőm gyógyulásáért. Egy ismerősömnek nincs hol laknia, most egy hívő családnál él ideiglenesen, végleges szálláshelyért és depresszióból való gyógyulásáért. Magam részére életcél megtalálásáért. Köszönöm szépen!!!
- Szüleim és testvérem megtéréséért
- A családok NE menjenek vásárolni vasárnap, hanem egymással töltsék a napot.
- Munkáért.
- Gyógyulásomért.
- Gábor unokaöcsém hivatásáért.
- Gyógyíthatatlan beteg kisfiúért és családjáért.
- Sándor megtéréséért.
- László házasságának megmentéséért.
- Őszinte bűnbánatért.
- Testi-lelki egészségért.
- József megtéréséért.
- Egy munkatársamért imádkozzunk, hogy hagyja abba társai lelki terrorizálását, és ne a new age-ben, hanem Istenben találja meg lelki békéjét.
- Eredményes tamfolyamvizsgákért.
- Hogy ne én legyek az életem középpontja, hanem Isten.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Hogy Petra meg tudja magát védeni a volt barátjával szemben, aki tönkreteszi őt, s hogy új életet tudjon kezdeni.
- Kérjük, hogy Isten segítse és védje meg Tonit a kellemetlenkedő szomszédaival szemben.
- Gabiért és a családjélrt, testi-lelki gyógyulásukért és hogy kapjanak munkát.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.
- Hogy a macskánkat sikerüljön szobamacskává nevelni, hogy ne járjon ki és ne pusztítsa a kisállatokat.
- Hogy minden újonnan beszerzett növényünk megeredjen.
- Hogy egy barátunk beteg felesége megkapja a megfelelő kezelést, s hogy Isten mindkettőjüket erősítse és vigasztalja meg ebben a nehéz helyzetben.
- Hogy egy barátunk lánya a fogyasztói szemlélet helyett megtalálja az igazi értékeket.
- Egy barátnőnkért, hogy ne adja be a gyerekét kétévesen bölcsődébe, hanem maradjon még egy évet otthon vele, s hogy a munkahelyén az erre meggondolatlanul tett ígéretét minden baj nélkül vissza tudja vonni.
- Egy fiatal megtéréséért.
- Egy család gyógyulásáért.
- József fiam káros szenvedélyektől való megszabadulásáért.
- Zoltán fiamék megtéréséért, egészségükért.
- Élő István testi-lelki gyógyulásáért.
- Az elsőáldozók lelki megújúlásáért, s a Jézushoz való hűségükért.

2007. április 7., szombat

Krisztus feltámadt!
Valóban feltámadt!

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Köszönöm mindanyiótoknak az imát, úgy érzem, hogy valóban meghallgatásra került. Igaz még nincs meg az áhított új munka lehetőség, de már szinte csak egy hajszálon függ. Ha még a jövő héten fenn lenne az imaszándékok közt az ,,egy emberibb mukahelyérti” imaszándék, nagyon sokat segítene. Köszönettel.

- Először is a jó hír, Gábornak sikerült a középfokú nyelvvizsgája!! Köszönjük szépen az imákat!!!

- Elment a kertünkből az a ragadozómadár-csapat, amelynek az elmenéséért imádkoztunk.

- Úgy tűnik, hogy sikerült egy jó ácsot találnunk, aki elvállalta a munkát.

Imaszándékok 2007. április 9-15.:

- Kérem a testvéreket, imádkozzanak értem, hogy a rendőrség gyors hajtásért ne vonja be a vezetői engedélyem. Azt nem kérem, hogy ne büntessenek meg ezért a közlekedési szabálytalanságért, hiszen valóban megérdemlem, de a jogosítvány elvonása, a munkám elvégzését tenné lehetetlenné. Magammal szemben a pénzbüntetést ezért a cselekedetért helyesnek találom, így valószínűleg emlékezni fogok arra, hogy (főleg lakott területen) betartsam a sebességi határokat. Köszönöm az Úrnak, hogy nem történt nagyobb baj e miatt a figyelmetlenségem miatt, és azt is, hogy tanulni tudtam ebből az esetből is. Köszönöm az imát mindenkinek.
- Szeretnék imát kérni testvéremért, hogy lelkében békesség legyen, testileg lelkileg meggyógyuljon, és megtalálja a helyes utat, mely Istenhez vezet. Amen.
- Továbbra is kérek szépen imát rákos beteg szomszéd nénimért, és nemrég súlyos műtéten átesett kolleganőm gyógyulásáért. Egy ismerősömnek nincs hol laknia, most egy hívő családnál él ideiglenesen, végleges szálláshelyért és depresszióból való gyógyulásáért. Magam részére életcél megtalálásáért. Köszönöm szépen!!!
- Szüleim és testvérem megtéréséért
- A családok NE menjenek vásárolni vasárnap, hanem egymással töltsék a napot.
- Munkáért.
- Gyógyulásomért.
- Gábor unokaöcsém hivatásáért.
- Gyógyíthatatlan beteg kisfiúért és családjáért.
- Sándor megtéréséért.
- László házasságának megmentéséért.
- Őszinte bűnbánatért.
- Testi-lelki egészségért.
- József megtéréséért.
- Egy diplomás munkanélküli családapának munkáért.
- Egyházközségünk egy nagybeteg, buzgó katolikus tagjáért.
- Egy ismeretlen fiatal nőért, aki megszólított templomba menet az utcán, és azt kérte, hogy imádkozzam érte, nagyon sok problémája van és nem jut el a templomba. (Azt gondolom, hogy nem is nagyon jár templomba. Annál inkább kérjük Istent, segítse őt, térjen meg és bizalommal forduljon Hozzá.)
- Egy munkatársamért imádkozzunk, hogy hagyja abba társai lelki terrorizálását, és ne a new age-ben, hanem Istenben találja meg lelki békéjét.
- Eredményes tamfolyamvizsgákért.
- Hogy ne én legyek az életem középpontja, hanem Isten.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Hogy Petra meg tudja magát védeni a volt barátjával szemben, aki tönkreteszi őt, s hogy új életet tudjon kezdeni.
- Gabiért és a családjélrt, testi-lelki gyógyulásukért és hogy kapjanak munkát.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.
- Hogy a macskánkat sikerüljön szobamacskává nevelni, hogy ne járjon ki és ne pusztítsa a kisállatokat.
- Hogy minden újonnan beszerzett növényünk megeredjen.
- Hogy egy barátunk beteg felesége megkapja a megfelelő kezelést, s hogy Isten mindkettőjüket erősítse és vigasztalja meg ebben a nehéz helyzetben.
- Hogy egy barátunk lánya a fogyasztói szemlélet helyett megtalálja az igazi értékeket.
- Hogy Franciskát jó iskolába vegyék fel.
- Egy barátnőnkért, aki hamarosan szülni fog: Isten erősítse meg, hogy ne féljen és Rá tudja bízni magukat és minden baj nélkül, jól sikerüljön a szülés.
- Egy barátnőnkért, hogy ne adja be a gyerekét kétévesen bölcsődébe, hanem maradjon még egy évet otthon vele, s hogy a munkahelyén az erre meggondolatlanul tett ígéretét minden baj nélkül vissza tudja vonni.
- Egy fiatal megtéréséért.
- Egy család gyógyulásáért.
- József fiam káros szenvedélyektől való megszabadulásáért.
- Zoltán fiamék megtéréséért, egészségükért.
- Élő István testi-lelki gyógyulásáért.
- Az elsőáldozók lelki megújúlásáért, s a Jézushoz való hűségükért.

- Kerepesen elindítottak egy hozzánk hasonó imaközösséget. Kérjük az Urat minden tagjáért és kéréséért.

2007. március 30., péntek

„Az előző héten kapcsolódtam be az imaközösségbe, és kértem imát magamért. Így most már én is közvetlen kapcsolatba kerültem ezzel a csodálatos kezdeményezéssel, és saját magamon éreztem ennek „gyógyító” hatását. Abban biztos vagyok, hogy minden kérés (ami egyezik az Úr akaratával !!!) meghallgatásra talál, hiszen Jézus maga mondta: „…És bizony, mondom nektek: ha a földön ketten egyetértésben kérnek valamit, bármi legyen is az megkapják Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten, vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük…” Mt 18. 19-20.

Ám Jézus (más helyen) azt is mondja, imájában az Olajfák hegyén: „… Atyám! Ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd…” Lk 22. 42.

Elolvastam minden kérést, és közben azon gondolkodtam, hogy velem együtt mindenki várja annak teljesülését. De földi (emberi) gondolkodásunk által megfogalmazott kéréseink, vágyaink, ha nem úgy teljesülnek, mint ahogy azt mi szeretnénk (hiszen mi mindent megtettünk érte: imádkoztunk, talán még egyéb felajánlásokat is tettünk, türelmesen vártunk, stb…) akkor csalódottnak érezzük magunkat. Azért éreztem fontosnak ezt a pár gondolatot leírni, hogy ha valaki úgy érzi, kérése a sok közös imádság ellenére sem teljesült, ne gondolja azt, hogy nem hallgatta meg az Úr. Isten felfoghatatlan szeretetét és jóságát, nem mindig ismerjük fel azonnal. Töretlenül higgyünk abban, hogy Isten végtelenül szeret minket. És aki szeret valakit, annak csak a javát akarja. HIDD TESTVÉREM, HOGY AZ ÚR MINDIG MEGSEGÍT TÉGED!!!”

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Annak ellenére, hogy nálunk egy-két éjszaka erősebb fagyok is voltak, úgy látom, hogy nem tettek kárt a frissen ültett növényeinkben.
- Attól még nagyon messze vagyok, hogy független legyek az ételtől, de az utóbbi időben többször is meg tudtam enni olyan ételeket, amelyeket nem szerettem. Másoknak ez biztos természetes, de nekem ez nagy dolog.

Kedves Mindenki!

Szeretném kérni, hogy akinek több hétig tartó kérése van, az minden héten újra adja le azt. Enélkül én nem tudhatom, hogy résztvesztek-e még az imaközösségben, illetve enélkül nem tudom követni a kérések változásait.

Mindenkinek nagyon köszönöm.

Imaszándékok 2007. április 2 - 8.:

- Kérem a testvéreket, imádkozzanak értem, hogy a rendőrség gyors hajtásért ne vonja be a vezetői engedélyem. Azt nem kérem, hogy ne büntessenek meg ezért a közlekedési szabálytalanságért, hiszen valóban megérdemlem, de a jogosítvány elvonása, a munkám elvégzését tenné lehetetlenné. Magammal szemben a pénzbüntetést ezért a cselekedetért helyesnek találom, így valószínűleg emlékezni fogok arra, hogy (főleg lakott területen) betartsam a sebességi határokat. Köszönöm az Úrnak, hogy nem történt nagyobb baj e miatt a figyelmetlenségem miatt, és azt is, hogy tanulni tudtam ebből az esetből is. Köszönöm az imát mindenkinek.
- Szeretnék imát kérni testvéremért, hogy lelkében békesség legyen, testileg lelkileg meggyógyuljon, és megtalálja a helyes utat, mely Istenhez vezet. Amen.
- Hogy az öcsém lelke megnyugodjon és megtalálja a helyes utat.
- Kérek szépen segítő imát, hogy a férjem meggyógyuljon, szűnjenek meg a rohamai, a lányom találjon megbízható társat, én pedig le tudjak fogyni és ne hízzam vissza ami lement.
- Egy tojás- és tejérzékeny baba gyógyulásáért.
- Egy hívőnk fekélyes lába meggyógyulásáért.
- Egy édesapáért és nagyfiáért, hogy megtalálják helyüket az életben.
- Gyermekeink házépítésbe kezdenek, imádkozzunk értük, hogy megtalálják a megfelelő szakembereket hozzá. Köszönöm.
- Kérjük Urunkat, hogy férjem rátaláljon az Istenhez vezető útra.
- Kérjük Urunkat, hogy gyermekem megtalálja párját, akivel szeretetben, boldogságban él és az Istenhez vezető úrtól soha le ne térjenek.
- Kérjük Urunkat, hogy gyermekeim a gondok közepette se veszítsék el hitüket, fontos legyen számukra a szentmise és az Oltáriszentség gyakori vétele. Gyermekeiket is erre neveljék.
- József megtéréséért.
- Egy diplomás munkanélküli családapának munkáért.
- Egyházközségünk egy nagybeteg, buzgó katolikus tagjáért.
- Egy ismeretlen fiatal nőért, aki megszólított templomba menet az utcán, és azt kérte, hogy imádkozzam érte, nagyon sok problémája van és nem jut el a templomba. (Azt gondolom, hogy nem is nagyon jár templomba. Annál inkább kérjük Istent, segítse őt, térjen meg és bizalommal forduljon Hozzá.)
- Szüleim megtéréséért.
- Testvérem és családjának megtéréséért.
- Munkáért.
- Máté továbbtanulásánál meglássuk Isten akaratát és helyesen döntsünk
- Egy gyermek teljes gyógyulásáért.
- Egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kisfiúért és családjáért.
- József atya teljes gyógyulásáért.
- Legyen erőm és bátorságom túllépni saját, egyébként átléphető korlátaimon!
- A depressziótól és a szenvedélybetegségtől való szabadulásért.
- A depresssziótól és az alkohol-megkötözöttségtől való szabadulásért.
- Az allergiából és a mozgásszervi bajokból való gyógyulásért. A türelmetlenségtől és az indulatkitörésektől való megszabadulásért.
- A new age-től való megszabadulásért. A rákból való gyógyulásért.
- Az önbizalomhiányból és a megfeleléskényszerből való kigyógyulásért.
- Egy depressziós lányért.
- A depresszióból, a neurológiai problémákból való gyógyulásért. A new age hatásától való megszabadulásért.
- Az aggodalmaskodástól és halogatástól való megszabadulásért.
- Egy munkatársamért imádkozzunk, hogy hagyja abba társai lelki terrorizálását, és ne a new age-ben, hanem Istenben találja meg lelki békéjét.
- Eredményes tamfolyamvizsgákért.
- Fiam felgyógyulásáért és megtéréséért kérek imát.
- A fiatalok szeretetben éljenek és az Urat életükbe és szívükbe fogadják be, gyermekeim és unokáim is.
- Köszönöm, hogy életemben mellettem állt a Jóisten, kérem hogy továbbra is mellette lehessek, a kezemet ne engedje el.
- A hitem erősödjön.
- Kérek szépen imát egy súlyos beteg (rákos) néniért (szeretném többször is meglátogatni, de nem találom a szavakat, mit mondhatnék Neki.. ) + önmagam életcéljának megtalálásáért. Köszönöm!
- Hogy Gabi kapjon a szülőcsoportban hatékony segítséget és tudjon segíteni a gyerekeinek.
- Hogy ne én legyek az életem középpontja, hanem Isten.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Hogy egész nagyböjtben ne egyek húst, s hogy szerdán-pénteken tudjak este 6-ig csak kenyeret enni. S hogy megszabaduljak az ételtől való függőségemtől.
- Hogy Petra meg tudja magát védeni a volt barátjával szemben, aki tönkreteszi őt, s hogy új életet tudjon kezdeni.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.
- Hogy a macskánkat sikerüljön szobamacskává nevelni, hogy ne járjon ki és ne pusztítsa a kisállatokat.
- Hogy minden újonnan beszerzett növényünk megeredjen.
- Hogy egy barátunk beteg felesége megkapja a megfelelő kezelést, s hogy Isten mindkettőjüket erősítse és vigasztalja meg ebben a nehéz helyzetben.
- Hogy egy barátunk lánya a fogyasztói szemlélet helyett megtalálja az igazi értékeket.
- Hogy Franciskát jó iskolába vegyék fel.
- Hogy sikerüljön jó ácsot találni, aki gyorsan és kifizethető áron megcsinálja a lépcsőnket.
- Egy barátnőnkért, aki hamarosan szülni fog: Isten erősítse meg, hogy ne féljen és Rá tudja bízni magukat és minden baj nélkül, jól sikerüljön a szülés.
- Egy barátnőnkért, hogy ne adja be a gyerekét kétévesen bölcsődébe, hanem maradjon még egy évet otthon vele, s hogy a munkahelyén az erre meggondolatlanul tett ígéretét minden baj nélkül vissza tudja vonni.
- Az elmúlt napokban egy csapat ragadozó madár (valószínűleg héja) költözött mellénk, akik sok kárt okoznak. Kérjük Istent, hogy vigye el őket innét.

- Kerepesen elindítottak egy hozzánk hasonó imaközösséget. Kérjük az Urat minden tagjáért és kéréséért.

2007. március 23., péntek

Avilai Szent Teréz tanácsai alapján már jónéhány éve minden munkát, amibe belekezdek – a mosogatástól a tanulmányok írásáig – felajánlok Istennek és kérem, hogy az Ő dicsőségét és dicséretét szolgálja.

Így a virághagymák rendelését is felajánlottam.

Még a télen találtam egy magyar internetes kertészetet, amely virághagymákat árult, mégpedig kivételesen jó válogatást. Szokás szerint a tavaszi hagymákat télen, a nyáriakat tavasszal kell megrendelni. Többször is eszembe jutotak a liliomok, de annyi dolgom volt, hogy csak a múlt héten tudtam visszatérni a lapra.

Persze mostanra már jól kifogytak. Szomorúan állapítottam meg, hogy mi mindenről maradtam le. Azért találtam egy pár dolgot és azt megrendeltem.

Semmi válasz.

Gondoltam, jó, ez nem Németország, hogy öt percen belül megjöjjön a válasz, de azért már másnapra válaszolhatnának. Harmadnapra válaszoltak.

Minden kérést töröltek. Újra feltöltötték a készleteiket, mindenből lehetett rendelni és mindenkit arra kérnek, hogy tegye meg újra a rendelését másnap reggel.

Megtettem. Minden volt. Öt percen belül megjött a válasz.

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Ha lassan is, de alakul a munkahelyváltás. Az új munkahelyen szívesen fogadnak, a régin, pedig megértik, hogy már mással is foglalkozom. Úgy tűnik, hogy az első szerződést is sikerül tető alá hoznom. Végtelenül hálás vagyok ezért a Mindenhatónak, és most azért kérem a segítséget, hogy saját gyengeségeimen át tudjak lépni.

- Mátét felvették azokba az iskolákba, ahová jelentkeztünk. Most már csak a döntés van hátra, hogy melyiket válasszuk.

- Gabit felvették a drogos gyerekek szüleinek csoportjába és azt mondja, hogy nagyon-nagyon jó és nagyon sok segítséget kap ott.

- Dóri és az őt befogadó család hetek óta szerepelt a kérések listáján. Isten különös módon válaszolt az imádságunkra. Gabi fogadta be őt, de egyre gyanúsabb volt, hogy itt nem egy jóindulatú, de nehéz sorsú kislányról van szó, hanem egy valódi drogosról. (Ez esetben a befogadás nem segít, hanem ahhoz járul hozzá, hogy az illető még mélyebbre süllyedjen.) A szülőcsoporton végigbeszélve a dolgot teljesen egyértelművé vált a dolog. Hála Istennek, Gabi megfogadta a tanácsokat, és követelményeket állított fel Dórival szemben, mire ő anélkül, hogy bármi bajt okozott volna, elment tőlük. (Ez nagyon nagy dolog, mert ilyen esetben a dolgok normális menete az, hogy a drogos meglopja a befogadó családot, zsarolja őket – gyakran öngyilkossággal –, hogy pénzt szedjen ki belőlük, megpróbálja belevonni a drogozásba a gyerkeket, stb. – és semmilyen módon nem lehet megszabadulni tőle.)

Kedves Mindenki!

Ha megnézitek a kéréseket, azt látjátok, hogy még mindig nagyon sok olyan kérés van, amelyik nem elég konkrét ahhoz, hogy lehessen látni, hogy Isten teljesítette-e azt. Kérünk mindenkit, hogy amikor megfogalmazza a kérését, gondoljon bele, hogy egyértelműen megállapítható-e a teljesülése. S ha nem, akkor ha egyetlen mód van rá, fogalmazza át olyanná, hogy egyértelműen megállapítható legyen majd, hogy Isten teljesítette-e.

Például ahelyett, hogy egy betegnek kérünk segítséget, lehetne úgy fogalmazni, hogy egy beteg fájdalmai csökkenjenek, vagy hogy az orvosok megtalálják a megfelelő kezelést a számára, vagy hogy Isten adjon neki türelmet a szenvedések elviselésére, vagy hogy a nehézségek közpette erősítse és vigasztalja meg, hogy el tudja fogadni Isten kezéből a betegséget, hogy jól fel tudjon készülni a halálra, hogy türelmetlenséggel és erőszakossággal ne nehezítse az őt ápolók életét, stb. Amiket most a számára a legfontosabbnak tartunk.

Imaszándékok 2007. március 26 - április 1.:

- Kérem a testvéreket, hogy imádkozzanak értem, hogy a rendőrség gyorshajtásért ne vonja be a vezetői engedélyem. Azt nem kérem, hogy büntessenek meg ezért a közlekedési szabálytalanságért, hiszen valóban megérdemlem, de a jogosítványom elvonása a munkám elvégzését tenné lehetetlenné. Magammal szemben a pénzbüntetést ezért a cselekedetért helyesnek találom, így valószínűleg emlékezni fogok arra, hogy (főleg lakott területen) betartsam a sebességi határokat. Köszönöm az Úrnak, hogy nem történt nagyobb baj emiatt a figyelmetlenségem miatt, és azt is, hogy tanulni tudtam ebből az esetből is. Köszönöm az imát mindenkinek.
- Hogy az öcsém lelke megnyugodjon és megtalálja a helyes utat.
- Kérek szépen segítő imát, hogy a férjem meggyógyuljon, szűnjenek meg a rohamai, a lányom találjon megbízható társat, én pedig le tudjak fogyni és ne hízzam vissza ami lement.
- Egy tojás- és tejérzékeny baba gyógyulásáért.
- Egy hívőnk fekélyes lába meggyógyulásáért.
- Egy édesapáért és nagyfiáért, hogy megtalálják helyüket az életben.
- Gyermekeink házépítésbe kezdenek, imádkozzunk értük, hogy megtalálják a megfelelő szakembereket hozzá. Köszönöm.
- József megtéréséért.
- Egy diplomás munkanélküli családapának munkáért.
- Egyházközségünk egy nagybeteg, buzgó katolikus tagjáért.
- Kérjük Urunkat, hogy férjem rátaláljon az Istenhez vezető útra.
- Kérjük Urunkat, hogy gyermekem megtalálja párját, akivel szeretetben, boldogságban él és az Istenhez vezető úrtól soha le ne térjenek.
- Kérjük Urunkat, hogy gyermekeim a gondok közepette se veszítsék el hitüket, fontos legyen számukra a szentmise és az Oltáriszentség gyakori vétele. Gyermekeiket is erre neveljék.
- Szüleim megtéréséért.
- Testvérem és családjának megtéréséért.
- Munkáért.
- Máté továbbtanulásánál meglássuk Isten akaratát és helyesen döntsünk
- Egy gyermek teljes gyógyulásáért.
- Egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő kisfiúért és családjáért.
- József atya teljes gyógyulásáért.
- Legyen erőm és bátorságom túllépni saját, egyébként átléphető korlátaimon!
- A depressziótól és a szenvedélybetegségtől való szabadulásért.
- A depresssziótól és az alkohol-megkötözöttségtől való szabadulásért.
- Az allergiából és a mozgásszervi bajokból való gyógyulásért. A türelmetlenségtől és az indulatkitörésektől való megszabadulásért.
- A new age-től való megszabadulásért. A rákból való gyógyulásért.
- Az önbizalomhiányból és a megfeleléskényszerből való kigyógyulásért.
- Egy depressziós lányért.
- A depresszióból, a neurológiai problémákból való gyógyulásért. A new age hatásától való megszabadulásért.
- Az aggodalmaskodástól és halogatástól való megszabadulásért.
- Fiam felgyógyulásáért és megtéréséért kérek imát.
- A fiatalok szeretetben éljenek és az Urat életükbe és szívükbe fogadják be, gyermekeim és unokáim is.
- Köszönöm, hogy életemben mellettem állt a Jóisten, kérem hogy továbbra is mellette lehessek, a kezemet ne engedje el.
- A hitem erősödjön.
- Kérek szépen imát egy súlyos beteg, (rákos) néniért (szeretném többször is meglátogatni, de nem találom a szavakat, mit mondhatnék Neki.. )+ önmagam életcéljának megtalálásáért. Köszönöm!
- A munkahelyemen az egyik kolléganőnk a hatalomra törésével és a hatalmával való visszaéléssel megkeseríti mindenki életét. Szeretném kérni, hogy Isten védelmezzen meg minket, hogy minél kevesebb rosszat tudjon tenni. Hogy erősítsen meg engem és másokat is, hogy ha lehet valami tenni, akkor mutassa meg, hogy mit, s ha nem, akkor erősítsen meg, hogy ne veszítsük el a lelki egyensúlyunkat miatta.
- Gabi találjon jó munkát magának.
- Hogy egy barátnőm tönkrement házassága tartósan megjavuljon. Az egész család megszabaduljon azoktól betegségektől és káros szellemi behatásoktól, amelyeket a Waldorf iskolában kapott negatív szellemi hatások okoztak. Hogy megtérjenek.
- Hogy ne én legyek az életem középpontja, hanem Isten.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Hogy egész nagyböjtben ne egyek húst, s hogy szerdán-pénteken tudjak este 6-ig csak kenyeret enni. S hogy megszabaduljak az ételtől való függőségemtől.
- Hogy Petra meg tudja magát védeni a volt barátjával szemben, aki tönkreteszi őt, s hogy új életet tudjon kezdeni.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.
- Hogy a macskánkat sikerüljön szobamacskává nevelni, hogy ne járjon ki és ne pusztítsa a kisállatokat.
- Hogy minden újonnan beszerzett növényünk megeredjen és ne károsítsák őket az éjszakai fagyok.
- Hogy egy barátunk beteg felesége megkapja a megfelelő kezelést, s hogy Isten mindkettőjüket erősítse és vigasztalja meg ebben a nehéz helyzetben.
- Hogy egy barátunk lánya a fogyasztói szemlélet helyett megtalálja az igazi értékeket.
- Hogy Franciskát jó iskolába vegyék fel.

- Kerepesen elindítottak egy hozzánk hasonó imaközösséget. Kérjük az Urat minden tagjáért és kéréséért.

2007. március 16., péntek

Isten gyakran részletekben adja meg a választ a kérésünkre. S gyakran egészen máshogy, mint ahogy mi várnánk.

Imádkoztunk egy barátnőnkért, aki egy nehéz helyzetben jósláshoz és asztrológiához fordult.

Ha valaki ezt teszi, annak az egyik tipikus következménye, hogy elhomályosodik az értelme, és összezavarodik az akarata. Vele azt történt, hogy külföldön tanult, és ott elkezdett járni egy fiúval. A kapcsolat legelején csináltatta meg a jóslásokat. Ezek csupa jót ígértek neki.

Ez a fiú egy távol-keleti országból való. Szegény, nyolc testvére van, s ő a család egyetlen reménye. Tíz évvel fiatalabb a barátnőnknél. Ő két évig, amig együtt jártak, végig azt érezte, hogy a fiú nincs százszázalékig mellette, s miután hazajött, ez csak egyre rosszabb lett. Ennek ellenére még két évig ő finanszírozta a fiú egyetemi tanulmányait. Egy év múlva kiment, akkor csináltak egy eljegyzésfélét. Hazajövet azonban újra azt érezte, hogy a fiú egyre távolodik tőle. Egy év múlva újra kiment. A fiú ekkora fejezte be az egyetemet. A találkozásukkor azt mondta neki, hogy már megváltoztak az irányában az érzései. A lány azonban, hogy ne veszítse el őt, elkezdett vele egy olyan vállalkozást, amelyet még akkor terveztek, amikor össze akartak házasodni. Egy olyan országban, amelyiknek nem ismeri a nyelvét és a szokásait, kétmillió forintot befektetett egy vállalkozásba, amely kizárólag a fiú nevén fut. A fiú biztatta, hogy itthon adjon fel mindent, menjen ki, vigye ki minden pénzét és ebből csinálja meg ott a vállalkozást – az üzlet csak a fiú nevén lehet –, majd ő segít neki. A lány újra jóslásokat csináltatott. Ezek minden jó ígértek. Reménykedett, hogy ha kint lesz, majd visszaszerzi a fiút. Itthon minden felszámolt és megvette a repülőjegyet.

Én csak távolról kísértem ezt a történetet, de így is elég gyanús volt, hogy ez nem kölcsönös viszony. A múlt héten tudtam meg, hogy nemsokára elutazik és akkor mesélte el a horoszkópokat is. Nagyon megijedtem. Elkezdtünk érte imádkozni.

Néhány nap múlva felhívta a fiú és megmondta neki, hogy megcsalta valakivel. Ekkor kezdte el felfogni, hogy valóban baj van.

Itthon tudta meg, mielőtt elutazott volna. S nem tizenötezer kilométerre Magyarországtól, ahol a fiú nélkül egy lépést sem tud tenni.

Most kapott még egy esélyt. Talán még megfordul és nem rohan a vesztébe.

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

- Szerdán és pénteken is sikerült este hatig a böjt! Sőt valakiért böjtölnöm kellett, és így még extra egy teljes napot is ráhúztam. Ez nagyon nagy dolog a számomra. Köszönöm.
- A macskánk, aki egyáltalán nem tűrte el, ha bezártuk, most mindezidáig nagyon jól viseli a bezártságot.
- A számítógépfüggő lány édesanyja talált egy olyan önsegítő csoportot, amelyben hasonlóan problémás gyerekek szülei vesznek részt.


Imaszándékok 2007. március 19-25.:

- Máté továbbtanulásáért, oda vegyék fel, ami a legjobb számára.
- Munkáért.
- Balázs megtéréséért
- Egy válófélben lévő családért, hogy rendeződjenek a dolgaik.
- Egy szerelmes párért.
- Egy reménytelen szerelemtől való elszakadásért.
- Egy diplomás munkanélküli családapának munkáért.
- Egyházközségünk egy nagybeteg, buzgó katolikus tagjáért.
- Egy édesapáért és a nagyfiáért, hogy mindketten megtalálják helyüket az életben.
- Gyermekeink házépítésbe kezdenek. Imádkozzunk értünk.
- József megtéréséért.
- Munkahelyi problémák megszűnéséért.
- Sikeres vizsgázásért.
- Kérjük az Urat, hogy gyermekeim a gondok közepette se veszítsék el a hitüket és fontos legyen a számukra a szentmise és az Oltáriszentség gyakori vétele. Gyermekeiket is erre neveljék.
- Kérjük az Urat, hogy gyermekem megtalálja párját, akivel szeretetben, boldogságban él és az Istenhez vezetõ útról soha le ne térjenek.
- Kérjük az Urat, hogy férjem rátaláljon az Istenhez vezető útra.
- A depressziótól és a szenvedélybetegségtől való szabadulásért.
- A depresssziótól és az alkohol-megkötözöttségtől való szabadulásért.
- Az allergiából és a mozgásszervi bajokból való gyógyulásért. A türelmetlenségtől és az indulatkitörésektől való megszabadulásért.
- A new age-től való megszabadulásért. A rákból való gyógyulásért.
- Az önbizalomhiányból és a megfeleléskényszerből való kigyógyulásért.
- Egy depressziós lányért.
- A depresszióból, a neurológiai problémákból való gyógyulásért. A new age hatásától való megszabadulásért.
- Az aggodalmaskodástól és halogatástól való megszabadulásért.
- Fiam felgyógyulásáért és megtéréséért kérek imát.
- A fiatalok szeretetben éljenek és az Urat életükbe és szívükbe fogadják be, gyermekeim és unokáim is.
- Köszönöm, hogy életemben mellettem állt a Jóisten, kérem hogy továbbra is mellette lehessek, a kezemet ne engedje el.
- A hitem erősödjön.
- Kérek szépen imát egy súlyos beteg, (rákos) néniért (szeretném többször is meglátogatni, de nem találom a szavakat, mit mondhatnék Neki.. )+ önmagam életcéljának megtalálásáért. Köszönöm!
- Továbbra is a sikeres munkahelyváltásért.
- Dóriért (iskolából kimaradt, otthonról kidobták, munkája nincs, a barátjának rendőrségi ügyei vannak), hogy tudjon élni annak a családnak a segítségével, amelyik befogadta, jóra forduljon az élete és hogy megtérjen
- Hogy Gabit befogadják a drogos gyerekek szüleinek csoportjába és hogy itt kapjon segítséget saját problémás gyerekei neveléséhez.
- Gabi találjon jó munkát magának.
- Hogy egy barátnőm tönkrement házassága tartósan megjavuljon. Az egész család megszabaduljon azoktól betegségektől és káros szellemi behatásoktól, amelyeket a Waldorf iskolában kapott negatív szellemi hatások okoztak. Hogy megtérjenek.
- Hogy ne én legyek az életem középpontja, hanem Isten.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Hogy egész nagyböjtben ne egyek húst, s hogy szerdán-pénteken tudjak este 6-ig csak kenyeret enni. S hogy megszabaduljak az ételtől való függőségemtől.
- Hogy Petra szakítson a barátjával, aki tönkreteszi őt, s hogy új életet tudjon kezdeni.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.
- Hogy a macskánkat sikerüljön szobamacskává nevelni, hogy ne járjon ki és ne pusztítsa a kisállatokat.
- Hogy a most jövő hideg ne károsítsa a növényeinket.
- Hogy egy barátunk beteg felesége megkapja a megfelelő kezelést, s hogy Isten mindkettőjüket erősítse és vigasztalja meg ebben a nehéz helyzetben.
- Hogy egy barátunk lánya a fogyasztói szemlélet helyett megtalálja az igazi értékeket.

2007. március 10., szombat

Körlevélben kaptuk:

Imakilenced a békés ünnepért

Egyre nagyobb a feszültség a március 15-i ünnep körül. Láthatólag vannak olyanok, akik érdekeltek a feszültség növelésében – és itt már rég nem politikáról van szó. A rendőrség fegyvereket foglal le, miközben mások „baráti összejöveteleken” egyeztetik stratégiájukat. Azonban nekünk is van fegyverünk – békés meggyőződésünkön túl –, és ez az ima.

Hogy először néhány hírt idézzünk: „Öt férfi ellen indított büntetőeljárást a rendőrség, akik a gyanú szerint rendőröket és állami intézményeket akartak megtámadni március 15-én”, jelentette az MTV. (A gyanúsítottak már beismerő vallomást is tettek, és szabadlábon védekezhetnek.)

A fővárosi és vidéki helyszíneken egy időben megtartott házkutatások során légfegyvereket, bokszereket és a Molotov-koktél használatáról szóló leírásokat is lefoglaltak. A gyanúsítottak között van az az álarcos férfi is, aki videón is nyilatkozott. Ott hangzott el először az is, hogy a zavargók számszeríjakkal fegyverkeznek fel, mivel az „két-három rendőrt is átvisz”.

A hétvégén szélsőjobboldali fiatalok egy csoportja rátámadt négy szegedi egyetemistára. Az incidens szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt, az egyetemistát látszólag minden ok nélkül támadta meg a zsidókat emlegető tíz-tizenkét fős társaság.

Lehetne sorolni még – de nem érdemes. Ami nyilvánvaló, hogy nekünk is „fegyverkeznünk” kell – de a mi fegyvereink „lelkiek, amelyek valók erősségek lerontására” (Pál apostol). És ez a fegyver az ima! Szeretnék kérni és biztatni mindenkit, hogy kezdjünk egy imakilencedet – így annak utolsó napja épp március 15-re esik –, azaz kilenc napon keresztül imádkozzunk a békés márciusi ünnepekért!

A viszály és megosztottság szelleme mélyen beépült kultúránkba. De ez nem szükségszerű, hogy így legyen! „Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására” – felelte Jézus. (Mk 9,29) Ez azt is jelenti, ha imádkozunk – kitartóan, kilenc napon keresztül –, és böjtölünk – hiszen amúgy is nagyböjt van –, akkor kimegy!

A Nemzeti Imanapon megtapasztalhattuk, hogy Isten képes lecsillapítani a vihart. Most azt kérjük, hogy csillapítsa le ezt a vihart is! Nincs kétségem, hogy Istennek van hatalma erre, és azt is hiszem, hogy meghallgatja imáinkat.

2007. március 9., péntek

Tegnap vettem egy-két növényt a kertbe és szokás szerint mindegyiknek utánanéztem az interneten. Eközben derült ki, hogy az a feltűnően szép bokor, amit tavaly láttam az egyik nagy budapesti kertészetben, egy ritka, drága és nehezen beszerezhető, kivételes tulajdonságokkal rendelkező hibrid - s pont az a növény, amire most szükségem lenne. Én meg nyolcszáz forintért otthagytam ősszel.

Fájt érte nagyon a szívem. Mindösszesen kettő volt belőle. Ha valami csoda folytán nem vették volna meg őket, télre összepakolták, tavaszra szétrakták a növényeket, szinte semmi esély sincs arra, hogy a sokezer növény között meglegyen a bokrom.

De azért azt csináltam, amit ilyenkor mindig - kértem.

Nem vették meg... Az eladók hajlandók voltak egy fél órán át keresni... Most már ott van a helyén a kert végében.

Teljesített kérések:

Azt tapasztaljuk, hogy Isten mindig válaszol. Gyakran megadja, amit kérünk, s ha az nem lenne jó nekünk, akkor is megerősít és megvigasztal. Ezért ne csak kéréseinket, hanem ezeket a válaszokat is osszuk meg egymással.

Imádkoztatok, hogy legyen munkám, és jött is egy megrendelés. (Nem állandó munkahelyen dolgozom, hanem bedolgozom, ezért bizonytalan. Hol van munkám hol nincs....)

Köszönöm az imákat! Gábor szóbeli nyelvvizsgája valószínű OK...

Ma egy imám meghallgatást nyert. Du 1-kor derült ki, hogy nem jól nyomták ki az újságot. Én adtam le rosszul, elszúrtam. Nagyon szomorú voltam, mert így kiesik még egy hét az aktualitások miatt. Rossz ez - gondoltam -, még egy héttel később kapják meg a hívek. Kértem Istent, hogy estére - ha úgy gondolja - mégis legyen újság. A művházban sokszorosítják, és azt mondták, kedden vigyem. Én pedig hazaértem és kijavítottam a hibát és utána elvittem rögtön. Nem kértem semmit. Ők is mondták újra, hogy majd jövő héten, majd szólnak. Erre 1 óra múlva telefonál József atya, szóltak, hogy kész az újság, mehetünk érte... Alleluja! Hála Istennek!

Van egy olyan betegségem, ami időnként rendkívül erős vérzéssel jár. Ha ez nem áll le magától, akkor csak súlyos műtéttel lehet megállítani. Most megindult ez a vérzés. Kértem többeket a templomban, hogy imádkozzanak értem. Másnapra már kicsit jobb volt és harmadnapra teljesen rendbejöttem. Köszönöm mindenkinek.

Imaszándékok 2007. március 12-18.:

- Gyógyulásomért, Mátéért hogy a neki legjobb helyre vegyék fel. Egy válófélben lévő családért, hogy rendbe jöjjenek a dolgaik és együtt maradjanak. Egy kábítószerfüggő lány gyógyulásáért. Munkáért.
- Egy állástalan diplomás családapának munkáért.
- Egyházközségünk egy nagybeteg tagjáért.
- Egy édesapáért és a nagyfiáért, hogy mindketten megtalálják helyüket az életben.
- A szándékok a következők: teljes gyógyulásért, teljes szabadulásért, családok békéjéért, Hivatás Istennek tetsző teljesítéséért, megyéspüspökért, közösségünk fejlődéséért.
- Kérjük az Urat, hogy gyermekeim a gondok közepette se veszítsék el a hitüket. Fontos legyen a számukra a szentmise és a szentláldozás és gyermekeiket is erre neveljék.
- Kérjük az Urat, hogy gyermekem megtalálja párját, akivel szeretetben, boldogságban él és maradjon meg hitében.
- Kérjük az Urat, hogy férjem rátaláljon az Istenhez vezető útra.
- Kedves Mindenki! Minden nap imádkozzunk a természetért, a vízért, minden életért, a békéért, azért hogy a Lélek mindenkiben tisztító munkát végezzen! Mert így minden embert egyre nagyobb és nagyobb szeretet tölt majd el! Mert ez az egyetlen, amely mindenkit gyógyítani képes!
- Egy házaspár megtéréséért és beteg feleség gyógyulásáért.
- A depressziótól és a szenvedélybetegségtől való szabadulásért.
- A depresssziótól és az alkohol-megkötözöttségtől való szabadulásért.
- Az allergiából és a mozgásszervi bajokból való gyógyulásért. A türelmetlenségtől és az indulatkitörésektől való megszabadulásért.
- A new age-től való megszabadulásért. A rákból való gyógyulásért.
- Az önbizalomhiányból és a megfeleléskényszerből való kigyógyulásért.
- Egy depressziós lányért.
- A depresszióból, a neurológiai problémákból való gyógyulásért. A new age hatásától való megszabadulásért.
- Az aggodalmaskodástól és halogatástól való megszabadulásért.
- Zoltán és Katalin egészségéért, megtérésükért.
- József káros szenvedélyeinek elhagyásáért.
- Szeretet és megbocsátás legyen a lelkünkben.
- Köszönöm az imákat! Gábor szóbeli nyelvvizsgája valószínű OK, az írásbeliért még kérek szépen imát, +önmagamért, élhetőbb életért, "életcél" megtalálásáért. Köszönöm!
- Sikeres munkahelyváltásért.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Hogy egész nagyböjtben ne egyek húst, s hogy szerdán-pénteken tudjak este 6-ig csak kenyeret enni. S hogy megszabaduljak az ételtől való függőségemtől.
- Dóriért (iskolából kimaradt, otthonról kidobták, munkája nincs, a barátjának rendőrségi ügyei vannak), hogy jóra forduljon az élete és hogy megtérjen.
- Hogy egy barátnőm tönkrement házassága tartósan megjavuljon. Az egész család megszabaduljon azoktól betegségektől és káros szellemi behatásoktól, amelyeket a Waldorf iskolában kapott negatív szellemi hatások okoztak. Hogy megtérjenek.
- Hogy egy lány megszabaduljon a számítógépfüggőségétől, és meggyógyuljanak benne azok a sérülések, amelyek a függést okozzák. A megtéréséért.
- Hogy ne én legyek az életem középpontja, hanem Isten.
- Egy barátnőnk egy nehéz helyzetben az asztrológiához és a jósláshoz fordult. Kérjük, hogy Isten mentse meg a gonosznak mindattól a hatásától, amit ezzel behívott az életébe. S hogy ebbõl a nehéz helyzetből sikeresen kijusson, jóra forduljon az élete. Soha többet ne foglalkozzon mágiával, hanem térjen meg és tudja Istenre bízni az életét.
- Gabi találjon jó munkát magának.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.

2007. március 2., péntek

Reggel kaptam meg a hírt, hogy meghalt az egyik barátnőm édesapja.

Három hete tudtam meg, hogy nagyon beteg. Tünetei alapján a rák utolsó fázisára lehetett gondolni. Rögtön kértem érte misét, a jó halál kegyelméért.

Ma akarták hazaengedni a kórházból – meghalni. Az ápolónő azt mesélte, tegnap egész nap nagyon boldog volt, hogy ma hazamehet. Éjjel csendben elaludt. Hazament.

Imaszándékok 2007. március 5-11.:

- Kérünk imát a gyógyulásunkért.
- Kérünk imát, hogy tudjunk böjtölni, hogy legyünk kitartóak a lemondásokban.
- Hogy kapjak munkát.
- Hogy Máténak jó iskolát találjunk.
- Hogy egy beteg kislánynak megtalálják a megfelelő kezelést. Hogy szülei találjanak segítséget és támaszt, s hogy ez a betegség ne eltávolítsa, hanem közelebb vigye őket egymáshoz.
- Hogy egész nagyböjtben ne egyek húst, s hogy szerdán-pénteken tudjak este 6-ig csak kenyeret enni. S hogy megszabaduljak az ételtől való függőségemtől.
- Dóriért (iskolából kimaradt, otthonról kidobták, munkája nincs, a barátjának rendőrségi ügyei vannak), hogy jóra forduljon az élete és hogy megtérjen.
- Hogy egy barátnőm tönkrement házassága tartósan megjavuljon. Az egész család megszabaduljon azoktól betegségektől és káros szellemi behatásoktól, amelyeket a Waldorf iskolában kapott negatív szellemi hatások okoztak. Hogy megtérjenek.
- Hogy egy lány megszabaduljon a számítógépfüggőségétől, és meggyógyuljanak benne azok a sérülések, amelyek a függést okozzák. A megtéréséért.
- Hogy ez az imaközösség sikerüljön és Isten minél több kegyelmet adjon ezen keresztül.
- Papi hivatásokért.
- Szentségi házasságokért.
- Rákos betegekért, a rák gyógyszerének feltalálásáért.
- Erkölcsös, tiszta fiatalságért.
- Az eltévelyedettekért.
- Missziós tevékenykedőkért.
- Egy emberibb munkahely érdekében, ahol marad egy kis idő a család és a helyi közösség építésére is.
- A depressziótól és a szenvedélybetegségtől való szabadulásért.
- A depresssziótól és az alkohol-megkötözöttségtől való szabadulásért.
- Az allergiából és a mozgásszervi bajokból való gyógyulásért. A türelmetlenségtől és az indulatkitörésektől való megszabadulásért.
- A new age-től való megszabadulásért. A rákból való gyógyulásért.
- Az önbizalomhiányból és a megfeleléskényszerből való kigyógyulásért.
- Egy depressziós lányért.
- A depresszióból, a neurológiai problémákból való gyógyulásért. A new age hatásától való megszabadulásért.
- Az aggodalmaskodástól és halogatástól való megszabadulásért.
- A fiam megtéréséért.
- Hogy összeszedetten és hatékonyan tudjak dolgozni és le tudjam adni a munkáimat határidőre.
- Imádkozzunk egy nagybetegért. Templomunk és egyházközségünk tagja.
- Kérek szépen imát a testvéremért és családjáért, testi-lelki gyógyulásukért. Gábor német nyelvizsgájának sikeréért. Egy rákos beteg néniért, egy szívbeteg kisbabáért, Marciért. Az egyedülállókért és a családokért. Köszönöm!